Hozta-vitte a Mikulás


Mint minden évben, az idén is megrendezte a kamara Hozza vagy viszi című programját. A rendezvény lényegében egy szakmapolitikai fórum, amely felkészíti a gyógyszerészeket a következő évi jogszabályváltozásokra, elsősorban az adó- és pénzügyi változásokra is – mondta bevezetőjében Horváth Tamás elnök. Az elnök köszöntője után Lepsényi Mária, az APEH szakértője tartott életszerű előadást a gyógyszertári vállalkozásokat is érintő adójogszabályi változásokról. Ezt követően dr. Elmer Nándor (Számvit kft.) beszélt a patikák gazdálkodásáról szerzett tapasztalatokról és a levonható tanulságokról.

Ezúttal pártpolitikusokat nem hívtak meg a szervezők, helyette a legaktuálisabb témáról, a gyógyszer-gazdaságossági törvény módosításáról rendeztek miniszimpóziumot. Szünet után következett a Hankó alelnök által moderált fórum. A bevezető előadásokat dr. Bódis Lászlóné országos tiszti-főgyógyszerész és Csapó Anna (NEFMI) tartották a törvénymódosítás szakmai és hatósági aspektusairól.