„Annak lehet segíteni, aki a tőle telhetőt megteszi saját magáért” – Beszélgetés a gyógyszertárak gazdaságosságának kérdéseiről és a strukturális bűnökről


„Annak lehet segíteni, aki a tőle telhetőt megteszi saját magáért”

Beszélgetés a gyógyszertárak gazdaságosságának kérdéseiről
és a strukturális bűnökről

 

Helyszín: MGYK székház, 2022.10.28

Szereplők: dr. Hankó Zoltán – kamarai elnök
                  dr. Bodor Áron – dr. Erdőhadházi Boldizsár magyar hangja.

 

BÁ: Azért vagyok itt, hogy egy nagyon nehéz kérdésről beszélgessünk, vagyis miből fognak mostanában megélni a patikák.

HZ: Tehát ez a kérdés.

BÁ: Kicsit csavarnék rajta. Eljátszom, hogy én vagyok dr. Erdőhadházi Boldizsár, egy megyeszékhelyen üzemelő, közepes forgalmú (30-35 M Ft) gyógyszertár személyi jogosa és tulajdonosa, tehát nagyjából megtestesítem a Kamara alapelveinek idealizált képét. Ezért nyilván elkötelezett híve vagyok annak, amit a Kamara képvisel. Most eljöttem hozzád, hogy mint jó ismerősömmel megbeszéljem, tanácsot kérjek, mit tegyek. Megkeresett ugyanis a Lánc egy jól öltözött képviselője, és letette elém az asztalra az ajánlatát. Nem először. Eddig ezeket mindig szép, parabolikus ívben bedobtam a szemétkosárba. Most viszont elővettem a kockás papírt és elkezdtem kiszámolni, hogy a jelenlegi fizetésem, amit tulajdonosként ki tudok venni a vállalkozásból, és nagyjából megegyezik a korom alapján számolt kórházi gyógyszerész bérével, hamarosan lenullázódik az alkalmazottaim fizetésemelései igényei és a rezsi emelkedése mellett, miközben a bevételeim nem nőnek, legjobb esetben is csak stagnálnak vagy csökkennek. A patika ingatlana egy társasház aljában van, mostanra energetikailag elavult, felújításra nincs (anyagi) lehetőség. Tehát megfontolandó, hogy mielőtt számszakilag is csődbe megyek, értékesítsem a patikát. Lesz egy alkalmazotti fizetésem máshol, vagy akár a korábbi saját patikámban, napi 10-12 óra helyett 8-at dolgozom, de az ingatlanból (vagy azt eladva és másikba fektetve) lenne egy másik bevételem. A kettő együtt már megugraná a jelenlegit, ráadásul nem devalválódna. Ez a felütés.

HZ: Az egyedi döntést mindenki saját maga hozza meg, és remélem, hogy a jogszabályi előírások betartásával. A fúziótilalom egyértelmű. Én nem egyedi esetekben gondolkodom, hanem rendszerben. A Kamarának és személy szerint nekem is az a feladatom, hogy olyan helyzetet segítsünk teremteni, hogy a válság alatt és azt követően is működőképes maradjon az ágazat. Lehet, hogy ez túl általánosnak tűnik, de alap célkitűzésként szerintem elfogadható.

Amikor azon töprengtem, hogy a most kibontakozó válságban mire kell törekedni, eszembe jutott, hogy gyógyszerészként az ország és a szakma szempontjából is több válságos időszakot átéltem már. Volt pl. egy nagyon súlyos gazdasági-társadalmi krízis a múlt század nyolcvanas éveinek a végén és a kilencvenes évek elején. Erre rendszerváltozásként emlékszünk. Átszervezésre várt a gyógyszerellátó rendszer. Ahány csoportosulás volt, annyi ötlet keringett. Saját tőke, előzmény és tapasztalat nélkül indultak gyógyszertári vállalkozások, negyven százalékot közelített az infláció, majd megtörtént a patikaprivatizáció. Ebből a helyzetből az ágazat végül jól jött ki, és ez még akkor is igaz, ha mai problémáink jó része ekkorra vezethető vissza. Vállalkozóvá vált a gyógyszerész, privatizálták a gyógyszertárakat és mindeközben folyamatosan javult a gyógyszerellátás.

Egy másik komoly és viszonylag hosszan tartó válság a patikaliberalizációhoz volt köthető. Ekkor úgyszintén volt egy komoly gazdasági-társadalmi krízis, és eközben egyik napról a másikra elindult a patikaliberalizáció. A gondokat tetézte, hogy a 2007-es konvergenciaprogramhoz kapcsolódóan jelentős forráskivonásra került sor a gyógyszertámogatásból. A liberalizáció és a forráskivonás nagy traumával járt, és súlyos gazdasági, szakmai és morális válság alakult ki a gyógyszerellátásban. A kamarában évekig csupán kárenyhítésben gondolkodhattunk. Ezt – kamarai szempontból – tisztességesen elvégeztük, sőt nagyon komoly munka folyt a háttérben azért, hogy a politikai széljárás változásakor azonnal elindulhasson az általam strukturális rendszerváltásnak nevezett folyamat. A kormányváltást követően, 2010-ben ezért indulhatott el azonnal a deliberalizáció. Ezzel együtt, a szakma nagy árat fizetett és fizet ma is a liberalizációs válságért.

