A Kossuth Rádió összeállítása az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos megállapodásról


Ahogy arról már szót ejtettünk, együttműködési megállapodást kötöttek az étrend-kiegészítők forgalmazásában érintett szervezetek, amelynek célja, hogy csak biztonságos termékek kerüljenek piacra. A témával a Kossuth Rádió Napközben című műsorában is foglalkoztak, az alábbiakban az összeállítás linkjét és szó szerinti leiratát találják.  

Kossuth Rádió – Napközben, 2016.05.20., 09:07

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2016-05-20

 

Műsorvezető: Banner Géza

Mv: SMS-számunk 06 30 9000 666, beszélgessünk, kérdezzünk ma is együtt, és jön a nap kérdése, ez pedig az étrend-kiegészítők forgalmazásával kapcsolatos. Önök tanácsra, esetleg szokásból vesznek ilyeneket, vagy megkérdezik az orvos, netán a gyógyszerész véleményét? Mert vagy megkérdezzük, vagy sem, vagy a háziorvosunkra hallgatunk vagy a szomszéd véleményére, ez a gyógyszer biztos jó lesz, pedig ez nem gyógyszer. Többnyire étrend-kiegészítő készítményekről beszélünk, amelyeknek eredete nem mindig garantált. És nem tudjuk az összetételt, a származást és a hatóanyagot, viszont hiszünk a minden elsöprő reklám propagandának. Hiszünk? Nagy Margit korábban kérdezett, de a kérdések és a válaszok ma is aktuálisak.

Megszólaló: Én gyógyszertárban szoktam venni, úgyhogy nem szoktam így rendelni (…) internetes (…) vitamint. Nem szeretnék kipróbálni másik terméket, mert nem tudom az összetevőit, úgyhogy inkább a gyógyszerész segítséget kérem, és akkor ő megmondja, hogy ez az, amit ő javasol.

Megszólaló2: Hát van több ismerősöm, aki így hobbiszinten foglalkozik testépítéssel, és ők szoktak bizonyos táplálék-kiegészítőket fogyasztani, például fehérjét vagy ilyen vitamin származékot. Szerintem sokkal jobb az ilyen vegyületeket természetes módon bejuttatni a szervezetbe, mert így nagyobb neki a hatásfoka is és egészségesebb is. Sokan rendelik ezeket internetről, de most már vannak erre szakosodott boltok is. Amiket internetről rendel az ember, ugye abba nem lehet száz százalékig biztos, hogy tényleg azt kapja-e, amiért pénzt ad ki.

R: Hallott-e már olyanról, hogy valaki nem megfelelő minőségű, illetve összetételű készítményt vásárolt, és mondjuk ettől baja lett?

Megszólaló3: Ha az van a dobozban, amit valóban tartalmaznia kell, s ezek megvannak a szabványban, az előírásokban, akkor ettől baja nem lehet, hacsak nem allergén valami.

R: A profi sportolók általában nem szednek gagyit, az amatőrök viszont veszélyben lehetnek, ha étrend-kiegészítőket szednek. Ezt már Csupor Dezsőtől, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának adjunktusától halljuk.

Csupor Dezső: Azok a termékek, amit hobbisportoló megvesz a boltokban, azok jelentős része semmilyen bevizsgáláson nem esett át.

R: Biztonságosak ezek az étrend-kiegészítők? És most gondolok akár az említett izomnövelőkre, proteinekre, a fogyókúrás tablettákra.

Csupor Dezső: Azt mondanám, hogy a zöme biztonságos, de van egy szűk termékréteg, ahol viszont a biztonsághoz elég komoly kétségek férnek. Itt olyan növény, meg természetes ártalmatlan anyag, amitől nagyon gyorsan fogyni lehet, vagy férfiaknak a potenciazavara nagyon gyorsan és hatékonyan megoldható.

R: Mellnövelő szerekről beszélnek.

Csupor Dezső: Vagy mellnövelő szerek, vagy azok a szerek, amitől hihetetlenül gyors izomtömeg-növekedés alakul ki, ott mindig gyanút kell fogni, hogy esetleg valami egyéb is van benne, például növényi fogyasztószerekből mi magunk is mutattunk ki olyan anyagokat, amelyek korábban gyógyszerek voltak, ma már betiltották, mert túlságosan veszélyesek. Potenciafokozókból szintén gyógyszer hatóanyagot mutattunk ki, sportolóknak szánt izomtömeg-növelőkből anabolikus szteroidokat.

