Összt?z a gyógyszercsomagra - Világgazdaság, február 26.


Fenntartásokkal fogadja a szakma az egészségügyi tárca gyógyszerfogyasztást szigorító csomagtervét.

Pedig az ágazatra kiszabott 30 milliárdos pénzügyi megszorítás felét az egészségbiztosító gyógyszerkiadásainak a visszafogásával érné el a szaktárca, err?l várhatóan a jöv? héten tárgyal a kormány. Székely Tamás egészségügyi miniszter mindenesetre úgy látja, van még tartalék a gyógyszerfogyasztás csökkentésében és a költséghatékony felírásban. Ezek között említette a vonalkódos vény bevezetését; ez alapján ellen?riznék, hogy az utalványozó orvos jogosult volt-e a tb által kiemelten támogatott készítmény felírására.

Az orvosi pecséten lév? szám alapján ezt most is megtehetik ? állítja Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. A vonalkódos rendszerrel amúgy súlyos technikai gondjaik vannak, hiszen alkalmazásához ezer háziorvosnak nyomtatócserére lenne szüksége, a több körzetben is rendel?knek négy-ötre. Ennek a kompenzálását már kérték az OEP-t?l, válasz még nincs. Az elnök azért is fölösleges pénzkidobásnak tartaná a vonalkódos rendszerrel járó költségeket, mert belátható id?n belül bevezetik az elektronikus vényt, amelynek alkalmazására az online rendszerbe kapcsolt háziorvosi rendel?k már ma alkalmasak.

A szaktárca azon tervét, hogy a drága biológiai terápiáknál a biosimiler (az eredeti biológiai gyógyszerek másolatai) készítményeket preferálják, kevésbé látják költségkímél?nek a Healthware Tanácsadó Kft. vezet? munkatársai. A lejáró szabadalmi oltalom ellenére ugyanis ezeknél aligha lehet az árak versenyére számítani. Ennek oka, hogy az eredeti biológiai szerek másolatainak a kifejlesztése a szintetikusokénál kétszer több id?t igényel, szükség van a referencia-gyógyszerrel való összehasonlító vizsgálatokra, a klinikai hatásosság bizonyítására és az alkalmazás utáni bizonyítékokra is, ami nagyon költséges. Így az áruk kezdetben alig marad el az originális biológiai szerekét?l ? véli Bacskai Miklós, a Healthware vezet?je.

A HealthCapital elemz? cég vezérigazgatója, Baraczka Mariann szerint az új gyógyszercsomag 8-10 százalékkal növelné a betegek terheit, szemben a szaktárca által prognosztizált 2-2,5 százalékkal. A tb-támogatási kulcsok két évvel ezel?tti csökkentésének hatására közel 40 milliárdos megtakarítást ért el a tárca, ám rövid távon a betegek térítési díja 50 százalékkal emelkedett, és azt csak másfél év alatt egyenlítette ki a gyártók gyógyszerárcsökkentése és a generikusprogram ? emlékeztetett. Nagyarányú árcsökkenésre azonban már nincs esély, hiszen a 300 forint körül ingadozó euró mellett a gyógyszergyártóknak nincs tartalékuk további engedményekre.

Amúgy a gyógyszercégek nehezményezik, hogy az ?ket is keményen érint? csomagról nem tárgyalt velük az egészségügyi tárca. Így érdemben akkor tudnak véleményt nyilvánítani, ha a tervezetet megismerik ? mondta Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke. Erre vélhet?en már csak a jöv? héten, a kormánydöntés után kerül sor.