A következő kritikus időszakot a Széll Kálmán-tervhez kötöm, ami nem sokkal a strukturális rendszerváltás kezdete után indult el. Két ütemben ismét jelentős támogatáscsökkentés volt és a harmadik előkészítése is elindult, azonban ezt – miniszterelnök úrral történt személyes egyeztetést követően – sikerült leállítani. Ráadásul az eddigi utolsó árréskorrekció is ekkor történt, sőt a generikus ösztönző és a szolgáltatási díj bevezetésével a gyógyszertáraknál sikerült a megszorító intézkedések miatti forráskiesést is kompenzálni.

A három krízisidőszak közül az elsőből és a harmadikból jól jött ki az ágazat. Hiszem azt, hogy a mostaniból is jól kijöhetünk. De tény, hogy harminc évvel ezelőtt mindenki bizakodott a jobb jövőben, a liberalizációkor pedig nagyon sokan kétségbe voltak esve. A Széll Kálmán-terv idején jelentős bizalmatlansággal kellett megküzdeni, most viszont nemcsak a bizalmatlanság, hanem egyfajta reményvesztés is tapasztalható. Sokan azt gondolják, hogy az önálló gyógyszertáraknak nincs jövője és vannak olyan szervezetek is, amelyek ezt nyíltan hirdetik. Pedig nem kellene riogatni. Segítséget kell kérnünk a döntéshozóktól és a kollégáinknak is meg kellene érteniük, hogy az ágazatnak nem lehet jövő a diplomás alkalmazotti lét.

A mostani helyzetet – mondhatom talán, hogy a negyedik krízisidőszakot, amit az elmúlt évek elmaradt intézkedései generáltak – a rezsidíjak növekedése teszi nagyon nehézzé, ami ráadásul nagyon eltérő gazdasági helyzetben érinti a gyógyszertári vállalkozásokat. Ha ez az emelkedés viszonylag hosszabb távon megmarad és gyógyszertárankénti átlagban eléri a jelenlegi becsléseink szerinti évenkénti 5-7 millió forintot úgy, hogy nem sikerül kompenzációt biztosítani, akár ezer, vagy ennél több településen is megszűnhet a közvetlen gyógyszerellátás.

BÁ: Most te is riogatsz...

HZ: Ez nem riogatás. Mielőtt erről először beszéltem volna a gyógyszerészeknek, már az Egészségügyért Felelős Államtitkárságon jeleztük a kockázatot és benyújtottuk a javaslatainkat. Néhány nappal ezelőtt pedig Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszterrel volt lehetőségem személyes egyeztetésre, ahol szintén azzal álltunk fel, hogy várja a javaslatainkat. Kollégáimmal elkészítettük az előterjesztést és holnap (október 29-én – a szerk.) egy utolsó visszaolvasást követően be fogom neki küldeni.

Ma még legalább 600 fiókgyógyszertár működik, és ezek már most sem tudnak eredményt felmutatni. Ugyanakkor a rezsinövekedés, ami a működésük fenntartásához kell, a forgalmi lehetőségeikhez képest relatíve nagy. Folyamatosan kell temperálni, mennek a hűtők, az anyagyógyszertárból ki kell járni és a többi... Másfelől jelenleg is mintegy 400 gyógyszertár szorul vissza nem térítendő működési célú támogatásra, amelyek az adott települést egyedül ellátó gyógyszertárak közül kerülnek ki. Ezeknek a félévenkénti közfinanszírozott forgalmukból képződő árréstömegük nem haladja meg a 9 millió forintot. De a többi kispatikáról sem szabad elfelejtkezni.

A forgalmi adatok alapján a 18-21 milliós forgalmi kategóriáig az átlagos adózás utáni eredmény nem haladja meg az előbb említett rezsidíj növekedést. Ezek a gyógyszertárak is a veszélyeztetett kategóriában vannak. Ahol az adott településen egyedül működik egy gyógyszertár, társadalom- és egészségpolitikai szempontból is kritikus helyzet alakulhat ki. Ott a politikának beavatkozási kötelezettsége van, ha komolyan veszi, hogy a vidéken élőknek ugyanolyan életfeltételeket kell biztosítani és a gyógyszerellátást is meg kell őrizni, sőt erősíteni kell. A többi helyen pedig az jelent nagy kockázatot, ha a láncok megerősödhetnek az önálló gyógyszertárakkal szemben. Ez jelentős strukturális átalakulást hoz magával.

