2012. június 8-án, pénteken „Fókuszban a gyógyszertári munka” címmel, Székesfehérváron kezdetét vette a XIV. MAGYAR GYÓGYSZERÉSZ NAPOK – mgyk.hu


A rendezvény kezdetén dr. Sándor Csaba a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke köszöntötte a résztvevőket, majd ismertette a konferencia pénteken sorra kerülő témáit.

2012. június 8-án, pénteken „Fókuszban a gyógyszertári munka” címmel, Székesfehérváron kezdetét vette a XIV. MAGYAR GYÓGYSZERÉSZ NAPOK – mgyk.hu„Az új munka törvénykönyve - Előadások és fórum az MGYK Gazdasági Munkabizottságának koordinálásában” címmel, dr. Sohajda Attila üléselnök bevezetőjével kezdte meg munkáját a kongresszus.

Első előadásként „Alapvető munkajogi kérdések az új munka törvénykönyve tükrében” címmel Dr. Sohajda Attila foglalta össze az új szabályozás fontosabb változásait. Változik pl. a „méltányos mérlegelés”, a „jogos gazdasági érdek”, a „munkáltatói ellenőrzési jog” és az „egyenlő bánásmód követelményének” súlya és értelmezése. Az előadó szólt a munkaszerződés tartalmi elemeiről. Kiemelte az „atipikus munkaviszonyokkal” kapcsolatos rendelkezéseket. Ezek közé tartozik pl. a munkavégzés behívás alapján, munkakör megosztása, több munkáltató által létesített munkaviszony, munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás. A munkaviszony megszűnése megszüntetése alapeseteinek bemutatása után, Sohajda Attila beszélt a végkielégítés szabályairól, majd röviden bemutatta az átmeneti rendelkezéseket. Jelentős szemléletbeli változás, hogy az új munkatörvénykönyve megenged a törvénytől való eltérést a munkaadó és a munkavállaló javára is.

2012. június 8-án, pénteken „Fókuszban a gyógyszertári munka” címmel, Székesfehérváron kezdetét vette a XIV. MAGYAR GYÓGYSZERÉSZ NAPOK – mgyk.hu"Az új munka törvénykönyve gyógyszerészi és gyógyszertári vonatkozásai I., munkabér, pótlékok, ügyelet” címmel, Dr. Torma Árpád az MGYK közgazdasági szakértője, a változást tartalmazó paragrafusok tartalmát foglalta össze előadásában. A munkabér, a teljesítménybér és más díjazási formák bemutatásával kezdte, majd a pótlékátalányról, a műszakpótlékról, az ügyelet, ill. készenlét díjazásáról, végül a rendkívüli munkáról beszélt. Dr. Torma a díjazás közvetett tényezőit is értelmezte. Ilyen pl. a több munkáltató által elismert jogviszony, a távolléti díj, az állásidő, mentesülés a munkavégzés alól, anyagi juttatás harmadik féltől. A díjazás további tényezőinek – munkaközi szünet, munka-időkeret, egyenlőtlen munkaidő beosztás, munkabér elszámolása, kifizetése – értelmezése után az új rendelkezések hatálybalépéséről és a hatálybalépés előtti módosításokról is szólt az előadó.

2012. június 8-án, pénteken „Fókuszban a gyógyszertári munka” címmel, Székesfehérváron kezdetét vette a XIV. MAGYAR GYÓGYSZERÉSZ NAPOK – mgyk.huA szekció harmadik előadója Dr. Laki Tibor az MGYK Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete alelnöke „Az új munka törvénykönyve gyógyszerészi és gyógyszertári vonatkozásai II., humánerőforrás, gazdálkodás a gyógyszertárban” címmel tartotta meg előadását. A munkaidő-beosztás szabályaival kezdte előadását (általános munkarend, kötetlen munkarend, osztott napi munkaidő, egyenlőtlen munkaidő beosztás), majd a munkaidőkeret részletkérdéseivel foglalkozott. A munkaidő-beosztás szabályainak ismertetése kapcsán a rendkívüli munkaidőről, annak elrendeléséről, mértékéről tájékoztatott, megjegyezte: „figyelembe kell venni a maximális munkaidőkeretre vonatkozó szabályozást is.” A pihenőidők kapcsán, a munkaközi szünetet, a napi pihenőidőt, a heti pihenőnap és a heti pihenőidőt is értelmezte dr. Laki Tibor, majd bemutatta a munka- és pihenőidő nyilvántartásának feladatait. Az alapszabadság 20 nap, amelyet számos tényező (pl. életkor, rokkantság) növelhet. A szabadság kiadásának szabályait részletezve az előadó kitért arra, hogy megszűnt az aznapi bejelentéssel kivehető szabadság – majd a betegszabadság, a szülés szabadság, és a fizetés nélküli szabadság eseteit ismertetve zárta gondolatait.

