A Heves megyei szervezet továbbképzéséről


Az MGYK  Heves Megyei Szervezete január 19-én tartotta pontszerző továbbképzését Egerben.

A továbbképzést a megyei orvosi kamarával közösen szerveztük, immár második alkalommal. 2016-ban, amikor az elnökség úgy határozott, hogy elindítjuk ezt a kezdeményezést, több célt is kijelöltünk.

– Biztosítsunk egy olcsó (akár önköltségi ár alatt) továbbképzési lehetőséget a tagságnak: A díja 6.000 Ft volt tavaly is, idén is, a résztvevők teljes ellátást kaptak a nap folyamán a Hotel Flórában. A továbbképzésért 16 pont járt.

– A továbbképzés legyen érdekes és olyan információk hangozzanak el ott, amit a tára mögött álló gyógyszerész hasznosítani tud a munkája során. Ezért adódott az ötlet, hogy megyei gyakorló orvosokat kérjünk fel előadónak.

– Építsünk és ápoljunk kapcsolatot a megyei orvosi kamarával. Szerencsére nagyon pozitív fogadtatásban részesült a kezdeményezés: dr. Pócs Alfréd elnök úr örömmel segített előadókat találni, és kérte, hogy a továbbképzést nyissuk meg az orvosoknak is. Idén kérte, hogy az általuk minden évben megszervezett megyei orvosbál ezentúl orvos-gyógyszerész bál legyen.

– Ápoljuk a kapcsolatot az MGYT-vel, illetve debreceni egyetemmel.  A továbbképzés akkreditálásában, és előadóként is nagyon sokat segített Dr. Bácskay Ildikó dékánhelyettes asszony, akinek ezúton is szeretnék köszönetet mondani.

A továbbképzésen tavaly több mint 120-an, idén több mint 80-an vettek részt. (A csökkenést én annak tudom be, hogy egyre több kollégának vannak már meg a pontjai: legtöbbünknek 2020-ban fordul a továbbképzési ciklus.)

A továbbképzést több helyen propagáltuk (e-mail-es megkeresés, Facebook, GYOFTEX) többek közt feltettettük a Kamara honlapjára is.

Dr. Sass Pál
elnök, MGYK Heves Megyei Szervezete