BÁ: Erre vonatkozott a kérdésem, hogy jönnek a vételi ajánlatok.

HZ: A politikának ezt figyelembe kell venni. Az előbb vázolt visszatekintés is azt igazolja, hogy a válság a gyógyszerellátásban beavatkozási kötelezettséget ró a politikára. A Kamara részéről azt tudjuk csinálni, hogy erre – ahol csak lehet – felhívjuk a figyelmet. Nem tódítunk, nem nagyítunk, tényeket rögzítünk és folyamatokat mutatunk be. Költségnövekedésről, kritikus pontokról, kockázatokról és teendőkről. Tudom, hogy az egészségügyet illetően is folynak a rezsidíjakkal kapcsolatos számítások a kormányon belül, ehhez adtuk be a gyógyszertárakra vonatkozó anyagokat. Ugyanakkor reális gondolatnak tartom, ha a kormány elsődlegesen azokért a közszolgáltatásokért visel felelősséget, amiket ő nyújt. Látom, hogy ebben a körben olyan költségkompenzációs igények jelennek meg, amelyek a volumenüket nézve brutálisak. Az egyetemeknél, a MÁV-nál, a rendőrségnél, a közoktatásban, az államigazgatásban vagy akár az önkormányzatoknál. A Belügyminisztérium befogadta az igényeinket, de jelezte, hogy a PM-ben és a gazdaságfejlesztésért felelős miniszternél születnek a döntések. Ennek ismeretében kerestem egy jó ismerősön keresztül kapcsolatot Nagy Márton miniszter úrnál is.

A neki készített részletes anyag frissebb, mint amit a BM-be benyújtottunk, és új szempontokat is tartalmaz. Miniszter úr elvárja, hogy a segítséget igénylő patika minden tőle telhetőt tegyen meg, ha támogatást igényel. Ezzel maximálisan egyetértek. Kérte, hogy a Kamara írja le, hogy milyen energiatakarékossági intézkedések várhatók el reálisan. Ezt megtettük. Csak példaként: ilyen a LED-esítés, a hűvös helyen tartandó gyógyszerek hűtőben tartása, a fagyasztók használatának legszükségesebbre korlátozása, az elektromos áramot fogyasztó reklámtáblák időbeli korlátozása, különböző energiahatékonysági beruházások elindítása. És bekerült a javaslataink közé az ügyelet és a készenlét teljeskörű felülvizsgálata.  Ugyanakkor leírtuk, hogy nem tartjuk reálisnak 15%-os megtakarításnál nagyobb előírását.

BÁ: Hiszen túl nagy beruházások lennének.

HZ: Igen. A másik új téma pedig, ami a miniszter úrral folytatott egyeztetésen felmerült, hogy a segítségnek mi legyen a forrása. Kamarai vezetőként nyilván azt kellett képviselnem, hogy a központi költségvetés, vagy valamilyen elkülönített alap. Miniszter úr egyértelműsítette, hogy elvileg egyetért, de a lehetőségek korlátozottak, és részletes adatokat kért az ágazat gazdálkodási körülményeiről, beleértve a hálózatok és az azokat működtetők eredményeiről. Ugyanis van előzménye a szolidaritási adóhoz kötött keresztfinanszírozásnak. Nagy forgalmú gyógyszertárak, illetve hálózatok profitjából csatornáztak át pénzt működési célú támogatásra a 2010-es évek elején. Tisztában vagyok azzal, hogy ennek pusztán a felvetésével is többeknél megint kihúzom a gyufát és ismét megkapom, hogy mások zsebében kotorászok. De azt gondolom, hogy beszélni kell erről, ha azt látom, hogy tízmilliárdos nagyságrendben visznek ki pénzeket az ágazatból a láncok működtetői. Ne értsd félre, nem a gyógyszertárak profitjáról beszélek, hanem a láncokat működtető központokéról. Egy vagy két hónappal ezelőtt, a Gyógyszerészi Hírlapban már közzétettünk erről egy táblázatot, de azóta újabb adatokkal is rendelkezünk. Ne érts félre, senkitől nem sajnálom a profitot. És arra is figyelni kell, hogy a nagy gyógyszertárak jövedelmezőségét meg tudjuk őrizni. De azt is fontosnak tartom, hogy az is túlélje a mostani válságot, aki önhibáján kívül nehéz helyzetbe kerül. Nem kívánom, hogy ha ez megjelenik, olyan támadásoknak legyél kitéve, mint aminek én ki leszek téve, de...

BÁ: Majd... hozzád irányítom...

