Megint leszavazták Mikola Istvánékat


A törvényhozás egészségügyi bizottsága tegnap egyenként leszavazta a Fidesz-KDNP ajánlásait az egészségügyet érintő úgynevezett salátatörvény módosítására. Ezek a javaslatok a gyógyszer-gazdaságossági törvényen javítottak volna a betegek érdekében, ezt szorgalmazták hónapok óta a gyógyszerészek is.

Az előző ülésen a bizottság kormánypárti többsége egy csomagban utasította el a javaslatokat, mondván, azok nem kapcsolódnak a törvény megnyitott fejezeteihez. Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa - egyben a bizottság alelnöke - azonnal tiltakozott, és közölte: a testület ezzel a módszerrel megsértette a házszabályt. Tegnap ezt "orvosolta" a bizottság úgy, hogy egyenként döntött az ajánlásokról, de változatlanul a túlterjeszkedésüket állapította meg. Mikola István tragikusnak nevezte az ülést, amelyen - szemben az ellenzéki javaslatokkal - a testület kormánypárti többsége elfogadta azt a korábban nem szereplő szocialista javaslatot, amely szerint nyolcmilliárd forinttal bővíteni kell a gyógyító-megelőző kasszát, és a pénzt a gyógyszerkassza várható megtakarításából csoportosítanák át. Az alelnök szerint ezt a javaslatot akkor kellett volna beterjeszteni, mielőtt a parlament elfogadja a költségvetés fő fejezeteinek pénzügyi sarokszámait. Így viszont már csak az egészségügyön belül van mozgástér, ám - mint mondta - ennek nagy ára lesz, hiszen azért várhatók megtakarítások, mert a betegek még kevesebb gyógyszert tudnak kiváltani.

Magyar Hírlap 2008. december 4.