Átadták a Jedlik Ányos-díjakat - Ilku Lívia is a díjazottak között - MTI


Átadták a Jedlik Ányos-díjakat - Ilku Lívia is a díjazottak között - MTIFarkas József gépészmérnök, Glódi István villamosmérnök, Ilku Lívia gyógyszerész és jogi doktor, Mészáros Antal az Innovációs Nagydíjas hódmezővásárhelyi Csomiép Betonmelior Kft. ügyvezető igazgatója és Takáts Zoltán kutatóvegyész kapta idén a Jedlik Ányos-díjat, amelyet március 13-án Budapesten adtak át.

Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a díjátadón mondott köszöntőjében hangsúlyozta: a kormány egyik legfontosabb stratégiai törekvése, hogy Magyarország ne csak termelési központ legyen, hanem fontos kutatási, innovációs térséggé is váljon Európában. Ezért a kormányzat szándéka a kutatás-fejlesztés további erősítése, a kutatási és innovációs versenyben való helytálláshoz pedig kiemelt figyelmet fordít az innovációra fordítható források növelésére - tette hozzá.

Elmondta, 2015-ben kutatás-fejlesztésre 468 milliárd forintot, a GDP 1,39 százalékát fordították Magyarországon, 6,2 százalékkal többet az előző évinél. A középtávú kormányzati stratégiában az 1,8 százalékos szint elérése szerepel.

Magyarország a 13. helyen szerepel a világ 45 vezető országát tartalmazó 5. Nemzetközi Szellemi Tulajdon Index rangsorában, megelőzve ezzel többek között Lengyelországot, Izraelt és Kanadát is. A magyar innovációs környezet javulását jól mutatja, hogy a nemzeti védjegybejelentések száma 2016-ban 17 százalékkal, míg a magyar nemzeti formatervezési mintaoltalmak száma közel 30 százalékkal nőtt - sorolta.

A Jedlik Ányos-díjjal elismert kutatók, fejlesztők és feltalálók tudásukkal, munkájukkal és elkötelezettségükkel jelentős szerepet vállalnak Magyarország gazdasági előrejutásában - hangsúlyozta.

(MTI)