HZ: Köszönöm, előre is. Összegezve: ez a válsághelyzet mindenkit keményen érint. Ennek a kezelését el lehet rontani úgy, hogy a most ellátott települések jelentős része gyógyszertár nélkül marad, másrészt felgyorsul, vagy akár be is fejeződhet a láncosodás, megfelelő hatósági kontroll hiányában. És akkor egyszer és mindenkorra befellegzik a jelenlegi modellnek, amely a világon eddig egyedüliként visszahozta a liberalizált rendszerből a gyógyszerellátást egy szükséglet alapú, gyógyszerészek által működtetett struktúrába. Ezeket a kockázatokat látni kell és ezekre fel kell hívni a politikai döntéshozók figyelmét. Ezt megtettük és ezután is meg fogjuk tenni.

BÁ: A kistelepülések megszűnésének levédése lehet akár egy politikai érdek, hiszen lakossági felhördülést válthat ki, pont a kormány bázisát jelentő, vidéki területeken. Viszont a láncosodás nem a kistelepüléseket sújtja, hanem azokat a gyógyszertárakat, ahonnan kivehető az az extraprofit, amiről beszéltél. Azok a gyógyszertárak, mint a példakérdésben. Te, mint a Kamara vezetője kiállsz amellett, hogy ez ne történjen meg. Ha viszont a költségvetésnek pénzt kell ölni a patika fenntartásába, inkább abba fogja ölni, aminek a megtartása társadalompolitikai érdek. Ha a városi gyógyszertár támogatás nélkül magától bedől, de elláncosodva túlél, tehát nem zár be, akkor nem érdeke-e a politikának (és a hatóságnak) hagyni, hogy a láncosodás „megmentse” ezeket gyógyszertárakat?

HZ: Kézenfekvő, és volt is olyan társadalompolitika, ami az ilyen láncosodási folyamatokat elősegítette. Volt ugyanis Magyarországon is olyan politikai kurzus, amelyik elősegítette olyan kétrétegű társadalom kialakulását, amely egyfelől a nagytőkésekre, másfelől alkalmazottakra és nyugdíjasokra volt osztható. Ebbe a társadalompolitikai modellbe beilleszthetőek voltak a nagyvállalkozók vagy a gyógyszerpiac egyéb aktorai által működtetett láncok, ahol a gyógyszerész csak egy alkalmazott. Ekkor történt meg a patikaliberalizáció. Egy háromrétegű társadalomban a nagytőkések – akik jó esetben nemzeti érdekkörbe tartoznak – és az alkalmazottak és nyugdíjasok között létezik egy erős középosztály is. Ez utóbbi stabilizálja a társadalmat. Amikor 2010-ben sikerült leállítani a liberalizációt, arról is döntés született, hogy az önálló, gyógyszertár-tulajdonos gyógyszerészek ennek a középosztálynak a részét képezzék. Öngondoskodásra képes, saját tulajdonnal rendelkező értelmiségi legyen a gyógyszerész.

Nyilván lehet olyan politikai döntés, hogy ezt a független középréteget engedjék át nagybefektetők által irányított láncoknak, de én azt látom, hogy erre inkább a gyógyszerészek egy része hajlik. A szakma 2010 után minden lehetőséget megkapott, hogy az előbb említett középosztályhoz tartozzék. Nekünk kell dönteni, hogy ide akarunk tartozni, vagy diplomás alkalmazottakká válunk. A politika nem fog erőszakkal átvinni az út túloldalára, ha ezt nem akarod. De hadd kérdezzem: Ha másoknak megéri befektetni az ágazatba, akkor annak a gyógyszerésznek, akinek ez a hivatása, miért kellene ettől félnie?

A mostani helyzet nyilván nem jó. Viszont nem egyszer tapasztalom, hogy a kollégáim rossznak tartanak egy adott szituációt, de ha megnyílik a változtatás lehetősége, azt sem akarják, mert félnek tőle.

BÁ: Sokszor azt tapasztaljuk, hogy a változás tényleg csak rossz. Például most kerül módosításra a gyógyszertári alapanyag-bevizsgálás kérdése. Az előzetesen általam látott anyag szerint nem a jó irányba halad.

HZ: Évekkel ezelőtt megállapodtunk az OGYÉI-vel, hogy az alapanyagok patikai analitikai vizsgálata – megfelelő garanciális elemek mellett – kiváltható úgy, hogy a gyógyszerbiztonság nem sérül. A megjelenésre váró jogszabálytervezetből is levezethető, hogy az erre engedéllyel rendelkező beszállító minőségi tanúsítványával érkező alapanyagokat nem kell bevizsgálni. Annak idején arról is megállapodtunk, hogy szükséges egy módszertani levél, amit az OGYÉI készít el és a Kamarával történő egyeztetést követően jelentetik meg. Ez a folyamat zajlik most. Október 10-én kaptam meg véleményezésre a tervezetet. Kiküldtem az elnökség tagjainak, a területi elnököknek és néhány szakértőnek. Több választ is kaptam és a tegnapi (október 27. – a szerk.) elnökségi ülésen véglegesítettük a kamara álláspontját, amit 30-áig kell az OGYÉI-nek megküldeni. Tény, hogy voltak, akik a tervezetet látva azt javasolták, hogy inkább maradjon a jelenlegi rendszer. Ezzel nem értek egyet. Van egy új irány, ami szerintem jó és van egy módszertani levéltervezet, amit módosítani kell. Miért kellene ettől megrettenni? Végül a választ illetően konszenzusra jutottunk.

