'Ahol a Fidesz bűnöst keres, ott talál is' - Egyre bizonytalanabb kórházigazgatók - Népszabadság


Rejtélyes vádak, tanácstalan megvádoltak

Danó Anna

Még az ágazatban dolgozók sem értik, mit akar a főváros a kórházaival, de azt mondják, hogy ahol a Fidesz bűnöst keres, talál is. Így arra se fogadnának sokan, hogy a három, „fegyelmi alá vont” kórház vezetője a helyén marad. Annak ellenére sem, hogy nincs két hete annak, hogy Tarlós István a bizalmáról biztosította őket.

Egyelőre csak találgatni lehet, hogy mi lesz a fővárosi kórházak sorsa. Információink szerint márciusban kerülhet a közgyűlés elé az a javaslat, amely átadná a 12 intézmény működtetését az államnak. Ezt megelőzően, február végén az egészségügyért felelős államtitkár, Szócska Miklós, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője, Pesti Imre és a főpolgármester Tarlós István között újabb egyeztetés is lesz. A főváros meghirdeti négy kórház főigazgatói posztját is – a pályázatok részleteiről a fővárosi közgyűlés február 24-én tárgyal.

A hét elején „útjára engedett” négy fővárosi főigazgató közül egy még bizonytalan, a többiek viszont már döntöttek: nem pályázzák meg újra saját állásukat, mert – mondták lapunknak – jó volna mielőbb véget vetni e színjátéknak. Nincs kétségük, hogy a végén valamennyi fővárosi kórház élén megtörténik majd a vezetőváltás, és előbb-utóbb a „többieknél is megtalálják majd a minél kisebb botránnyal járó megoldást”. A még hezitáló intézményvezető mindössze annyit mondott: számára most nincs jó megoldás, mindenképpen árt a kórházának, hiszen ha maradni akar, akkor azzal ürügyet szolgáltat kétes, az intézményt lejárató vizsgálódásoknak. Ha viszont megy, úgy az önjelöltek versengése keseríti majd a dolgozók életét. Ezért még nem döntött, válaszával az utolsó percig kivár. A helyzete nehéz: hol a kollégái aláírásgyűjtését kell leállítania, akik így akarnak kiállni mellette, hol a beszállítóknak magyarázkodik, hogy „az átalakítás alatt az üzem zavartalanul működik”. Abban viszont valamennyien egyetértenek, hogy sorsukról politikai megfontolásból és nem szakmai kvalitásaik, eredményeik alapján döntöttek.

 

Gerő Gábor, a Jahn Ferenc kórház főigazgatója szerint –ő egyike azoknak, akik már eldöntötték, hogy nem pályáznak – a főpolgármesternek ugyanis lett volna módja arra, hogy a munkaszerződésüket pályázat nélkül határozott idejű munkaszerződéssé alakítsa. Ám a hivatal egyik vezetője, Szentes Tamás főpolgármester-helyettes előbb lemondásra szólította őket, a főpolgármester még aznap visszavette, majd néhány nap múlva Tarlós István bejelentette: a Jahn Ferenc, a Szent Imre, az Uzsoki utcai kórház és a Stomatológiai Intézet főigazgatói posztját meghirdeti.

 

Nem tisztább a helyzete a másik három kórházi vezetőnek sem: velük kapcsolatban Tarlós István azt sejtette, hogy ellenük akár fegyelmi vizsgálat is indulhat, „mert olyan dokumentumok, iratok kerültek elő, amelyeket meg kell vizsgálni”. Hogy ezeket a dokumentumokat ki és honnan ásta elő, arra nincs válasz. Szűcs-SomlyóMária kommunikációs igazgató lapunknak megerősítette: három kórház esetében fölmerül a fegyelmi vizsgálat lehetősége. Ha valóban sor kerül ilyen eljárásra, vizsgálóbiztost neveznek ki, aki a fegyelmi tanács szerepét betöltő közgyűlésnek előkészíti a döntést. A főpolgármester ugyan nem említette az érintett intézmények nevét, de az már a zárt ajtók mögött zajló, keddi főigazgatói egyeztetésen is kiderült: a Szent János, a Heim Pál és a Bajcsy-Zsilinszky kórházról van szó.

A Szent János Kórházzal kapcsolatban egy olyan dokumentum került elő, amely szerint BKV-bérletet vásároltak évi 130 millió forintért, de akad egy másik ügy is: a „vád” az orvos-igazgatói állás meghirdetésével kapcsolatos. A jelenlegi orvos-igazgató, aki 2008 óta megbízott vezetőként látja el a feladatot, Havas Szófia, a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésében szocialista képviselő.

– E pillanatban nem zajlik semmiféle vizsgálat a kórházban, így a vizsgálandó „dokumentumok, vádak” valódiságát nem tudom megerősíteni – nyilatkozta lapunknak Gönczi Ágnes főigazgató, közölve: a napi munka zavartalan, változatlan rendben zajlik, a betegellátás a szokásos módon folyik. Lapunknak arra a kérdésére, hogy valóban kiírta-e az álláspályázatot, Gönczi Ágnes nem kívánt válaszolni.

A Heim Pál kórház főigazgatójának a korábbi tulajdonosi döntések elszabotálását, az intézmény eladósodását róják fel, valamint azt, hogy néhány tízmilliós gyógyszerszámlát faktorált, amit elvben a kórház maga nem tehetett volna meg. Harmat György főigazgató viszont szintén állítja: nem tud semmiféle konkrétumról, így erről az ügyről sem tud nyilatkozni.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója, Kálmán Sándor „fegyelmi ügye” a legbizonytalanabb. Alig több mint egy éve, 2009 decemberében nyerte el állását pályázattal, határozatlan időre. „Sejtelmem sincs, milyen ügyről lehet szó, ami megér egy kórházi célvizsgálatot, de mielőbb tisztázni szeretném, ezért kértem személyes találkozót a főpolgármestertől, de még nem érkezett válasz”, nyilatkozta lapunknak.

Már az önkormányzati választások után is több jelöltje volt a fideszes többségű budapesti városvezetésnek a kórház-főigazgatói posztokra. Így például Trombitás Zoltán, aki már a 2009-es főigazgatói pályázatnál is esélyesként szerepelt a Bajcsyban, de végül Kálmán Sándor kapta meg a feladatot. Kollár Zoltán neve is gyakran szóba kerül a Szent János vagy a Szent Imre kórház lehetséges főigazgatójaként. Mint ahogy esélyes főigazgatóként emlegetik Hajdú Zsolt szülész-nőgyógyász orvost, aki Tarlós István javaslatára vesz részt az egészségügyi bizottság külsős tagjaként a városháza munkájában. Ám, hogy az érintettek közül bárki is főigazgató lehet, igen bizonytalan: Tarlós István ugyanis azt is jelezte, ha időközben sikerül átadnia az államnak a kórházakat, a főigazgatói kinevezésekről is az új fenntartó dönthet.