Könnyítés a patikáknak - Népszava


Mostantól nem kell a gyógyszert és segédeszközt vásárlók egészségbiztosítási jogviszonyát ellenőrizni a patikákban és segédeszközboltokban.

Eddig a patikusnak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatbázisából on-line kellett lekérnie az adatokat. S ha a rendszer azt mutatta, hogy az illetőnek nem rendezett a jogviszonya – azt egyrészt jelentenie kellett az egészségbiztosítónak, a vásárlót pedig fel kellett szólítani annak rendezésére.

Az OEP-nél lapunknak elmondták: a kormány az idén fogadta el azt a rendeletet, amelynek értelmében július közepétől az ártámogatási szerződéssel rendelkező egészségügyi szolgáltatók, például a gyógyszertárak és a segédeszköz-forgalmazók nem jogosultak a beteg biztosítási jogviszonyának ellenőrzésére, csak arra, hogy az illető rendelkezik-e érvényes TAJ-számmal. A jogszabályváltozás célja az OEP szerint az egészségügyi szolgáltatók adminisztratív terheinek csökkentése volt, hiszen a vény kiállításakor, tehát az orvosnál ugyanis egyszer már ellenőrzik a beteg jogviszonyát.

A patikák a TAJ-szám ellenőrzésekor mostantól háromféle visszajelzést kapnak az OEP jogviszony-nyilvántartási adatbázisából: zöldet, ha minden rendben, kéket, ha a beteg külföldön biztosított, barnát, ha érvénytelen a TAJ-szám.

Az átállásból a betegek semmit nem érzékelnek, legfeljebb a várakozási idő rövidül, különösen, hogy a július elsejétől bevezetett extravonalkód feltüntetése a vényeken rövidíti a személyes adatok, köztük a TAJ-szám rögzítését és ellenőrzését.

Lapunknak név nélkül nyilatkozó patikusok viszont azt mondták: a változtatás gesztus a gyógyszertáraknak, de tulajdonképpen nem sokat enyhít a túlzott adminisztrációs kötelezettségeken. A TAJ-szám ellenőrzése továbbra is kötelező, így ugyanúgy kapcsolódniuk kell az OEP adatbázisához, mintha a jogviszonyt bizonyító adatokat hívnák le.