| |
Beszélgetés Prof. Dr. Erős Istvánnal, az MGYK Felügyelő Bizottságának elnökével a szakma változásairól, jelenről és jövőről - a gyógyszerészképzésről, a kutatásról, és a felügyelő bizottság munkájáról |
- Kedves professzor úr, Ön 1965 óta részese a magyar gyógyszerészetnek. Kiemelhető 2-3 jelentős történés ebből az időszakból?
- Igen, valóban 1965-ben végeztem. Rövid, néhány hónapos patikai munka után visszakerültem az egyetemre, oktatói státusba. Bár én az akadémiai szférában dolgoztam, oktatással és kutatással foglalkoztam, de nem éltem elefántcsont-toronyban, azaz nem szakadtam el a gyakorló gyógyszerészettől. Nyári, közel 2 hónapos szabadságom alatt patikai munkát vállaltam, sok éven keresztül egy nagy forgalmú gyógyszertárban helyettesítettem, így, ha felületesen is, de állandó rálátásom volt a szakma fejlődésére, pozitív vagy éppen negatív jelenségeire.
A szakma fontos változásaira adandó válaszomat két részre kell bontani, az egyetemi képzésben történt változások elemzésére, és a gyakorló gyógyszerészet átalakulásaira. (Azt látni fogjuk, hogy a gyógyszerészet e két szegmense nem választható el élesen, az egyik hat a másikra, és viszont.)
Az egyetemi képzésben több fontos reform történt, pontosabban fogalmazva, a 60-as évek végétől az 5 éves képzés bevezetéséig egy folyamatos reform periódust éltünk meg. 1985-ben jelent meg Az egészségügyi felsőoktatás fejlesztésének irányelvei című dokumentum (népszerű nevén Kék könyv), amely tartalmazta a szakma régi törekvését, az 5 éves gyógyszerészképzés bevezetését. A reform lényegében 9 szemeszteres elméleti képzésből és 1 félév záróvizsgát megelőző gyógyszertári gyakorlatból áll, tehát a képzés időtartama csupán fél évvel növekedett. A kötelező órák (előadások, gyakorlatok) mellett, a 9. szemeszterben kötelezően választható és szabadon választható tárgyakat kellett biztosítani a hallgatók számára. Emellett az órarendi változás mellett sokkal jelentősebb a képzés tartalmában bekövetkezett szemléleti változás. Az 1940-ben bevezetett 4 éves egyetemi képzés, de már az azt megelőző 2 éves képzés is kémiai központú volt. A reformmal az orvosi-biológiai tárgyak kerültek a képzés középpontjába, természetesen a majdnem változatlan, csak csekély mértékben megnyirbált kémiai tantárgyi paletta mellett. A hallgatók képzésébe bevezetésre került önálló tárgyként a kórélettan, biokémia, immunológia, a klinikai ismeretek és amit én legfontosabbnak tartok a gyógyszerészi gondozás.
Nyilvánvaló, hogy ezt a változást az élet provokálta ki: a gyakorló gyógyszerészeti tevékenységben kezdett háttérbe szorulni a gyógyszerkészítés, és egyre fontosabb lett az expediáló tevékenységben a gyógyszerészi tanácsadás. És ezzel már át is eveztünk a gyakorló gyógyszerészet területére. Az elmúlt 20 évben megjelent és egyre fontosabb lett a patikai munkában a gyógyszerészi gondozás. Úgy tudom, a kollégák nagy része örömmel vesz részt ebben a munkában, úgy tartja, hogy ezzel a szakmai munkája felértékelődött. Viszont arról is vannak információim, hogy egyes láncpatikákban a tulajdonos nem nézi jó szemmel, ha az expediáló gyógyszerész túl sok időt tölt egy-egy beteggel. Ezt a jelenséget helyére kell rakni: az Európai Unió direktívái között szerepel, hogy az egyik legfontosabb gyógyszerészi tevékenység az orvosi vényre történő expediálással kapcsolatos információadás.
