Beszámoló az MGYK áprilisi elnökségi üléséről


A MGYK elnöksége 2016. április 14-én tartotta soron következő ülését a kamara székházában, Budapesten. Az ülést dr. Hankó Zoltán elnök vezette, az elnökségi tagok végig határozatképes számban voltak jelen.

Az ülés dr. Hankó Zoltán köszöntő szavaival vette kezdetét, majd a napirend elfogadása után az elnök tájékoztatott az előző ülés óta eltelt időszak kamarai eseményeiről. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezések közül a gyógyszerész hősök emléktáblájának a budai Várban történő koszorúzásán dr. Hankó, míg a Semmelweis Egyetemen történő ünnepségen dr. Zalai Károly képviselte a kamarát. Az elnök előadást tartott a HuPSA (Hungarian Pharmaceutical Students Association), Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesülete március 11-i rendezvényén, ahol mind a négy képzőhelyről voltak hallgatók, és ami konzultációs lehetőséget nyújtott a részvevőknek, valamint jó alapul szolgált a kamarával való együttműködésnek – tudtuk meg.Beszámoló az MGYK áprilisi elnökségi üléséről Dr. Hankó többek között tájékoztatott a Táltosképző soron következő rendezvényéről, ahol dr. Éger István, a MOK elnöke volt a meghívott vendég. Az előadást tanulságos beszélgetés követte, majd két „táltos” a környezetelemzési módszerekkel kapcsolatban elvégzett munkáját ismertette – hangzott el.

Folynak az egészségügyi Ágazati Kollektív Szerződéssel kapcsolatos egyeztetések. Dr. Hankó egyeztetett dr. Beneda Attila helyettes államtitkárral a patikaalappal és a 2017-es költségvetéssel kapcsolatban, dr. Mészáros János helyettes államtitkárral pedig a pályázati lehetőségekről. A NEFI főigazgatójával, dr. Török Krisztinával áttekintették a tavaly kötött együttműködési megállapodás eredményeit és elkezdődött a következő időszak együttműködési területeinek felmérése is. A Hungaropharma vezérigazgatójával, dr. Feller Antallal a kamarai elnök az április 1-én hatályba lépett, gyógyászati segédeszközök forgalmazási szabályaival kapcsolatos változásokról, valamint a Novodatáról kapcsolatos döntésről egyeztetett. A gyógyászati segédeszközök vonatkozásában a kamara állásfoglalást kért az OEP illetékes vezetőitől.

Beszámoló az MGYK áprilisi elnökségi üléséről A továbbiakban szóba került az OTP vezetőivel a patikahitellel kapcsolatos tárgyalás. Dr. Hankó és dr. Sohajda Attila Vona Gábor kezdeményezésére egyebek mellett az ügyelet szabályozásáról, a gyógyszerészi kompetenciákról, valamint marketing-kérdésekről konzultált. Az elnök részt vehetett a Semmelweis Egyetem Szervezési Intézet gyógyszerészhallgatóinak diplomamunka védésein, és mint mondta, „a sok kiváló munka a szakmapolitikai munkában is hasznosítható lehet”.

Egyeztetés volt a Patinás Patika program vezetőjével, akivel a továbbiakban a költségracionális gyógyszertár-működtetéssel foglalkozó munkabizottság tárgyal. Az OTP Egészségpénztár igazgatójával összegezték az elmúlt három év együttműködésének  tapasztalatait – ez a munka a többi egészségpénztár vezetőivel folytatódik. A Háziorvosi Napok kerekasztal megbeszélésén dr. Hankó és dr. Brezanóczy Ferenc voltak a kamara részéről a meghívott vendégek, itt az orvos-gyógyszerész együttműködés bővítési lehetőségeiről tárgyaltak. A továbbiakban az elnök beszámolt az e-recepttel kapcsolatos egyeztetésről, amelyet a projektfejlesztők és az OEP vezetőivel folytattak az induló pilotban a gyógyszertárak részvételéről. Mint mondta az elnök, „missziót vállaltunk a megbeszélések létrehozásával” – emelte ki. Az elnökségi ülést megelőző napon volt egyeztetés a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságon a Képzési és Kimeneti Követelményekről. A megbeszélést dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár és dr. Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár vezette, a megbeszélésen a négy egyetem vezetői és a kamara képviseletében az elnök vett részt.

Beszámoló az MGYK áprilisi elnökségi üléséről A tájékoztató végén az elnök szót ejtett még a patikákban hamarosan kihelyezendő, parlagfű elleni védekezéssel kapcsolatos plakátokról és a négy dékánnal közösen kialakított, szakképzési hozzájárulással kapcsolatos közleményről. Ezt követően dr. Horváth-Sziklai Attila számolt be az OGYÉI-től megküldött, a gyógyszertárak létesítésével és működtetésével kapcsolatos határozatokról.

A tájékoztató végeztével a döntéshozatalt igénylő napirendi pontok következtek. Elsőként a vándorgyűléssel és a küldöttközgyűléssel kapcsolatos beszámolók kerültek sorra. Miután ezt megvitatták, az elnökség előtt álló feladatokról döntöttek. Így döntés született az állandó bizottságok megújításáról, az új munkabizottsági struktúra kialakításáról és a munkabizottságok vezetőiről. Az egyes munkabizottságok vezetői a soron következő elnökségi ülésen tesznek javaslatot a bizottságok összetételére és feladatvállalására. Ezen kívül a három napos rendezvény során felmerült javaslatok elemzése, a konferencia-szervezési tapasztalatok érékelése és kulturális kikapcsolódást elősegítő programok szervezése, illetve az ezekkel kapcsolatok javaslatok megtétele is a feladatok között szerepelt. Az elnökség az idei patikanap központi témájaként a házipatikák ellenőrzését jelölte meg. 

mgyk.hu

Fotó: Dr. Nagy Vilmos