R: Hogy szedhetek biztonságosan étrend-kiegészítőt?

Csupor Dezső: Általában azok a növények, amelyek nem különösebben drágák, és magától a terméktől nem várunk nagyon-nagyon markáns hatást, ott nem áll fenn a hamisítás veszélye. Például, ha a fokhagymát valaki nem szereti az ízét és kapszulában beveszi, attól nem lehet baja. A veszély az ott jelentkezik, amikor olyan nagyon markáns jelentős hatást ígér a forgalmazó, ami magától a terméken feltüntetett növénytől nem várható. Hogyha azt olvassuk a reklámban, hogy 2 hét alatt 15 kilót lehet ettől fogyni, akkor fogjunk gyanút, hogy van nem igaz a mínusz15 kiló, vagy pedig egy olyan anyag van abban a termékben, amitől elképzelhető, hogy a hatás kialakul, de az már veszéllyel is járhat.

R: Vannak olyan étrend-kiegészítők, amelyek ugye vitaminok, ásványi anyagok, kalcium, magnéziummal, magnézium B6-vitaminnal, ezernyi variáció van. Ezek gyanúsak?

Csupor Dezső: Ezek nem gyanúsak.

R: Van-e olyan, hogyha összevissza szed valaki étrend-kiegészítőt, hogy azok összevesznek a szervezetben?

Csupor Dezső: Van. Olyan betegek szenvedtek májkárosodást, akik egyszerre 9-tól 17-ig terjedő étrend-kiegészítőt fogyasztottak. Külön-külön nem lettek volna veszélyesek, de így egyben egy olyan mixtúra jött létre, amivel az ő májuk nem tudott megbirkózni. Fogyasztószer-balesetek voltak, Európában több is, volt olyan is amikor nem az a növény volt benne, amit ráírtak, és az a növény, ami végül belekerült az vesekárosító volt. Ez márt több mint tíz évvel ezelőtti eset Nyugat-Európában, akkor többen meghaltak. A termékek egy részénél még a forgalmazót sem tudjuk meg. Ez főleg…

R: Tehát interneten ne vásároljunk étrend-kiegészítőt.

Csupor Dezső: Nem általánosítanék. Vannak olyan megbízható boltok, akik az interneten forgalmaznak.

R: Igen, de honnan tudjuk, hogy melyek ezek?

Csupor Dezső: Onnan, hogy beazonosítható, fel van tüntetve a címe, az elérhetősége, ha akarunk be is tudunk menni a boltba, ahol egy élő emberrel beszélünk. Ha viszont egy olyan internetes oldalt látunk, ahol még egy e-mail címet sem találunk, csak egy űrlapot, ahol meg tudjuk rendelni, de ha bármi gond van, nem tudjuk, hogy hol lehet reklamálni, ezt abszolút elkerülendőnek javaslom.

R: Nagy a káosz azt hiszem a piacon.

Csupor Dezső: Nagyon nagy. Nagyon sok a jó minőségű termék, de vannak bizony olyanok, amelyek nem megfelelőek, és ehhez még hozzátesszük azoknak az ismeretlen számát, amelyek illegálisan vannak forgalomba, egy áttekinthetetlen piacot láthatunk.

Mv: Áttekinthetetlen piac, nagy a káosz, nem tudjuk az eredetiséget kinyomozni sokszor. Nagyon sok érdekes gondolat elhangzott az imént, együtt hallgattuk doktor Ilku Líviával, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület Gyógyszerhamisítás Elleni Munkacsoport vezetőjével. Kéz csókolom!

Ilku Lívia: Jó napot kívánok!

Mv: És velünk doktor Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke is. Üdvözlöm, jó napot kívánok!

Hankó Zoltán: Jó napot kívánok!

Mv: Tényleg ennyire nagy a káosz elnök úr?

