A statisztika cáfolja a drasztikusan növekvő orvoselvándorlást! - NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság (közlemény)


Nem igaz az az állítás, miszerint ebben az esztendőben sokkal többen távoztak volna külföldre, mint korábban: a növekedés összességében nem éri el az 1 százalékot sem. Mindössze hat fővel több egészségügyben dolgozó kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavállaláshoz az év első felében, mint tette ezt tavaly, ugyanebben az időszakban.
2010 első félévében 753-an, míg az idei esztendő első hat hónapjában 759-en keresték fel az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalt hatósági bizonyítvány kérelmezése céljából. A 759 fő közül 469 orvos, 74 fogorvos, 15 gyógyszerész, 135 ápoló, 3 szülésznő és 63 egyéb végzettségű egészségügyi dolgozó. Az egyes szakterületeket külön vizsgálva ettől kisebb eltérések lehetnek.

Növekedett ugyanakkor azoknak a száma, akik külföldön szerzett egészségügyi szakképesítésük elismertetését kérték, annak érdekében, hogy Magyarországon gyógyíthassanak. 2011 első félévében 77-en kértek ehhez szükséges engedélyt, míg 2010 ugyanezen időszakában 53-an, 2009 első hat hónapjában 67, 2008. január és július között pedig mindössze 39 fő volt ugyanez a szám. Ebbe a körbe beletartoznak azok is, akik külföldi szakképzés után jöttek vissza és azok is, akik bevándoroltak Magyarországra.

Az EEKH állítja ki az egészségügyi oklevelek, bizonyítványok külföldi elismertetéséhez és a külföldi regisztráció megszerzéséhez szükséges hatósági bizonyítványokat. Az ezekre vonatkozó adatokat a hivatal internetes oldalán (www.eekh.hu) féléves bontásban publikálja is.

A kiadott hatósági bizonyítványok száma ugyanakkor nem mutatja meg egyértelműen, hogy hány egészségügyi dolgozó került ki ténylegesen a magyar ellátórendszerből, s végez külföldön egészségügyi tevékenységet, mivel nincs arról visszajelzés, hogy a kiadott hatósági bizonyítványok hány százalékát használták fel ténylegesen. Így elképzelhető, hogy nem mindenki ment el valóban dolgozni külföldre, aki kért ilyen igazolást. Ezen hatósági bizonyítványok csupán a migrációs szándék mérésére alkalmasak.

2011. július 11.