BÁ: Én a reakciókat és a véleményeket olvastam, és az jött le, hogy a módszertani levél olyan bonyolulttá akarja tenni, mint nagyjából a NOR regisztráció.

HZ: Így van. Maga az alapfolyamat viszont az, hogy mentesítsük az analitikai vizsgálat kötelezettségétől a gyógyszertárat. Ebben a hatósággal konszenzusra jutottunk. A Kamarának pedig az a feladata, hogy az új eljárásrend használható legyen. Alapálláspontunk, hogy gyógyszertár csak olyan forgalmazótól vehet alapanyagot, aki minden lehetséges engedéllyel rendelkezik, és csak minőségi tanúsítvánnyal szállíthatja ki a gyógyszertáraknak a pozitív listán lévő alapanyagot. Ez a zárt forgalmazási rend lényege, és ehhez ragaszkodnunk kell. Ha pedig ez így van, akkor nincs különféle alternatív megoldásokra szükség, amelynek a végén megint kötelezővé válhat a reagensek tartása és az analitikai vizsgálat. Az adminisztrációs szabályokra is szükség van, de ott is csak azt kell előírni, ami a formállogika szabályai szerint indokolt. Ez egy olyan feladat, amit meg kell tudni oldani. Említetted az orvostechnikai eszközök regisztrációját. Az a történet is ugyanerről szól: tegyük használhatóvá a struktúrákat. Ha elsőre nem sikerül, másodjára is újra kell kezdeni.

BÁ: Ha már gazdaságosságról beszélgetünk, van ez a válság, és valahogy ki kell jönnünk belőle. Remélhetőleg a háromból kettő után négyből háromra javítva.

HZ: A szempontjaimat előbb elmondtam. Akkor fogom úgy megítélni, hogy jól jöttünk ki a mostani krízishelyzetből, ha meg tudjuk tartani a veszélyeztetett gyógyszertárakat és meg tudjuk állítani a láncosodási folyamatot. Erről szól az október 20-i határozat, amit az elnökség és a területi elnökök hoztak. Most nem az adózás utáni ágazati eredmény növekedését tekintem sikercélnak, bár jó lenne, ha ez is sikerülne. Ahhoz, hogy ezeket a célokat el lehessen érni, számtalan kérdésben kellene eredményt elérni. Ilyen pl. a hiánycikkek minimalizálása, a gyógyászati segédeszközök vagy a tápszerek forgalmazási anomáliái, az online kereskedelem újraszabályozása, az adherenciafejlesztés és még sorolhatnám hosszú időn át.

BÁ: Tehát siker relatív, már a túlélés is az, még ha sok gyógyszertárnak most ez is kérdéses. Még ha alapvetés, hogy nem minden gyógyszerész jó patikavezető is egyben, jelenleg a jó képességekkel rendelkező kollégák, akik az említett középosztályba tartoznak, az alsó középosztályba, vagy lejjebb fognak csúszni. A kérdés, hogy mit tehet a Kamara és mit fog tenni?

HZ: Nyilván a középosztály sem homogén. A béren kívül jelen van a saját tőke, ami az ágazatban az elmúlt években elég szépen felhalmozódott, és annak az értékállóságát is biztosítani kellene. Az infláció növeli az ágazat bérigényét, de a korábban befogadott közfinanszírozott gyógyszereknél a kormány másfél évtizede nem folytat ártárgyalást. A kormány deklarált célja a munkahelyek megőrzése, de nem lehet kizárni a munkanélküliség növekedését és a fizetőképes kereslet csökkenését. Azt kell megnézni, hogy tudunk-e javasolni olyan lépést, ami ezeknek a kompenzálására lehetséges.

BÁ: Például újra lehet tárgyalni a nagykereskedőkkel a keretszerződést, hátha nyerek vele.

HZ: Igen, ilyenekről is beszélek. Ha például van szabad, likvid pénzed, döntés kérdése, hogy mit csinálsz vele? Benntartod a pénztárban, vagy kincstárjegybe rakod, esetleg akciós vásárlást finanszírozol vele?

BÁ: Vagy felszereltetek egy hőszigetelő ajtót.

