A jövő hónaptól csökkennek a gyógyszerárak - Jobbágyi Zsófia - Magyarhírlap


A jövő hónaptól csökkennek a gyógyszerárak - Jobbágyi Zsófia - Magyarhírlap



Több mint háromszáz, zömében koleszterinszint- és vérnyomáscsökkentő gyógyszer ára csökken október elsejétől – mondta lapunknak a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke, Sándor Csaba.

Mindez a gyártói árversenyeztetésnek, vagyis az úgynevezett vaklicit eljárásnak köszönhető, amely a korábbi években több milliárd forintos megtakarítást eredményezett.

Meglátása szerint azonban az ebben rejlő lehetőségek végesek: van egy minimumküszöb, ami alá már biztosan nem mennek a gyógyszergyártó cégek.

Sándor Csaba szerint a mostani árcsökkenés mértékét illetően rendkívül nagy a szórás: van olyan készítmény, amely csaknem hatvan százalékkal, míg akad olyan, amely mindössze két-három forinttal kerül kevesebbe a jövő hónaptól. Fontos tudni, hogy nagyjából ugyanennyi, az úgynevezett normatív támogatási körbe tartozó készítmény ára emelkedik is, átlagosan 3,6 százalékkal. Ám minden esetben, amikor a vásárlónak többet kell fizetnie a rendszeresen vásárolt gyógyszerért, a patikusnak fel kell ajánlania az azonos hatóanyagú, ám kedvezőbb árú készítményeket.

Az alelnök beszélt arról is, hogy jó iránynak tartja a lakossági gyógyszerárak csökkentésére irányuló törekvést, ám érdemes elgondolkozni azon, hogy amikor egy vérnyomáscsökkentő szernek ötvenkilenc forint az ára, megmarad-e a beteg bizalma a készítmény felé. A kérdésre, hogy a vaklicit kedvező hatásában még mennyi lehetőség van, az alelnök nem tudott pontos választ adni, ám úgy véli az eljárás már így is messze meghaladta a hozzá fűzött reményeket.

 

Jobbágyi Zsófia
Magyar Hírlap - 2014. 09. 26. (2. oldal)