A 2017-es Patikanap központi témája: A gyógyszerészek szerepe az allergiás megbetegedések megelőzésében és kezelésében


A 2017-es Patikanap kapcsán meghirdetett gyógyszertári/gyógyszerészi aktivitások középpontjába a gyógyszerészek szerepe az allergiás megbetegedések megelőzésében és kezelésében téma került. A patikanapi előkészületekhez kapcsolódó egyeztetések kapcsán az MGYT, az MGYK és a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar összefogásának megfelelően született döntés arról, hogy egy évig (a következő patikanapig terjedő időben) megfelelő ütemezésben készülnek el azok a tájékoztatók, amelyek szakmai hátteret biztosítanak ahhoz, hogy a gyógyszerészek megfelelő felkészültséggel vegyenek részt a programban. A témával kapcsolatos cikkek közleményként feldolgozva a Gyógyszerészetben jelennek meg, a Gyógyszerészi Hírlap feladata elsősorban az operatív információk közzététele, a betegek tájékoztatására pedig a Patika Magazin szolgál. Az alábbiakban a program keretében megjelent cikkek az említett három lapban megjelent mutációit tesszük közzé. (2017. 10. 4.)

 

Az allergiás rhinitisz öngyógyításának irányításáról

Bácskay Ildikó: A lakossági gyógyszerellátásban gyógyszerészi gondozás keretében végzett felnőtt és gyermek allergiás rhinitis öngyógyításának irányításáról” című irányelv bemutatása
Gyógyszerészet (61) 354-359. o. 2017. június

Dr. Bácskay Ildikó: Az allergiás rhinitis öngyógyí tására vonatkozó szakmai irányelv
Gyógyszerészi Hírlap, 2017. július

Kérdezze meg gyógyszerészét... (Dr. Bácskay Ildikó)
Patika Magazin, XXII. évfolyam 8. szám

 

A fényérzékenységről

Soós Gyöngyvér, Matuz Mária: Fényérzékenység
Gyógyszerészet (61) 414-417. o. 2017. július

Dr. Soós Gyöngyvér: Fényérzékenység és „napallergia”
Gyógyszerészi Hírlap, 2017. augusztus

 Prof. dr. Soós Gyöngyvér: Fényérzékenység
Patika Magazin, XXII. évfolyam 9. szám

 

A darázs- és méhcsípésről

Sebők Szilvia és Dér Péter: Allergia, darázs- és méhcsípés
Gyógyszerészet (61) 457-465. o. 2017. augusztus

Dr. Sebők Szilvia, dr. Dér Péter: Allergia, darázs- és méhcsípés
Gyógyszerészi Hírlap, 2017. szeptember

Sebők Szilvia, Dér Péter:  Allergia, darázs- és méhcsípés
Patika Magazin, XXII. évfolyam 10. szám

 

Az atópiás bőrgyulladásról

Soós Gyöngyvér: Atopiás dermatitis / ekzema; betegség jellemzők, gondozási szempontok
Gyógyszerészet, 61. 522-526. 2017.

Prof. dr. Soós Gyöngyvér: Az atópiás bőrgyulladásról
Gyógyszerészi Hírlap, 2017. október

Kovács Erzsébet: Atopiás dermatitis kezelésének kérdései a gyógyszerészi gyakorlatban
Gyógyszerészet, 61. 598-602. 2017.

 Dr. Kovács Erzsébet: Atópiás dermatitisz kezelésének kérdései a patikai gyakorlatban
Gyógyszerészi Hírlap, 2017. november

 Dr. Kovács Erzsébet: Atópiás dermatitis
Patika Magazin 2017. november: pmatop.pdf, pmatop2.pdf

 

Gyermekkori allergiák

Budai Kinga Anna: Gyermekkori allergiák
Gyógyszerészet 61. 665-672. 2017.

Dr. Budai Kinga Anna: Gyermekkori allergiák
Gyógyszerészi Hírlap, 2017. december

Dr. Budai Kinga Anna: Gyermekkori allergiák
Patika Magazin, 2018. január

 

A gyógyszerallergiákról

Szökő Éva: Mit kell tudnunk a gyógyszerallergiákról
Gyógyszerészet 61. 707-714. 2017.

Prof. dr. Szökő Éva: Amit érdemes tudnunk a gyógyszerallergiákról
Gyógyszerészi Hírlap, 2018. január

Prof. dr. Szökő Éva: Amit érdemes tudnunk a gyógyszerallergiákról
Patika Magazin, 2018. január

 

A szem allergiás megbetegedései

Budai Lívia, Kiss Huba, Nagy Zoltán Zsolt: A szem allergiás megbetegedései és a gyógyszeres terápia lehetőségei
Gyógyszerészet, 62. 1-5. 2018.

 Budai Lívia, Kiss Huba, Nagy Zoltán Zsolt: A szem allergiás megbetegedései és a gyógyszeres terápia lehetőségei
Gyógyszerészi Hírlap, 2018. július

Dr. Budai Lívia: Hogyan enyhíthetők az allergiás szem panaszai?
Patika Magazin, 2018. február

 

A táplálékallergia, a tejcukor emésztési zavara és a coeliakia

Pálfi Erzsébet, Polonkai Kata: Táplálékallergia, tejcukor emésztési zavar és cöliákia
Gyógyszerészet, 2018. február

Pálfi Erzsébet, Polonkai Kata: A táplálékallergia, a tejcukor emésztési zavara és a coeliakia
Gyógyszerészi Hírlap, 2018. február

Pálfi Erzsébet és Polonkai Kata: Érzékenység vagy allergia?
Patika Magazin, 2018. március 20. oldal

Patika Magazin, 2018. március 21. oldal

 

Az asztmáról

Doró Péter: Asztma terápiája, gyógyszerészi szempontok
Gyógyszerészet, 2018. március

Doró Péter: Az asztma terápiája – gyógyszerészi szempontok
Gyógyszerészi Hírlap, 2018. március

Dr. Doró Péter: A kiszámíthatatlan asztma
Patika Magazin, 2018. március

 

Allergén specifikus immunterápia

Tábi Tamás: Allergén specifi kus immunterápia (deszenzitizáció) allergiás megbetegedésekben
Gyógyszerészet, 2018. április

Dr. Tábi Tamás: Allergén specifikus immunterápia allergiás megbetegedésekben
Gyógyszerészi Hírlap, 2018. április

Dr. Tábi Tamás: Allergén specifikus immunterápia
Patika Magazin, 2018. április

Allergiás folyamatok és allergia elleni szerek

Tábi Tamás: Allergiás folyamatok és allergia elleni szerek – mechanizmus és hatásmechanizmus
Gyógyszerészet, 2018.május

Dr. Tábi Tamás: Allergiás folyamatok és allergia elleni szerek – mechanizmus és hatásmechanizmus
Gyógyszerészi Hírlap, 2018. május

Dr. Tábi Tamás: Allergiás betegségek és gyógyszereik
Patika Magazin, 2018. június, 18. o.
Patika Magazin, 2018. június, 19. o.