Hankó Zoltán: Ez egy nagy vita a körünkben is, hogy mekkora a káosz. Azok, akik professzionálisan foglalkoznak ezzel a témával, mint itt az előbb megszólalt kollégánk is, egyértelműen jelzik azt, hogy nagy a baj, ugyanakkor a gyógyszertárakban eddig olyan étrend-kiegészítő hamisítással kapcsolatos ügy nem robbant ki, amelyik hatósági eljárást vont volna maga után. Azt kell mondanom, hogy ezek a hamisítások eddig amennyire tudom, különféle egyéb területeken történt forgalmazáshoz kapcsolódna. És pont emiatt tartom nagyon fontosnak azt a néhány nappal ezelőtt megkötött együttműködési szerződést, hogy ezt a helyzetet fenn tudjuk tartani, tehát a gyógyszertárakban forgalmazott étrend-kiegészítők biztonságosak legyenek mindenféle szempontból.

Mv: Doktor Ilku Lívia erről részletesen tud nekünk beszámolni, mind az együttműködésről, mind a hamisításról, mind pedig arról, hogy majd a gyógyszertárak egyszer valamikor jelezni fogják egy matricával, hogy itt biztonságos étrend-kiegészítőt vásárolhat.

Ilku Lívia: Így van, 2004-től az európai uniós szabályozás hozományaként ezek a készítmények, az étrend-kiegészítők úgy kerülnek a piacra, hogy nincs előzetes ellenőrzés.A Kossuth Rádió összeállítása az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos megállapodásról Csupán egy bejelentési kötelezettséget követően másnap már ezek a készítmények piacra kerülhetnek. Ez az úgynevezett bizalmi el, ami érvényesül ezeknél a készítményeknél.

Mv: Na, ezt használták ki sokan ugye?

Ilku Lívia: Ezt használják ki sokan. Azt szeretnénk ezzel az együttműködéssel elérni, hogy a gyártók, forgalmazók, gyógyszer-nagykereskedők és gyógyszertár vonalon legyen egy előzetes szűrő, hogy azok a készítmények, amelyek bekerülhetnek ebbe a láncba, azok egy étrend-kiegészítők egy előzetes kockázatértékelésen essenek keresztül, és ez fogja azt gondoljuk kiváltani ezt a féle előzetes engedélyezést.

Mv: Ugye gyanús, hamis, halljuk a termékekről, és már látom én az SMS-falon is megjelennek ezek a vélemények, honnan tudjuk, hogy az, honnan érkeznek, azt tudjuk, hogy honnan indulnak ki ezek a…?

Ilku Lívia: Ugye az illegális piacnak az a tulajdonsága, hogy nagyon nehéz feltérképezni. Akkor bukkannak ki illegális készítmények leginkább, amikor valamelyik hatóság az eljárása során azt találja, hogy hoppá, ez egy olyan készítmény, amiben olyan hatóanyag van, aminek nem lenne szabad benne lennie, vagy nincs benne valami, ami ráírással bele kellene, hogy kerüljön. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, amikor az illegális piacot kellene feltérképeznünk. Az utóbbi időben több ezerre nőtt ezeknek a készítményeknek a száma, a piacfelügyelet pedig nem tudott vele lépést tartani.

Mv: Értem. 06 30 9000 666 az SMS-szám, írjanak tapasztalatokat, élményeket, negatívat, pozitívat egyaránt! Valaki azt írja, hogy lehet, hogy az interneten olcsóbb étrend-kiegészítőt vásárolni, de az egészséget pénzen megvenni nem lehet, ha utána valami gond lesz. Ez nagy igazság. Doktor Bérci István Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Elnök úr, jó napot kívánok!

Bérci István: Jó napot kívánok, üdvözlöm a hallgatókat és kollégákat!

Mv: Kik lehetnek egyáltalán az önök szövetségének a tagja? Ugye etikai kódex is van, ilyen elfogadtak vagy elfogadnak?