Ezzel megérkeztünk ahhoz a jelenséghez, amit én nagyon károsnak tartok, és szerintem a szakma itt szembe ment az Unió direktívájával. Ez pedig az expediáló asszisztensek kérdése. Az uniós direktíva szerint a vényre történő expediálás gyógyszerészi kompetencia, ezt nem lehet (nem lenne szabad) egy szinttel lejjebb telepíteni. Egyrészt az asszisztensek képzettségüknél fogva sem alkalmasak erre, mivel a jelenlegi gyorstalpaló tanfolyamokon még a gyógyszerhatástant sem tanítják meg nekik tisztességesen, arról nem is beszélve, hogy hiányoznak az anatómiai, élettani, kórélettani alapok. Másrészt ezzel a szakma hallgatólag elismerte, ha asszisztens expediálhat, akkor tulajdonképpen nincs is szükség a patikákban gyógyszerészre. Ez pedig egy tragikus konklúzió, szakmai öngyilkosság. Lehet, hogy erősen túlzó, amit mondok, de a jelenség lényege ez. (Félreértés ne essék: én nem az asszisztensek ellen beszélek. Az asszisztensek nagyon fontos munkaerők a patikákban, de azt tudni kell, hogy csak gyógyszerész irányítása, felügyelete és felelőssége mellett tevékenykedhetnek.)
Egy másik fontos jelenség, ami összeköti a gyakorlati és az akadémiai szférát: a gyógyszerészek a felsőoktatási törvény kis módosítása alapján, ami 2008. december 15-én történt megkapják a foglalkozási doktorátusi (dr. pharm.) címet, az orvosokhoz, fogorvosokhoz, állatorvosokhoz és a jogászokhoz hasonlóan. Ez sem egészen úgy történt, ahogy az MGYT kiváló elnöke, Nyiredy Szabolcs akadémikus elképzelte és sokat harcolt a megvalósításért. Mellette, mint tudományos alelnök én is tettem egyet, s mást. Mi úgy képzeltük, hogy ezért a címért szakmai-szellemi tevékenységet kell kifejteni, egy utolsó, költségtérítéses szemeszter során a jelölt disszertációt készít, és azt megvédi. (Így működik ez a rendszer pl. az Amerikai Egyesült Államokban.) Ezt a címet ingyen, ajándékba kapják, most a kollégák, különösebb szellemi erőfeszítés nélkül. De ne keseregjünk, a többi szakma, ahol foglalkozási doktorátusi címet osztogatnak, is így kapja.
Az elmúlt évek döntő változása, ami az egész szakmai gondolkodásunkat és szemléletünket átalakította a patikák privatizációja volt. Ez egy bonyolult és sok ellentmondást tartalmazó történet, és talán nem is én vagyok a legilletékesebb, hogy erről beszéljek.
- Mi az, ami változatlan, - ha egyáltalán van ilyen?
- Úgy gondolom, hogy a betegek szeretete és szolgálata - ez nem változott az évtizedek során.
- Melyek az elkövetkezendő néhány év legfontosabb várható változásai a gyógyszerészek életében?
- Nem vagyok futurológus, sem jövendőmondó. Itt legfeljebb csak feltételezésekbe bocsátkozhatom. Inkább azokról a tényezőkről szólnék, amiket én kívánatosnak tartok. Ilyen pl. a gyógyszertári gyógyszerkészítő tevékenység megtartása. Az, hogy a patikai receptúrai tevékenység az elmúlt 50-60 évben jelentékenyen csökkent, az természetes jelenség, ezen nem kell siránkozni. De ne szabad mesterségesen elsorvasztani sem! Be kell látni, hogy erre e tevékenységre jelenleg szükség van és még sokáig szükség lesz. Nem igaz az, amit sok okos ember szajkóz: ez a korszerűtlen manufakturális tevékenység a 21. században már múzeumba való. Három dolgot kell tekintetbe vennünk:
1) a magisztrális készítmények sokkal olcsóbbak, mint a gyári készítmények. Egy kisnyugdíjasnak nem mindegy, hogy azt a lázcsillapítót vagy hurutoldót 2000-5000 Ft-os gyári készítményben írja fel neki az orvos vagy 400-500 Ft-os FoNo-s készítményben.
2) a magisztrális gyógyszer friss, rendeléskor készül, itt nincsenek stabilitási gondok.
3) Személyre szabott terápiát tud az orvos megvalósítani. Ha pl. egy tablettában 30 cg hatóanyag van, de az orvos úgy találja, hogy a betegnek 20 cg elég vagy éppen 40 cg kell a sikeres terápiához, ezt a patikus el tudja készíteni. Persze, ehhez az kell, hogy a nagykereskedő beszerezze, kívánt minőségben és kiszerelésben szállítsa a gyógyszeranyagot. (Úgy tudom, itt van a legtöbb vita a nagykereskedők és a patikák között. A nehézség megoldása egyszerű: a nagykereskedőnek erre a tevékenységre az engedélyt valaki kiadta. Ha nem teljesíti a vállaltakat, vissza kell vonni az engedélyt.)
