A Fidesz nem fogja hagyni, hogy a gyógyszer-kiskereskedelemben a koncentrálódó tőke diktáljon


- Ha győz, és kormányt alakíthat a Fidesz – még idén vagy 2010-ben –, nem fogja tűrni, hogy a MÁV százmilliárd forinttal tartozzon a társadalombiztosításnak, visszaállítja az országos pszichiátriai intézetet, és nem hagyja, hogy a gyógyszer-kiskereskedelemben a koncentrálódó tőke diktáljon. Erről Mikola István, a párt egészségpolitikusa beszélt tegnap este Makón.

Az Orbán-kormány egészségügy-minisztere az országgyűlés mai rendkívüli ülésére utalva azt mondta ma esti makói fórumán, hogy új kormánynak kell jönnie, amely élvezi a társadalom bizalmát, és kis lépésekkel, fokról fokra vezeti ki az országot a bajból. Az egészségügy pedig ma azért az egyik legfontosabb terület, mert csak egészséges testű és lelkű emberek tudják összetartani ezt a közösséget. A miniszter egy új tanulmányt idézett, amely szerint a magyar társadalom ma 54 százalékban talaját veszített emberekből áll, nem véletlen, hogy sokan dohányoznak, drogoznak, italoznak. A most irányító kurzus bűne, hogy a nemzetet mint közösséget összetartó erők – az önazonosság-tudat, a szolidaritás, a család és a hit – az elmúlt években háttérbe szorultak. Pedig a magyarság Mohácstól Trianonig sok energiát veszített, most már erősödnie kell.

Mikola szerint ha megnyerik a választásokat, újból előtérbe kerülnek az Orbán-kormánynak azok a kezdeményezései, amelyek létjogosultságát az idő igazolta: ilyen az egészségügyi privatizáció szigorú szakmai szabályozása, a gyógyszer-kiskereskedelem nemzeti kézben tartása. Nem hagyják, hogy állami cégek – mint a MÁV – százmilliárdokkal tartozzanak az egészségbiztosítási pénztárnak, mert nem a kis potyautasok miatt szegény ez a kassza, hanem a nagyok miatt.

Az Orbán-kormány egészségügy-minisztere Martonosi György városi elnök és a Csanád Vidék Egyesület vendége volt a pótszékes hagymaházi fórumon, előtte a kórházban Baráth Lajos igazgató átadta neki az intézmény fönnállásának alkalmából kiadott emlékérmet. Mikola minisztersége idején indult a kórház milliárdos rekonstrukciója. A fórumon a politikusnak beszélgetőtársa, Széll Tamás urológus föl is tette a kérdést: mi lesz a makói kórházzal? Mikola szerint egy ilyen jól gazdálkodó, az ellátás új formái iránt nyitó intézménynek van jövője.  (delmagyarorszag.hu)