Kétdimenziós vonalkód a gyógyszerhamisítványok ellen


A szervezet a Siemens-szel és az Apoteket svéd gyógyszerkereskedő céggel közösen 112.416 gyógyszeres dobozt jelölt meg az új azonosítóval 25 stockholmi gyógyszertárban. A gyakorlati kipróbálás eredményei bíztatóak: a rendszer megbízhatónak és kényelmesnek bizonyult. A leolvasások túlnyomó többsége kevesebb, mint két másodpercet vett csupán igénybe.

A rendhagyó esetek, hosszabb időt igénybe vevő leolvasások – amelyek elvileg akár hamisított gyógyszert is jelezhetnek – tapasztalatai könnyen összegezhetőek, az eseteket egyszerűen lehet különböző kockázati csoportokba sorolni későbbi elemzés céljából.

David Brennan, az Astra-Zeneca vezérigazgatója és az EFPIA tagja szerint a kísérlet igazolta, hogy a szervezet által javasolt módszer hatékony és költségkímélő megoldás lehet a hamisítványok kiszűréséért folytatott küzdelemben.

Az európai szervezet szóvivője azt hangsúlyozta, hogy a kétdimenziós adatmátrix jóval olcsóbb, mint a rádiójeles azonosítást lehetővé tevő chipekre épülő RFID rendszer. Colin Mackay állítása szerint egy-egy gyártónak 30 millió euró kezdőberuházás után évente 4 millió eurót kellene költenie a kétdimenziós „vonalkódra”. Egy nemzeti adatbázis kiépítésének induló költsége szintén 30 millió euró körül várható, és egy ilyen rendszer előreláthatóan évente 45 millió euró működtetési ráfordítást igényel.

- Biztosak vagyunk benne, hogy az iparág számára az a megoldás lesz kívánatos, amelyik strapabíró, hatékony és költségkímélő, nem pedig a drága, aranyozott változat – jelentette ki a szóvivő. Hangsúlyozta, hogy létfontosságú volna széttagolt nemzeti nyilvántartások helyett kialakítani az egységes európai rendszert, amelyik a határokat átlépő szállítmányok nyomon követésére is alkalmas.

Forrás: http://www.in-pharmatechnologist.com/On-your-radar/Counterfeiting/EFPIA-...