A csalók elveszíthetik a közpénzt - Népszabadság, március 11.


Székely Tamás az újabb egészségügyi csomagról és az évi 250 millió doboz gyógyszerről.

A harmincmilliárd az harmincmilliárd - szögezi le a lapunknak adott interjúban Székely Tamás egészségügyi miniszter válaszul azoknak a kétkedőknek, akik szerint a válság következtében várható egészségügyi megszorítások ennél jóval többet vonnak ki a rendszerből. A tárcavezető szerint nem is megszorításokról van szó, inkább a tartalékok megfogásáról.

- Dühös lett, amikor megtudta, hogy újabb elvonás várható az egészségügyben?

- Nem érzelmi kérdésről van szó, teszem a dolgom. Persze nem jó hír, de senki nem gondolhatta, hogy miközben a válság átírja a makrogazdasági számokat, jelentős foglalkoztatáscsökkenés várható, azaz olvad a járulékfizetői réteg, akkor az egyensúlyi intézkedésekből kimaradhat az ágazat.

- Hogyan alakítja át a válság az egészségügyi költségvetést?

- Csak a pillanatnyi helyzetről tudok beszélni: az alap bevételi oldalán két és fél százalékos hiány várható. S miután az államháztartási hiányt nem lehet növelni, nincs más megoldás, kevesebbet költünk. A jelzett harmincmilliárdos elvonás durván akkora összeg, mint amekkorát elveszítünk a bevételekből.

- Hogyan jön ki a 2,5 százalékra várt bevételi hiány, ha már januárban húsz százalékkal kevesebb volt az E. Alap bevétele, mint egy éve?

- Egy hónap adataiból nem szabad és nem is lehet általánosítani.

- Mit ér most - gondolva a forint leértékelődéséből adódó vásárlóérték-vesztésre - az egészségügy 1400 milliárdos büdzséje?

- Még nem számoltuk ki, mert nem is lenne értelme. Egyelőre nem tudni, mi lesz a végösszege a válság okozta károknak. Fontos, hogy az intézményi kiadások többségére nincs hatással a valutaárfolyam változása, hiszen ezek belföldi, csak forintban elszámolható tranzakciók. A dologi költségek 15 százaléka érintett. Úgy 11-13 milliárd forint. De egyelőre azt sem tudjuk, melyik intézménynek milyen jellegű, mennyi időre szóló szállítói szerződése van. A gyógyászati segédeszközök viszont zömmel külföldről, euróért szerezhetők be, ott nagyobb lehet az infláció.

- Mindaz, ami eddig kiderült a csomagról, szakértők szerint jóval több pénzt visz ki az ágazatból harmincmilliárdnál...

- A harmincmilliárd az harmincmilliárd. És ez még elviselhető. Ráadásul nem is arról van szó, hogy egy ekkora köteg pénzt elveszünk, a tervezett intézkedések zöme a rendszerben lévő tartalékokat fogja meg.

- Hol lát még tartalékot?

- Két fő területet érint a változás, a gyógyszerellátást és a gyógyító-megelőző ellátásokat. Mindkét területen az indokolatlan igénybevételt csökkentenénk. Magyarországon évi 250 millió doboz gyógyszer fogy, vagyis átlagosan egy ember havi legalább két csomagot lenyel. Ez nem indokolható. A mostani intézkedésekben sok olyan elem lesz, amely nem fáj senkinek, nem növeli a lakossági terheket.

- Például?

- Egyszerűsítjük a gyógyszerek felírását. A krónikus betegnek ritkábban kell megerősíttetnie terápiáját szakorvossal. A cukorbetegeknek például, amíg a vércukorszintjük jól beállított, nem kell háromhavonta szakorvoshoz menniük a gyógyszerfelírásért. Csak ettől a lépéstől azt várjuk, hogy a jelenlegi 200 ezer beteg után évi kétmilliárd forinttal kevesebbet kell kifizetni a szakorvosi véleményért. Egy másik példa: az idén két szernek jár le a szabadalmi védettsége, de már van generikus készítmény a piacon a kiváltásukra. Azoknak legalább 30 százalékkal olcsóbbaknak kell lenniük, hogy tb-támogatást kaphassanak. E területre évi 12 milliárdot költünk, és ha bejön a remélt árcsökkenés, ebből 3,6 milliárdot lehetne megtakarítani. Vannak olyan intézkedések is, amelyek a támogatási kulcsokat változtatják, de még elviselhető mértékben növelhetik a lakossági terheket. Ott várható ez, ahol egy-egy szer a beteg állapotától függően különböző támogatási kulcsokkal rendelhető. Részint a felírási szabályokat szigorítjuk, részint a tb-hozzájárulást csökkentjük.