2012. június 8-án, pénteken „Fókuszban a gyógyszertári munka” címmel, Székesfehérváron kezdetét vette a XIV. MAGYAR GYÓGYSZERÉSZ NAPOK – mgyk.hu„A személyi jogos gyógyszerész munkajogi sajátosságai” címmel Dr. Elmer Nándor a Számvit Kft. ügyvezetője következett az előadók sorában, aki a jelenlévőknek egy írásos összefoglaló anyagot is átadott. (Az anyag feltöltésre fog kerülni!- a szerk.) Az előadóval a közeljövőben interjút készít az mgyk.hu.

 

2012. június 8-án, pénteken „Fókuszban a gyógyszertári munka” címmel, Székesfehérváron kezdetét vette a XIV. MAGYAR GYÓGYSZERÉSZ NAPOK – mgyk.huSzünet után, kb.  fél öttől „A gyógyszerkassza változásának hatásai a gyógyszerellátásra” címmel - Dr. Bidló Judit az OEP főosztályvezetője tartotta meg előadását, melynek már az elején leszögezte: 3, 8 millió járulékfizető ember járulékából 9,7 millió ember egészségügyi ellátását kell finanszírozni. Az originális termékeket és a versengő termékeket bemutató ábrája kapcsán elmondta: egy finanszírozási rendszernek kötelessége kihasználni az olcsóbb generikus készítményekben rejlő megtakarítási lehetőségeket. Ez a megtakarítás teszi lehetővé az új originális termékek befogadását és a gyógyszerkassza szinten tartását is. A generikus ösztönző elszámolásával kapcsolatban minden gyógyszertár a következő héten levelet fog kapni – amiben le lesz írva az adott patikában eddig elért „eredmények”. Értékelte a „vaklicit”-rendszer és a generikus ösztönző bevezetésének hatásait, és elmondta - az OEP honlapján a „Gyógyszertárak juttatása” cím alatt ezzel kapcsolatban sok információ található.

 

2012. június 8-án, pénteken „Fókuszban a gyógyszertári munka” címmel, Székesfehérváron kezdetét vette a XIV. MAGYAR GYÓGYSZERÉSZ NAPOK – mgyk.hu 2012. június 8-án, pénteken „Fókuszban a gyógyszertári munka” címmel, Székesfehérváron kezdetét vette a XIV. MAGYAR GYÓGYSZERÉSZ NAPOK – mgyk.hu

A „Patikárius” – játék egy-két részben

2012. június 8-án, pénteken „Fókuszban a gyógyszertári munka” címmel, Székesfehérváron kezdetét vette a XIV. MAGYAR GYÓGYSZERÉSZ NAPOK – mgyk.hu 2012. június 8-án, pénteken „Fókuszban a gyógyszertári munka” címmel, Székesfehérváron kezdetét vette a XIV. MAGYAR GYÓGYSZERÉSZ NAPOK – mgyk.hu

2012. június 8-án, pénteken „Fókuszban a gyógyszertári munka” címmel, Székesfehérváron kezdetét vette a XIV. MAGYAR GYÓGYSZERÉSZ NAPOK – mgyk.huAz előadások után a konferencia résztvevői átsétáltak a Fekete Sas Patika múzeumhoz, ahol először a „Patikárius” – játék egy-két részben címmel tekinthettek meg két rövid színi előadást, melynek színpadául először a patika utcai előtere, majd a gyönyörű régi berendezési tárgyak alkotta belső szolgált. A „kedves öreg” patikárius után a gyógyszertár történetéről hangzott el előadás.

 

A Fekete Sas Patikamúzeumban lehetőség van múzeumpedagógiai foglakozásokra, aminek helyszínét – egy játékos gyereklaboratóriumot és kellékeit is megtekintették a résztvevők.

 

 

 

 

 

 

  

 

(szente)