- Melyek a gyógyszerészképzés legfontosabb kérdései? Kinek/kiknek kell feltenni és megválaszolni őket?
- Ez a kérdés egy újabb lavinát indít(hat) el bennem. Én nem is kérdésről beszélnék, hanem nehézségekről. Két gondról tennék említést.
1) az egyetemre kerülő fiatalok szemléletének, értékrendjének gyökeres változása. Mondhattam volna igénytelenséget is, de ez nem fedi teljesen a jelenséget, Sajnos, szembe kell nézni azzal, hogy a hallgatók egy el nem hanyagolható része nem azért jött az egyetemre, hogy kemény és kitartó munkával szaktudást, diplomát, egy magasan kvalifikált értelmiségi pályára jogosítványt szerezzen, hanem azért, hogy 5 évig jól érezze magát. Többen/sokan csak az ún. minimum-feltételeket akarják teljesíteni, aztán keserves csalódás után szembesülnek azzal, hogy minimum-követelmények nincsenek. Nem lehet a szigorlati anyagot ici-pici kettesre megtanulni. Ki itt a hibás? Az általános és középiskola? A szülői ház? A társadalmi közgondolkodás? Az, hogy az előrejutásnak nem a kemény munka a feltétele, hanem az, hogy jókor legyek jó helyen? Persze lehet, hogy én már öreg vagyok, és nem tudok a mai huszonévesekkel egy hullámhosszon gondolkodni
2) Egy további nagy gondja a felsőoktatásnak, ezen belül a gyógyszerészképzésnek a jelentős forráshiány. A megoldással kapcsolatos elképzeléseimet azért nem vezetem elő, mert nem akarok szelet vetni.
- A kutatás mely aspektusai érdemelnének ma figyelmet? Milyen együttműködések jellemzik ezt a területet?
-Ez a kérdéskör ismét a szívemhez nagyon közelálló terület, hiszen négy és fél évtizedet töltöttem kutatómunkával. Sokat tudnék az itt tapasztaltakról beszélni, de igyekszem visszafogni magam. Az egyetemeken, legalábbis a mi karainkon kétféle kutatás folyik: ún. alapkutatás és gyárak megbízásából kutató-fejlesztő munka. Az utóbbi vállalása és teljesítése közvetlen sikerélményt ad a kutatónak, a szakmai tudásomra szükség van, a gyógyszeripar hasznosítja a kutató/intézet szakmai tudását, ismereteit.
Az alapkutatás (véleményem szerint) az igazi kutatás. Ehhez viszont egyre komolyabb hátországra, infrastruktúrára van szükség. Hogy jó színvonalú szaklapok elfogadják közlésre az eredményeimet összefoglaló dolgozatot, korszerű eszközökkel, műszerekkel kell dolgoznom. Tanszékvezetőként nagyon élesben találkoztam ezzel az igénnyel, ezért rendkívüli aktivitással pályázati tevékenységbe fogtunk. Sikeres pályázatokkal tud egy kutatóhely fejlődni, fejleszteni, az elért figyelemre méltó eredmények pedig feltételei a sikeres pályázatoknak. Ez tehát egy bűvös kör, ahová csak nagyon szívós munkával lehet betörni. Én nem panaszkodhatom, két sikeres FeFa (Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz) és hat sikeres OTKA (Országos Tudományos Alapkutatás) pályázatnak voltam a vezetője, illetve résztvevője. Persze szembesülnöm kellett azzal is, hogy kis ország vagyunk, és nálunk sok minden jellemzően magyar módra történik. Aki közel ül a tűzhöz vagy jó keresztapja van a pályázatot elbíráló grémiumban, netalán jól ismeri a bizottság elnökét, az sikeresebb, mint aki csak mezítláb, egy jól felépített, ígéretes eredményekkel kecsegtető pályázattal indul harcba.
- Elnök úr, legyen kedves bemutatni a felügyelő bizottság tagjait, és ha lehetséges röviden, értelmezze a bizottság szerepét a köztestület életében?
- Az Országos Választói Küldöttközgyűlés 2011. december 10-én megtartott tisztújításon a felügyelő Bizottság elnökévé választott. Nem vagyok hiú ember, de nagyon jólesett, hogy 148 igen szavazatot kaptam. Úgy gondolom, hogy gyógyszerész kollégáim ezzel a 45 éves munkámat ismerték el. A bizalom, ami a szavazás eredményében szépen visszatükröződött, arra kötelez, hogy ezen a poszton is jól teljesítsek.
