Ezt várják az egészségügyben az új kormánytól


Ennek érdekében hozzálátnak a kamarai törvény megújításának előkészítéséhez, ezt a munkát a lehető leghamarabb szeretnék elkezdeni - mondta Éger István.

Hangsúlyozta: elengedhetetlen az újbóli kötelező kamarai tagság és a független etikai rendszer kamarák általi működtetése.

Éger István úgy fogalmazott, most már látható, hogyan alakul a következő kormány, amely egyfajta nyitottságot és aktivitást vár a társadalomtól, és a kamarák ennek örülnek, hiszen az egészségügyi köztestületek mindig együttműködésre törekedtek az aktuális kormányzattal, azonban a sorok rendezése nem megy külső segítség nélkül.

A legfőbb feladatok között említették még a működési nyilvántartás rendszerének kamarákhoz történő visszahelyezését, a folyamatos továbbképzések köztestületek általi működtetését, valamint azt szeretnék, hogy a jövőben az egészségügyi jogszabályok ne hatályosulhassanak a kamarai vélemények nélkül.

Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke azt mondta, hisz abban, hogy az elkövetkezőkben valódi hivatásrendiség valósul meg, és a változtatásokkal normális és hatékony érdekképviseletként tudnak a jövőben tevékenykedni.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) úgy fogalmazott, a kötelező kamarai tagság nélkül egyfajta civil szervezetként tevékenykedtek, és ennek érezték a "súlyát" a mindennapokban.

A kamarai elnökök úgy fogalmaztak, kidolgozzák saját elképzeléseiket, mert felkészülten szeretnék várni a következő kormánnyal folytatott tárgyalásokat.

A MOK-nak 31 ezer tagja van, a MGYK-nak megközelítőleg 5.600, míg a MESZK 44 ezer tagot számlál. (MTI)