Bérci István: 2003 decemberében alakult meg az egyesületünk és pont azzal a célzattal, hogy a piacon lévő étrend-kiegészítő készítményeknek a gyártói egy olyan szervezethez tartozzanak, amely fölállított egy olyan szakmai és erkölcsi normát, ami biztosítja azt, hogy csak jó minőségű termékek kerüljenek a piacra. Van egy alapszabályunk, ami egyébként a honlapunkon is bárki számára megtekinthető, amelybe egyértelműen le vannak fektetve azok az alapelvek, ami alapján mi garantálni tudjuk a jó minőségű étrend-kiegészítőket. A Kossuth Rádió összeállítása az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos megállapodásrólAz etikai kódex is ehhez tartozik, ahol nemcsak azt foglaltuk írásba, hogy hogyan viselkedjen egy gyártó, tehát maga a gyártás során természetesen, hanem, hogy milyen etikai normákat kövessen akkor, amikor ezeket a termékeket reklámozza. Ugyanis általában a legtöbb hibát olyankor szokták elkövetni, mind a forgalmazók, mind a gyártók, hogy olyan előnyös tulajdonságokat próbálnak indikálni az étrend-kiegészítő készítményeknek, amelyeket a jelenlegi európai szabályozás nem tesz lehetővé, konkrétan gyógyhatásokat indikálnak.

Mv: Köszönöm. Maradjon velünk! Doktor Hankó Zoltán korábban nyilatkozta, hadd idézzem egy korábbi cikkből, hogy a gyógyszertárak, egészségügyi szolgáltatók 2011-től törvényi előírás mondja ki, a gyógyszertárban forgalmazható minden termék expediálása egészségügyi feladat. Ez mindent elmond, elvileg, mégis mi a gyakorlat, hogy kerül a gyógyszertárba olyan étrend-kiegészítő, ami nem biztos, hogy garantáltan jó?

Hankó Zoltán: Hát ahhoz, hogy a gyógyszertár az egészségügyi feladatot minden termék értékesítésénél tudja biztosítani vagy ellátni, két szempontot kell figyelembe venni. Az egyik az, hogy garantált minőségű terméket értékesítsen, a másik pedig, hogy az az információ, amit emellé ad a betegnek vagy szóban, vagy pedig a termékhez kapcsolódó leírásba az garantáltan olyan információ legyen, amiben az van, aminek lennie kell, és nincsen benne semmi olyan, aminek nem lenne ebben szabad benne lennie. Na, most ahhoz, hogy ez a termék garantált minőségű legyen, nálunk az elsődleges cél az, hogy olyan helyről szerezze be a gyógyszertár, amelyik ezt a garanciát tudja biztosítani.

Mv: Ez mit jelent?

Hankó Zoltán: Ez nálunk azt jelenti, hogy engedéllyel rendelkező gyógyszer-nagykereskedőtől, de ez a nagykereskedő is akkor tudja csak ezt a feladatát teljesíteni, hogyha az ő beszerzési kapcsolata is tudja garantálni azt, hogy az a termék tényleg azt tudja, ami ennek a terméknek a dobozára rá van írva.

Mv: Ez rettentően bonyolultnak tűnik.

Hankó Zoltán: Így van, és abban a pillanatban, hogyha a gyógyszertár a nagykereskedőtől nem ilyen garanciával rendelkező terméket kap, vagy nem a gyógyszer-nagykereskedőtől szerzi be az étrend-kiegészítőt, abban a pillanatban ezt a fajta biztonságot nem tudja garantálni. Ezért is fontos nekünk az, hogy a gyógyszer-nagykereskedők tudják ezt a garanciát biztosítani, és a gyógyszertárak ebben az esetben pedig úgy tudnak hozzájárulni ehhez a rendszerhez, hogy vállalják, hogy csak olyan nagykereskedőtől szereznek be étrend-kiegészítőt és csak olyan étrend-kiegészítőt, amelyiket ez a nagykereskedő ezzel a fajta garanciális többlettel tud neki értékesíteni.

Mv: Doktor Bérci István nagykereskedők, itt jön tehát a garancia.

Bérci István: Bocsánatot kérek, nem hallottam tisztán.

Mv: Az, hogy ugye szóba került, hogy a nagykereskedésen belül is nagyon fontos a forrás, hogy mindenki biztos legyen, hogy onnan, ahonnan beszerzi az tényleg tiszta forrásból van. Bonyolult, mégis egyszerű?