- A Bizottság alelnöke Csótó Mihály lett, aki nagyon kedves hallgatóm volt, még amikor fiatal tanársegéd voltam, vele úgy gondolom kiválóan tudok majd együtt dolgozni. Nagyon örülök annak is, hogy a Bizottság tagjai is nagyszerű kollégák, zömmel a fiatalabbak közül: Heitz József, Kárpáti Zsófia, Kóró András, Sass Pál és Torma Ádám.
- Megfogható röviden, hogy mivel foglalkozik a Felügyelő Bizottság?
- Azon túl, hogy jogszabály írja elő a felügyelő bizottságok létrehozását szakmai és tudományos szervezetekben, különböző civil szervezetekben, komoly feladatai vannak ennek a bizottságnak. Röviden: a Felügyelő Bizottság a törvényesség őre. Meg kell vizsgálnia, hogy a szakmai, tudományos stb. testületekben hozott döntések, intézkedések nem ütköznek-e a szervezet alapszabályába, szervezeti és működési szabályzatába vagy magasabb jogszabályokba. Tehát a bizottság feladata nem kampányszerű, hanem permanens. Nem véletlen, hogy a közgyűléseken, küldött értekezleten, tehát a szervezetek legfőbb döntéshozó fórumain rendszeresen be kell számolnia Felügyelő Bizottságnak. Kicsit olyan ez a szervezet, mint az Alkotmánybíróság, persze, ez a hasonlat némiképp túlzó. Míg az Alkotmánybíróság akkor vizsgálódik, ha egy párt vagy testület hozzá fordul, normakontrollt kér, addig a Felügyelő Bizottság felkérés nélkül, állandóan működik.
- Mi tartozik a Felügyelő Bizottság feladatkörébe?
- A Felügyelő Bizottság tevékenysége, vizsgálódása kiterjed a Kamara teljes tevékenységére, a működési rendet, a gazdálkodási, pénzügyi-számviteli tevékenységet egyaránt jogosult vizsgálni. A Kamara működésétnek két fontos jogszabályi alapja van: a Kamarai Törvény és a Küldöttközgyűlés által elfogadott Alapszabály. A szervezet munkájának, döntéseinek, gazdálkodásának ezekkel a jogszabályokkal teljes összhangban kell történni.
- Milyen formában tud ennek a sokrétű feladatkörnek eleget tenni egy bizottság, amely alapvetően nem jogászokból, igazgatási szakemberekből, hanem ne vegye senki sértőnek laikus gyógyszerészekből áll?
- Nos, a Bizottság betekinthet a Kamara minden iratába, könyveibe, nyilvántartásaiba, jegyzőkönyveibe, még a zárt üléseken készült jegyzőkönyvekbe is. Felvilágosítást kér(het) és köteles kapni minden tisztségviselőtől, - az elnöktől a területi szervekig - és a Kamara valamennyi munkatársától. Szükség esetén szakértőt is felkérhet, aki segít abban, hogy az előbb laikusnak aposztrofált bizottság ne legyen laikus.
Kicsit részletesebben szólnék az elnök kötelességeiről és feladatairól
Az elnök szervezi a munkát, szétosztja és koordinálja a feladatokat, ellenőrzi ezek teljesítését. Képviseli a Felügyelő Bizottságot mindenütt, ahol erre szükség van. Kapcsolatot tart a Kamara elnökével, a Kamara tisztségviselőivel, a Kamara hivatalával. Tanácskozási joggal részt vesz minden ülésen: a Küldöttközgyűlésen, az elnökségi üléseken, sőt a területi szervek ülésein is. Állást foglal a testületi üléseken hozott határozatokkal kapcsolatosan, ezeket a határozatokat a Felügyelő Bizottság ülésein rendszeresen ismerteti. És most érkeztünk a Felügyelő Bizottság tevékenységének leglényegesebb eleméhez: a Bizottság rendszeres üléseket tart, ezeket az elnök a Bizottság ügyrendjében lefektetett módon köteles összehívni. Itt az elnök ismerteti az előző ülés óta történteket, vitára bocsátja a z elnökség által hozott határozatokat, levezeti a vitát, elrendeli a szavazást és megállapítja az eredményt. Ha a Felügyelő Bizottság a határozat vagy döntés jogszerűtlenségét állapítja meg, akkor kezdeményezi a határozat megsemmisítését.
Talán ez a néhány mondat meggyőzött minden kamarai tagot, hogy a Felügyelő Bizottság nem valamilyen öncélú vagy felesleges szervezet, vagy ahogy a német mondja: Titel ohne Mittel hanem értünk van.
- Köszönöm a beszélgetést!
(szente)