A „táltosképző” vendége volt dr. Kovács József - mgyk.hu


A „táltosképző” vendége volt dr. Kovács József - mgyk.hu



A fiatal gyógyszerészeket közéleti szerepre felkészítő kamarai programsorozat („táltosképző”) soron következő vendége június 20-án 
dr. Kovács József országgyűlési képviselő volt.

Dr. Kovács József civilben belgyógyász és gasztroenterológus szakorvos, hosszú időn át a Gyulai Kórház főigazgató főorvosa, 2010-től országgyűlési képviselő. Az elmúlt három évben az Egészségügyi Bizottságot vezette, pillanatnyilag a Népjóléti Bizottság alelnöke.

Képviselő úrtól azt kértük, hogy mutassa be a parlamenti munka főbb jellemzőit, a bizottság feladatait, a parlament és a kormány közötti munkakapcsolat elveit és gyakorlatát, valamint a parlament és a köztestület együttműködésének lehetőségeit.

Dr. Kovács József először azt fejtette ki, hogy a gyógyszerészetben a liberalizmusnak nincs helye, mert ez a hivatás „konzervatív” normák mentén képes csak a feladatai ellátására. Emiatt a 2006-os liberalizációs kísérlet eleve tévút volt, amit a 2010 utáni időszakban igyekeztek visszafordítani. Ennek a munkának a része volt a gyógyszerészkamara köztestületiségének helyre állítása, amit négy évvel később is jó döntésnek tart, mert a kamara az elmúlt években betöltötte a hivatását. A gyógyszerészet társadalmi és anyagi elismertségének helyre állítása hosszabb folyamat, de a politika és az egészségpolitika is elkötelezett ennek megvalósításában.

A parlamenti munkáról szólva megemlítette az új alkotmány szükségességét és azt, hogy többszáz törvényt kellett módosítani az alkotmányos változásokhoz kapcsolódóan. Beszélt a házszabály-szerű működésről és az ettől való eltérés rendjéről. Ismertette a jogalkotás parlamenti folyamatának egyes lépéseit. Kifejtette: a jelenlegi ciklusban a bizottsági munka felértékelődött és kiszélesedett: a jogalkotásnak az eddiginél több szakasza történik a bizottságokban. A bizottságok és ezen belül a jelenlegi Népjóléti Bizottság összetételével, az ellenzéki és kormánypárti képviselők arányával, szerepével és munkamegosztásával is foglalkozott. A bizottságok mellett ún. „albizottságok” is működnek, amelyek szükség esetén egy-egy témával részletesebben is foglalkoznak. Megemlítette, hogy az előző ciklusban a gyógyszerészettel kapcsolatos ügyeket is tárgyalt az albizottság.

A megbeszélésnek érdekes színfoltjai voltak, amikor képviselő úr konkrét eseteket elevenített fel az ellenzéki és kormánypárti képviselők együttműködéséről, a kormány és a bizottsági munka összehangolásáról, vagy éppen a gyógyszerészetet érintő törvénymódosítások eredményességét szolgáló kooperációkról.

Az előadást követően kötetlen beszélgetés folyt, amelyből kiderült, hogy képviselő úrnak igen jó véleménye van a gyógyszerészekről (ezt elsősorban személyes tapasztalatok támasztják alá), az egészségügyben általános kiégési tendenciát a gyógyszerellátásban dolgozók körében kisebb mértékűnek látja, továbbá, hogy filozófiája szerint „a jólétet és a nyomort is igazságosan kell elosztani”.

Képviselő úr látogatását követően – szokás szerint – a fiatal gyógyszerészek közösen értékelték a hallottakat.

A soron következő találkozóra – a nyári szabadságolásokra tekintettel – szeptember 5-én kerül sor.

 

mgyk.hu

 

Képgaléria

A „táltosképző” vendége volt dr. Kovács József - mgyk.hu

A „táltosképző” vendége volt dr. Kovács József - mgyk.hu

A „táltosképző” vendége volt dr. Kovács József - mgyk.hu

A „táltosképző” vendége volt dr. Kovács József - mgyk.hu

A „táltosképző” vendége volt dr. Kovács József - mgyk.huA „táltosképző” vendége volt dr. Kovács József - mgyk.hu

A „táltosképző” vendége volt dr. Kovács József - mgyk.hu

A „táltosképző” vendége volt dr. Kovács József - mgyk.hu

A „táltosképző” vendége volt dr. Kovács József - mgyk.hu

A „táltosképző” vendége volt dr. Kovács József - mgyk.hu