Bérci István: Igen, tulajdonképpen egyszerű, és ennek a dolognak ment elébe a szövetségünk azzal, hogy létrehoztunk egy úgynevezett MÉKISZ tanúsított minőség védjegyet. Ez a védjegy ez túlmegy azon, amit a jelenlegi jogszabályok előírnak, ugyanis mint Ilku Lívia előbb említette, tulajdonképpen csak egy notifikáció van az étrend-kiegészítő forgalomba hozatala előtt. Még mi ezen túllépve azt kérjük, hogyha valaki folyamodik a MÉKISZ-hez és ezt a tanúsító védjegyet meg kívánja szerezni, akkor egy nagyon komoly minősítése eljáráson fog keresztülmenni az a termék, amely tulajdonképpen abszolút biztosítani fogja azt, hogy ez minden szempontból megfelel a jelenleg érvényes jogi szabályozásoknak és csak olyan anyagokat tartalmaz, amelyek a címkén fel vannak tüntetve és olyan mennyiségbe. Tehát, hogyha ilyen jellegű terméket vásárol meg a nagykereskedés, forgalmazza tovább a gyógyszertárak irányába, ebbe az esetbe száz százalékig biztos lehet abba, hogy ez egy jó minőségű, a fogyasztók számára semmiféle veszélyt, esetleges veszélyt nem jelentő termék.

Mv: Köszönöm, doktor Ilku Lívia.

Ilku Lívia: Igen, nagyon fontos a tanúsító védjegy és nagyon fontos ez az önszabályozás is, amit a napokban aláírtunk. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület azért állt ennek a kezdeményezésnek az élére, mert azt látta, hogy van erre igény, igény a gyógyszertárakban, igény a gyógyszer-nagykereskedőkben mindez azért, hogy a lakosság olyan termékekhez jusson, amelyeknek nincsen közegészségügyi kockázata, mert valljuk be, hogyha egy fogyasztó egy patikából elhoz egy vitaminkészítményt, akkor nem tudja, hogy az étrend-kiegészítő, avagy gyógyszer, és nem is kell tudnia. Egy dolgot viszont tud…

Mv: De a gyógyszerésznek illik.

Ilku Lívia: A gyógyszerésznek illik tudni, és nagyon fontos, hogy a bizonyos fogyasztó bizalommal tudjon távozni.

Mv: Nagyon fontos, amit mond, bizalom, meg aztán ugye vagy placebo hatás vagy valódi hatás, hiszünk benne, tehát hat, miért menjek az orvoshoz, miért írassam fel, egyszerűbb, talán olcsóbb, inkább megveszem, hazaviszem. Valljuk be, sokan gondoljuk ezt így, nem mindig jó.

Ilku Lívia: Nem mindig jó, és azok a csodavárások vannak leginkább veszélyeztetett helyzetben, amikor fogyni szeretnénk, de nem nagyon szeretnénk mozogni és diétát végezni, amikor potencia problémánk van, de nem mennénk el az orvoshoz, tehát próbáljuk megúszni ezeket a számunkra kellemetlen történeteket. És ilyenkor nagyon nagy a vágy bennünk, hogy hát van egy készítmény, ez megoldja a mi problémánkat, nem kell csinálni semmit.

Mv: Hát hisz annyit reklámozzák, hogy biztos jó, ugye?

Ilku Lívia: Így van, zsupsz, bevettem, megoldottam.

Mv: Vettem én már belvárosi gyógyszertárban olyan készítményt, írja egy hallgatónk, amin nem volt sem gyártó, sem forgalmazó. Hol a garancia, kérdezem. Halkan mondjuk, akkor nem kell venni ilyeneket, vagy ne költsünk pénzt, hogyha nem vagyunk biztosak a dologban. Hankó Zoltán, ugye embléma, védjegy olvasható több hírfelületen is, tehát ezek kerülnek majd a gyógyszertárak kirakatába, ajtajára, s a többi. Hogy fog kinézni, mit látunk, mit olvasunk rajta?

