Egyeztetés a kamarákkal - közérdekű adatok a honlapokon


Tovább gyűrűzik a kamarai törvény kapcsán kibontakozott vita, ugyanis a Magyar Orvosi Kamara opponálta a törvényjavaslat több pontját is. Az elmúlt napokban nyilvánosságra került, hogy a teljes körű konszenzust elsősorban az akadályozta, hogy nem sikerült orvoskamara elnökének fizetési planfonját - megegyezéssel - beállítani. A média egyik része, természetszerűleg, megpróbálta ezt a helyzetet a három egészségügyi kamara és a kormányzat ellentéteként beállítani. A gyógyszerészi kamara elnöke közleményben erősítette meg, hogy a kamara egyértelműen támogatja és üdvözli a javaslat benyújtását, és fontos érdeke fűződik minél korábbi életbe lépéséhez. Horváth Tamás két technikai jellegű észrevételt tett az ügyben, amelyek egyszerűen és gyorsan rendezhetők.

A történethez hozzá tartozik, hogy Keszthelyi Gyula, tardi háziorvos panaszt tett amiatt, hogy a köztestület  nem teszi közzé az elnök, Éger István tiszteletdíjának összegét. Ezt követően a tárca vizsgálat keretében tájékoztatást kért a MOK, a Magyar Gyógyszerészi Kamara, illetve a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökétől arra vonatkozóan, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról, valamint az elektronikus információszabadságról szóló törvények alapján miképpen valósul meg a nyilvánosságra hozandó közérdekű adatok közzététele.

A témát részletesen tárgyalja a sajtó.

Tovább>>

Tovább >>

Tovább >>

Tovább >>