HZ: Így van. Vagy ha likviditási problémád van, eldöntöd, hogy mi a jobb: új szerződés a nagykereskedővel, folyószámlahitel vagy készletracionalizálás és így tovább. Ezt a munkát neked kell elvégezned, mert senki más nem végzi el helyetted.

BÁ: Se a Kamara, se kormányzat.

HZ: Ezt nem. Az öngerjesztő panaszkodási folyamatok néha olyan buborékba löknek be, amiben minden nehézséget sorscsapásként élünk meg és mástól várjuk a megoldást.

BÁ: Segíts magadon, s a Kamara is megsegít?

HZ: Nem véletlenül hajtom évek óta az „önértékünk tudata” témát. Magyarországon kivételesen jó helyzetben vannak a gyógyszerészek. Öt foglalkozásdoktori címmel járó szakma van, ezek egyike mi vagyunk. Respektál a politika, respektál a társadalom. Mondj még egy olyan szakmát, ahol a gazdasági társaságban kötelezően többségi tulajdonod van?

BÁ: Ügyvédek...

HZ: Igen, és azt hiszem, ezzel lényegében kész is. Minden szakmai döntésedben önállóságot biztosít, sőt garantál a jogszabály. Olvasd el a gyógyszer-gazdaságossági törvény 73. paragrafusát, és mondj egy olyan szakmát, ahol olyan kompetenciával rendelkeznek, hogy a vállalkozás a szakmai tevékenységükbe nem szólhat bele? Egy sor kérdésben jó pozícióban vagyunk. A gyógyszerész társadalomnak nincs miért lenullázottnak érezni magát. Korábban már idéztem a GVH alelnökét: „A gyógyszerészek mindig sírnak, de mindig mástól várják a megoldást.” Annak lehet segíteni, aki minden tőle telhetőt megtesz saját magáért.

Hogy érthető legyen, miről beszélek, egy sok évvel ezelőtti politikai döntést fogok felemlíteni. Arról szólt, hogy a rászoruló családok csak akkor kapnak támogatást, ha a gyerek félévente valahány óránál kevesebbet hiányzik az iskolából. Ez akkor elég nagy felháborodást keltett, pedig szerintem igazságos döntés volt. Persze van olyan helyzet, amikor valaki nem cselekvőképes, vagy az adott témában nincs mozgástere. De mindaddig, amíg meg tudja tenni a saját érdekében, amit meg kell tennie, akkor azt tegye is meg. Ezen a ponton érzem jogosnak Nagy Márton miniszter úr elvárását, hogy a gyógyszertárak tegyenek le az asztalra egy energiatakarékossági programot, s aztán az állam is igyekszik helytállni, hogy talpon maradhass.

BÁ: Oda kanyarodunk lassan, ahová szerettem volna eljutni, hogy ebben milyen része van a köztestületnek, ki tud-e dolgozni egy teljesíthető programot, illetve a Kamarának a feladata-e, hogy megadja a sarokköveket, ami szerint a politika gondolkodhat?

HZ: Ez megtörtént a részünkről. Azokra a potenciális takarékossági döntésekre vonatkozóan, amelyeket a gyógyszerellátás biztonságosságának sérelme nélkül reálisan figyelembe lehet venni, a javaslatot elkészítettük, leadtuk a Belügyminisztériumnak és leadjuk a gazdaságfejlesztését felelős miniszter úrnak is. Ahogy azt is, hogy forgalmi kategória szerint melyik gyógyszertárakban milyen intézkedések indokoltak. Lobbizunk, hogy ezek a döntések megszülessenek, de a döntés a politikáé. Tiszta lelkiismerettel mondom, hogy amit megtehettünk, azt megtettük és ezután is meg fogjuk tenni.

BÁ: Nekem van ezzel kapcsolatban két vesszőparipám, az egyik az ügyelet. A másik az ötpéldányos megrendelőlap, és egyéb elavult vagy totálisan fölösleges adminisztrációs terhek megszüntetése, ami effektíve nem olyan jellegű plusz költség, hogy pénzbe kerül, de a gyógyszerész más, hasznosabb tevékenysége helyett végzi, tehát effektíve forintosítható. Ezek megoldása igazából nem kerülne pénzbe a kormánynak, csak esetenként ki kéne húzni egy sort egy jogszabályból, például az alprazolám rendelésével kapcsolatban.