Hankó Zoltán: Ezt a garanciát egyrészt a gyártóknak, forgalmazóknak a részéről, másrészt a gyógyszertáraknak a részéről kell tudnunk biztosítani. Úgy tudom, hogy hatósággal folyik még egyeztetés arról, hogy az ilyen eljárásba bekerülő termékeken legyen-e és hogyha igen, milyen megkülönböztető jelzés lehet.A Kossuth Rádió összeállítása az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos megállapodásról A gyógyszerész kamara részéről mi azt szeretnénk, hogy minden gyógyszertár a lehető legrövidebb időn belül kapcsolódjon majd be ebbe a rendszerbe, mert hiszen elemi, szakmai érdekünk mindannyiunknak, hogy ez így legyen. Ezzel együtt nyilván lesz egy átmeneti időszak, amikor lesznek olyan gyógyszertárak, amelyek már bekapcsolódtak és lesznek, amelyek még nem. Ezt az átmeneti időszakot is szeretnénk a betegeinknek biztonságossá tenni azzal, hogy egy, a partnerekkel egyeztetett, a gyógyszertár officinájába kihelyezett kis emblémával jelezzük a betegeknek, hogy itt, ebben a gyógyszertárban már ezen a szűrőn keresztülment étrend-kiegészítőt lehet csak majd kapni. Az, hogy erre pontosan mi kerüljön, és hogy hogy nézzen ki, erről egy hétfő délelőtti egyeztetésünkön fogunk reményeim szerint dönteni.

Mv: Ezt is akartam kérdezni doktor Ilku Líviától, hogy jön még egy forduló hétfő.

Ilku Lívia: Jön még egy forduló hétfőn, és azt gondolom, hogy a megállapodás aláírása egy munkának a kezdete, a tagvállalatainkat, a csatlakozókat edukálnunk kell erről a rendszerről, és népszerűsítenünk kell a rendszert abból a célból, hogy a lakosság bizalommal forduljon ezek felé a termékek felé.

Mv: Jól értem, jól értjük, hogy akkor az auditálás azt is jelenti majd, hogy lesz előzetes, komoly, szakszerű laboratóriumi vizsgálat is?

Ilku Lívia: Vagy igen, vagy nem, attól függ, hogy milyen dokumentáció csatlakozik a készítményhez. De lehetőség van arra is, hogy a beszállító ilyet kérjen a gyártótól, minőségi bizonylatot kérjen, és egyéb olyan dokumentumokat, amelyek egyébként hozzátartoznak a termékhez.

Mv: Van erre kapacitás? Hihetetlen mennyiségű gyógyszerről van szó, hát áramlik be, sokszor hát halljuk, ellenőrizetlenül. Tehát nem lesz, hogy mondjam, könnyű munka.

Ilku Lívia: Ez egy nehéz munka, és de fölvállaltuk az önszabályozás keretein belül, mert azt gondoljuk, hogy a közös felelősségünk ennek a biztonságnak a megteremtése.

Mv: Lesz tiltólista? Tehát azt mondják, hogy na, ez nem kerülhet forgalomba.

Ilku Lívia: Nem tudom, most nézek a kamara elnökére.

Mv: Hankó Zoltán.

Hankó Zoltán: Nyilván az a termék, amelyik ezen a szűrőn nm megy keresztül, az ezekbe a gyógyszertárakba nem kerülhet majd be. Tehát ilyen szempontból nem egy tiltólista, hanem egy olyan mechanizmus kerül kialakításra, amelyik garantáltan szűr. Az ebben a rendszerben részt nem vevő egységek, és akkor most akár gyógyszertáron kívüli forgalmazókra is gondolok vagy gondolhatok, őnekik mi, hogy megszabni, hogy milyen terméket forgalmazzanak, vagy milyen terméket ne forgalmazzanak,…

Mv: Hát igen, jó, hogy ezt említi…

Hankó Zoltán: …nem tudjuk.

Mv: Igen, gondoljunk az egyes számú ellenségre vagy első szám az interneten megrendelhető és bizony forgalmazott termékekre, az nagyon nehéz lesz.

Hankó Zoltán: Hadd legyen egy szubjektív megjegyzésem ebben a témában, mindenkit óvva intenék attól, hogy interneten nemcsak hogy étrend-kiegészítőt, hanem hogy...

Mv: Bármit.

Hankó Zoltán: …gyógyszert is beszerezzen. A tapasztalatok és adatok, de erről Ilku Lívia talán nálam is pontosabb adatokat tudna mondani, ezeknek az eseteknek a legnagyobb része internetes forgalmazáshoz és beszerzésekhez kapcsolódik.

Mv: Lívia.

Ilku Lívia: Így van, több száz olyan internetes oldal elérhető Magyarországon, ahol hamis készítményeket árulnak, legyen az hamis gyógyszer vagy olyan étrend-kiegészítő, aminek nem lenne szabad a piacon lennie.

