Doktori címet kaptak a gyógyszerészek - MTI


Százhét korábban végzett gyógyszerész vehette át gyógyszerészdoktori díszoklevelét vasárnap a Parlamentben, a ceremóniára a négy orvosegyetem összevont ünnepi kari tanácsülésén került sor.

Egy törvénymódosítás szerint idén januártól a magyar egyetemeken korábban végzett, és ezután diplomát szerz? gyógyszerészeket megilleti a doktori cím, így - hasonlóan az orvosokhoz, fogorvosokhoz - a végzett gyógyszerészek is doktori avatáson vesznek majd részt - mondta el Horváth Tamás kamarai elnök.

Az ünnepi kari tanácsi ülésen és az oklevelek átadásán jelen volt a Semmelweis Egyetem, a Szegedi és Pécsi Tudományegyetem, valamint a Debreceni Egyetem rektora, dékánjai, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Székely Tamás egészségügyi miniszter, az öt gyógyszerész szakmai szervezet képvisel?je, valamint a parlament egészségügyi bizottságának alelnökei és tagjai.