HZ: Az ügyelet esetében a törvényi szabályozás egy apró korrekción kívül rendben van. A rendeleti szintű részletszabályok hiányoznak. A kamara álláspontja, hogy egy olyan normatív rendszert kell kialakítani, amelyben mindenki tudja, hogy kinek mit kell tenni. Ahhoz, hogy az ügyeleti rendszer a jelenleginél költségtakarékosabban működjék, elsősorban mégsem a jogszabályi korrekcióra van szükség, mert az OGYÉI saját kompetenciakörén belül dönthet – ahogy eddig is sokszor már megtette. Ezzel kapcsolatban országos tisztifőgyógyszerész úr egy személyes egyeztetésen már jelezte, hogy az ügyeletkijelöléssel kapcsolatban tervezik költségracionalizáló megoldások bevezetését. De Pintér miniszter úr már nyáron elmondta, hogy az alapellátási orvosi ügyeleteket át fogják szervezni. Ehhez kapcsolódóan szükségszerű lesz újra gondolni a gyógyszertári ügyeleteket is.  Az ötpéldányos megrendelőlap senkinek nem jó, ráadásul nem tudom, hogy az ötödik példányon olvasható-e bármi is. Az elektronikus ügyintézés ezen a területen is teret kell nyerjen. Erre vonatkozóan az első rendelet-tervezet már elkészült.

A GYSE ellátás struktúrájának a szabályozására és az árképzésre is elkészítettük és benyújtottuk a kamarai javaslatot, és úgy tudom, hogy a GYSE-forgalmazók szintén elkészítették a sajátjukat. A struktúrát illetően több garanciális elemet szeretnénk beépíttetni a rendszerbe. Az árképzésnél pedig az a célunk, hogy a GYSE bolt és a gyógyszertár is garantáltan hozzájusson az őt megillető árréshez. A döntéshozóval abban van konszenzus, hogy változtatásra szükség van, de megállapodás még nincs. A politikának érdeke fűződik hozzá, hogy ez a kérdés rendeződjék, mert olyan mértékű a probléma, ami ellátási gondokat okoz.

A magisztrális gyógyszerkészítés kapcsán Pintér miniszter úrtól azt a választ kaptam, hogy a rendelet idén megjelenik, a díjak rendezésével kapcsolatos döntésre a költségvetési vonzata miatt jövő év elején kerülhet sor. Örültem volna, ha korábbi időpontot mond a miniszter úr, de a válasza belátható közelségbe hozza a rendezést.

BÁ: Megint a troll kérdés. Ilyen ígéret már volt, ez most menyire biztos?

HZ: Pintér miniszter urat úgy ismertem meg, hogy ritkán ígér, de azt igyekszik betartani. Az a károkozás viszont, ami az új FoNo bevezetéséhez köthető... [Hosszú hatásszünet, mély levegő.] ...azt kell mondanom, hogy szörnyű, ráadásul intellektuálisan és morálisan is.

BÁ: Amit még kérdezni akartam, az a sokat vitatott, de egyelőre furcsa státuszú és mindig csak a károgók által hivatkozott stratégiai megállapodás a kormánnyal. Említetted már nekem, hogy ez december elején lesz megújítva, jelenleg ugyanis csak egy tervezet. Illetve, ha létezik is, kiüresedettnek látszik. Mennyire lesz érdemi, ha aláírjuk?

HZ: Néhány nappal ezelőtt volt a 12 hivatásrendi kamara szövetségének a közgyűlése, ahol ezek a megállapodások is szóba kerültek. Elsőként 2010-ben mi kötöttünk megállapodást a kormánnyal, de az elmúlt egy-két ciklusban már több kamarának is volt ilyen megállapodása. A többi együttműködési megállapodás eljárásjogi kérdésekkel foglalkozik. Amit viszont mi eddig kötöttünk, az elsődlegesen konkrét szakpolitikai irányokra vonatkozott. A 2010-ben és 2014-ben kötött megállapodásnál tudtuk tartani az irányt, a 2018-as viszont – jó az a kifejezés, amit az előbb mondtál – az elmúlt években kiüresedett.

Kamarai vezetőként azt kellett mérlegeltem, hogy a most következő ciklusban is törekedjünk-e ilyen megállapodásra. Tavaly nyáron született meg a döntés, hogy elindítjuk egy ilyen megállapodás előkészítését. Tavaly ősszel kezdtünk egyeztetni, ennek eredménye lett a márciusban megjelent „zöld füzet”. Az a cél, hogy a köztestületi napokon kerüljön aláírásra a megállapodás. Ugyanígy zajlik az előkészítése a kormány és a MAGYOSZ közti megállapodásnak is. Az idei választásokat követően még egyik kamara sem újította meg a korábbi megállapodását. A közgyűlésen mindegyik szakmai kamarának azt javasoltam, hogy konkrét szakmapolitikai kérdésekről is egyezzen meg az illetékes minisztériummal, ne csak eljárásrendiekről.

BÁ: Ez egyszerre jó hír és a trollok melegágya. Az együttműködésre hivatkozik mindenki, ha a kamarának a cselekvési tevékenységét méltatja, illetve ha a kormány indokot ad arra, hogy a gyógyszerészek már megint hőzönghessenek, hiszen akkor a Kamara nyilván benne volt, mert stratégiai partner. Ez látható, hogy nem így van, például a GYSE kapcsán, bár említetted, hogy ez nem kizárólag a kormányzat sara. A kérdés, hogy nyilvános lesz-e, hogy mi a megállapodás, és hivatkozható, hogy ez vagy az nem volt része, nem ettől függött?