Mv: Doktor Bérci István.

Bérci István: Igen, sajnos előfordulnak ilyen termékek, és én roppantul büszke vagyok arra, hogy gyógyszertárakba és általában a normál fogalomba, gondolok itt drogériákra, fitotékákra, nem nagyon szoktak előfordulni ilyen termékek. Sőt Hankó doktor meg tudja erősíteni, hogy Magyarországon még gyógyszertárba hamis gyógyszer sosem fordult elő. Az internet egy olyan speciális marketingforma, amit roppantul nehéz ellenőrizni, nagyon nehéz eljutni a gyökerekig, hogy honnan árulják ezeket a termékek, honnan származnak ezek a termékek. Úgyhogy én is mindenkit óvva intek attól, hogy onnan vásároljon. Ez a szerződés, amit most aláírtunk és ennek a gyakorlatba való áthelyezése szerintem egyértelműen biztosítani fogja azt, hogy a gyógyszertár továbbra is bizalmi hely maradjon, és csak a fogyasztók számára biztonságos étrend-kiegészítő gyógyszer termékeket lehessen ott megvásárolni.

Mv: Köszönöm, doktor Hankó Zoltán jelezte, hogy van hozzáfűznivaló.

Hankó Zoltán: Nem hozzáfűznivalóm, hanem az elmúlt percekben kétszer is éreztem, hogy bizonyos fogalmi pontatlanságok kerültek elő. Nem szabad összekevernünk még ebben a biztosított helyzetben sem a gyógyszert és az étrend-kiegészítőt. Mert a gyógyszer nemcsak egy minőségi garanciáról, hanem egy garantált hatásról is kell, hogy szóljon, ugyanakkor az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos hatósági elvárások egy picit másak, kicsit közelebb vannak a régebben gyógytermékként Magyarországon megismert termékkörhöz.

Mv: Van egy érdekes kérdés, hallgatónk írt a 06 30 9000 666, nem tudom, hogy Lívia tud-e ebben segíteni. Hogy veszem észre a gyerekemen, ha valami ilyen szert szed? Köszönöm, ha válaszolnak. Hát nyilván félti a gyermekét, gondolom, figyeljen mindenre, ezt ön is.

Ilku Lívia: Így van, minden olyan tünet, minden olyan szokatlan jelenség az fölhívhatja arra a figyelmet, hogy olyan készítményt szed, ami illegális vagy jogszerűtlenül került a piacra.

Mv: Mikor láthatom először a matricát a gyógyszertáron? Mondjuk jövő hónap, két hét?

Hankó Zoltán: Amennyiben itt hétfőn délelőtt egyezségre tudunk jutni minden részletkérdésben, akkor én azt remélem, hogy egy-másfél hónapon belül megjelenhetnek már ezek a matricák a gyógyszertárakban.

Mv: Mennyire lesz nyitott a bevásárlóközpontok, drogériák hálózata?

Ilku Lívia: Ez egy nyitott rendszer, amit megálmodtunk, várjuk mindazok csatlakozását, akik ezt a kockázatelemzési rendszert alkalmazva szeretnének étrend-kiegészítőt forgalmazni.

Mv: Esetleg még Bérci István, ha velünk egy mondat.

Bérci István: Egyetértek az előttem szólókkal. Csak egy a lényeg, hogy nem az a lényeg, hogy hol forgalmazzuk a terméket, hanem, hogy a termék biztonságos legyen, és hogyha minél többen csatlakoznak ehhez a rendszerhez, és nemcsak gyógyszertárak, hanem egyéb árusítóhelyek is, azt hiszem, hogy ez mindenkinek csak előnyös lehet, elsősorban a fogyasztónak.

Mv: Legyen ez így. Köszönjük szépen doktor Bérci Istvánnak, doktor Hankó Zoltánnak, doktor Ilku Líviának, hogy velünk voltak, és reméljük, hogy hasznos tanácsokat, tippeket kaphattak a hallgatók. Figyeljünk együtt és kövessük nyomon majd ezeket a matricákat, meg minden fontos dolgot, mint ahogy a híreket is, merthogy fél tíz van, Deme Tímea pedig itt ül a stúdióban.

A fotók május 6-án, az említett megállapodás aláírásakor készültek.