Révész Sándor \\\"Ha (Gyurcsány Ferenc) komolyan gondolja a többpénztáras biztosítási rendszert, ha komolyan gondolja, hogy reformer miniszterelnök, akkor legalább az esélyét meg kell teremtenie annak, hogy egy újabb - a reform velejét érintő - kérdésben ne szenvedjen kudarcot\\\" - írta ezeken a hasábokon Tóth Ákos kollégám néhány nappal a népszavazás után.
És néhány nappal azelőtt, hogy vezető szocialista politikusok libasorban a nyilvánosság elé
vonultak azzal a kiváló ötlettel, hogy a kormány adja föl önként ezt az
esélyt, és felejtse el a reform velejét.
A reformnak nem az a veleje, hogy egy állami fejőstehén helyett többet lehet
fejni, és több tőgyre több kegyencet lehet rácuppantani, hanem az, hogy
valaki végre közvetlenül érdekelt legyen az egészségügy racionális
működésében. Nem általában, hanem konkrétan. Mindenki tudja, hogy a magyar
egészségügyet a hiány, a pazarlás és a korrupció jellemzi. Ha sokkal több
pénzünk volna, az is sokkal kevesebb lenne, mint amennyi a tudományos és
technikai lehetőség életünk meghosszabbítására, minőségének javítására,
szenvedéseink enyhítésére. Ezeket a lehetőségeket annyira tudjuk
kihasználni, amennyire racionálisan költjük a pénzt. Vannak szerencsés
országok, másmilyen közszellemmel, történelemmel, kulturális háttérrel,
anyagi lehetőségekkel, ahol a hivatal, a "bürokratikus koordináció" kevésbé
irracionálisan működik. A mi országunk nem ilyen. Ha nem lép be olyan
szereplő, akinek a magánzsebére megy a hiány is, a pazarlás is, a korrupció
is, akkor nem változik semmi.
Ezt a szereplőt a koalíciós kompromisszumok gúzsba kötötték, de van rá
esély, hogy ebből a kötelékből kitáncolja magát. Ezt az esélyt adná föl most
a koalíciós politikusok egy része. Miért is? Hogy igazolják a Fidesznek azt
a hazugságát, miszerint a népszavazás erről is szólt? Nem szólt erről. Ha
szólt volna, nem lehetne ősszel másik. Ha lesz, az majd erről szól. Miért
kellene azt eleve feladni? Mit lehet a feladással nyerni? És mi a
vesztenivaló?
A koalíció kapott egy ajándék esélyt az Albert házaspártól az egyenlítésre.
A mostani népszavazáson sokan azért vettek részt, mert önrészt sem szeretnek
fizetni, és a kormányt is utálják. Sokan csak az egyikért, sokan csak a
másikért. Melyik csoport mekkora, nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy a
következő népszavazáson nem lesznek ott azok, akiket most csak a közvetlen
anyagi érdekeik vittek el. Azok sem, akik már nem bíznak abban, hogy
népszavazás útján megszabadulhatnak a kormánytól. Azok sem, akiknek elég
volt a népszavazásosdiból. A koalíció egy kis sikerrel döntetlenre menthet
egy nagy kudarcot. Sokan elhitték, hogy az a pénz, ami a pénztárcájukban
marad, a máséból nem hiányzik. Erről kiderült, hogy tévedés. Nem tenné jól a
kormány, ha ellehetetlenítené azokat, akiket a nép az önrészétől
megfosztott, de azt sem, ha a lelepleződött hazugságot újraleplezné. Az
igennel szavazó polgártársainknak szembesülniük kell azzal az egyszerű
igazsággal, hogy azt a pénzt, amit nem adnak oda, nem lehet megkapni. Valami
pótlékot helyette, vagy azt a kevesebbet, amit kiváltottak vele, azt igen,
de többet nem.
Legyen a nép szavának súlya és következménye. A reform velejét se loccsantsa
ki helyette és a nevében senki. Ha loccsantani akar, loccsantson ő.