- Mi történik majd az orvosnál ezekben az esetekben?

- Nyilván az orvos dönt, de egy, a diagnózishoz kötött útmutató alapján. Csak egy példa: a véralvadásgátló alkalmas a trombózis megelőzésére, de nem feltétlen indokolt egy máskülönben egészséges ember sérvműtétje esetén kiemelt támogatással adni. Az infarktuson átesettek viszont, akiknél nagyobb a rizikó a vérrögképződésre, továbbra is kiemelt támogatással kaphatják. Azok esetében, akik a betegség súlyossága vagy az egyéni kockázat alapján nem kapják meg a kiemelt támogatást, öt százalékponttal csökken a gyógyszerköltségek tb-hozzájárulása. De csak abban a gyógyszerkörben, amely most is kétféle, kiemelt és normatív támogatással rendelhető.

- Ez mekkora hányadát érinti a gyógyszerpiacnak?

- Töredékét, 500-600 gyógyszert az 5-6 ezer támogatott készítményből. De előfordulhat, hogy a beteg kevesebbet fizet, ugyanis egy-egy generikus szer megjelenése 30 százalékot is lenyomhat az áron.

- Arra biztatja a betegeket, hogy keressék ki a gyógyszerkönyvekből a legolcsóbb termékeket?

- Nem a betegeket biztatom erre, hanem az orvosokat, akiknek ez előírt feladatuk. Az ő eligazodásukat több eszközzel is segítjük. Lesz új vonalkódos recept, amellyel pontosabbá válhat a felírás. Az OEP személyre szabható szoftvert biztosít, ami csak azokat a termékeket és csak olyan támogatással engedi fölírni, amelyekre az orvosnak joga van.

- A kórházi finanszírozás újabb átalakítása a tízmilliárdos megtakarításon túl gyógyíthat a kórházhálózat szerkezetén is? Az új szisztéma lazít a teljesítménykorláton, de hagy féket a rendszerben: ahol hirtelen látványosan megugrana az elszámolt beavatkozások száma, ott levenne az ezekért járó összegből, de a területi és sürgősségi betegek ellátását már nem korlátozza. Sokak szerint ettől csak a "méret alatti" kórházak agóniájának elhúzódása várható.

- Azt, hogy ki lehet a vesztese és a nyertese e rendszernek, még nem lehet megmondani. Minden kórházat külön kell vizsgálni. Folyamatosan figyelemmel kísérjük az ellátórendszer működését.

- Mit kezdenek az egészségügy "kreatív könyvelőivel", a teljesítménypörgetőkkel?

- Ellenőreink árgus szemmel figyelik majd, hogy a tavalyi teljesítményekhez képest hogyan alakulnak az elszámolások. Ahol legalább tíz százalékkal megugranának az esetek, ott azonnali ellenőrzés várható. A csalók elveszíthetik a közfinanszírozást.

- Egy éve van még a tárcánál. Mit fog csinálni?

- Hátravan még a kórházi struktúraátalakításból a működés új minimumfeltételeinek meghatározása és bevezetése. Ez után új szerződést köthetnek a területi pénztárak az intézményekkel, s ezekben rögzítik a szolgáltatások elvárt minőségét. A nyáron a kórházak újraoszthatják a kapacitásokat: a régiók egymás közt csoportosíthatnak át közfinanszírozott tevékenységeket. Megkezdjük a háziorvosok munkájának minőség-ellenőrzését is. Tovább folynak az uniós fejlesztések, amelyekkel javulhat az ellátás minősége, új épületek, modernebb technika kerül a rendszerbe. Március végén újraindul a Szűréssel az életért program, amely az első fél évben 44 hátrányos helyzetű településen biztosít térítésmentes szűrést az ott élőknek. Javítani és finomítani a rendszeren mindig lehet.