HZ: A kormányzásért a mindenkori felelősséget a mindenkori kormány viseli. Egy változó helyzetben egy ilyen megállapodás jelentős segítséget jelenthet, de 100%-os garanciát soha. Ezekben a megállapodásokban irányokról van szó. Tudunk segíteni a kormánynak és tiltakozni is, ha kell. Ritkán szoktam ezekre hivatkozni, mert ha kamarai kezdeményezésre valami leáll, az eredmény érdekes és nem az, hogy kivel kellett ütközni emiatt. Illetve az is érdekes, hogy mi van, ha nincs megállapodás a kormánnyal? Megszületik egy döntés, ami nekünk nem jó, és még a kamarával sem egyeztetnek? Sajnos a mi területünkön sokaknak vannak komoly üzleti-piaci érdekeik, amelyek ellentétesek a szakmapolitikai szempontjainkkal. Számtalan ilyen kezdeményezésről tudok, akár az utóbbi napokból is. Például, hogy engedjük át az ügyeleti gyógyszerellátást az orvosoknak, vagy hogy asszisztenssel is el lehessen látni a gyógyszertári ügyeletet.

BÁ: Ha úgy vesszük, ez is egyfajta rezsicsökkentési törekvés a beadó részéről. Ha tudja, hogy nem kapna engedélyt az ügyelet eltörlésére, akkor igyekszik vele a költségeit csökkenteni, vagyis proaktívan lép fel, amiről fentebb beszéltünk.

HZ: A javaslat az ő szempontjából még reális is lehet, de az ágazat egészére nézve – a lehetséges következményeket is számba véve – súlyos következményekkel járhat.

BÁ: A szeretetszolgálatos kérdés is olyan ajtót nyitna, ami nem az adott témában fontos, hanem precedenst teremtene.

HZ: Háromszáz, nagyon rossz helyzetű település komplex egészségügyi és szociális ellátását kívánják megoldani, ahol nincs sem orvos, sem gyógyszertár, sem egyéb szolgáltatások, sőt – ahogy mondják – még betegségtudat sincs. A cél, hogy az ott élő sokszorosan hátrányos helyzetű embereknek segítsenek, nem kérdőjelezhető meg. Már felvettem a kapcsolatot a szeretetszolgálat munkatársaival, és folytatni fogjuk az egyeztetéseket. Elfogadták a meghívásomat a soron következő elnökségi ülésre is. Nyitottak minden együttműködésre.

BÁ: A szellemet benn kell tartani a palackban. Itt gyógyszerküldésről van szó.

HZ: A csomagküldéssel kapcsolatban egyértelmű az álláspontunk, és az ún. kisboltos rendeletnél is azt képviseltük, hogy a gyógyszertár nélküli települések gyógyszerellátását a legközelebbi gyógyszertárra kell alapozni.

BÁ: Köszönöm a beszélgetést. Az alap felvetésre választ is kaptam, meg nem is.

HZ: A személyes döntésedet semmiképp nem vehetem át tőled. Azt se fogadnám el, ha az én döntésemet más hozná meg helyettem. A kamarai vezető azért felelős, hogy olyan feltételek teremtését segítse elő, hogy a kollégái a jogi, szakmai és etikai előírásoknak, illetve a szakmai lelkiismeretüknek megfelelő döntéseket tudjanak hozni, és ne kelljen nagy árat fizetni a helyes döntésért. Ebbe beletartoznak a gazdálkodással, a jogi és szakmai keretekkel és az etikai normákkal kapcsolatos kérdések is. Erre mindenki által ismert példa a generikus ösztönző vagy a szolgáltatási díj bevezetése. Ha azt akarom, hogy az egyenértékű gyógyszerek közül az olcsóbbat ajánld a betegnek, az árréskiesésedet kompenzálni kell. Ha azt akarom, hogy beszéld le a beteget, hogy ugyanolyan hatóanyagú gyógyszert vegyen, mint amilyet már használ, honorálni kell a szolgáltatási díjjal. Ha azt akarom, hogy a kistelepülésen heti negyven órát nyitva legyen a gyógyszertár, támogatást kell kapnia. Sajnos a lakossági gyógyszerellátás struktúrája az elmúlt években nem ebbe az irányba indult el, a változások pedig nemcsak a szabályokat feszíthetik szét, hanem személyes hibák és személyes bűnök irányába vihetnek el bennünket. El kellene kerülni, hogy a struktúra a motivációs rendszerén keresztül a szakmai lelkiismereteddel szemben az egzisztenciális érdekeid melletti döntésre kényszerítsen. A teológiában ezt nevezik strukturális bűnnek.