A Viridis Pharma születésnapi ünnepe


Október 7-én (szombaton) a Hajdú-Bihar vármegyei Nyíradony-Tamásipusztán lévő Borostyán Med szállodában ünnepelte a Viridis Pharma Kft. megalapításának 30. évfordulóját.

Az ünnepséget megelőzően a tagok közgyűlésen vettek részt, ahol a cég helyzetét, szakmai és gazdálkodási terveit ismertették a cég vezetői, amit a tagok jóváhagytak.

Az ünnepi vacsora elején dr. Nyíri László, a cég alapítója, felügyelő bizottságának elnöke, Tomkovicsné Fidrus Anna, a cég közel két évtizeden át volt ügyvezető igazgatója és dr. Bódis Csaba jelenlegi ügyvezető igazgató beszélt a cég alapításáról, történetéről, működési filozófiájáról, az eredményekről és a tervekről. Ezt követően dr. Hankó Zoltán kamarai elnök köszöntötte a cég vezetőit és jelenlévő tulajdonos gyógyszerészeit.

A Viridis Pharma összesen 129 gyógyszertár tulajdonában álló nagykereskedés, amely az egyre dominánsabb négy profitcentrumos gyógyszerellátó modell (gyártó – nagykereskedÅ‘ – franchise gazda – gyógyszertár) helyett kétprofitcentrumos modell lehetÅ‘ségét hordozza (gyártó – gyógyszertár), ugyanis a cég eredménye a tulajdonos gyógyszertáraknak kerül „visszaosztásra”.

A köszöntőket követően Viridis 30 címmel levetítettek egy kisfilmet is, amelyben dr. Nyíri László, Tomkovicsné  Fidrusz Anna és dr. Bódis Csaba mutatta be a ViridisPharmát. A filmet dr. Nagy Vilmos készítette [ (447) Viridis 30 - YouTube ]