Beszámoló a Területi Elnökök Értekezletének online üléséről


A Területi Elnökök Értekezlete (TEÉ) 2021. január 12-én videokonferencia keretében tartotta soron következő ülését dr. Nyíri László, a TEÉ elnöke vezetésével, amelyen részt vett dr. Hankó Zoltán, az MGYK elnöke is. Az összejövetelen mind a 21 területi szervezet képviselte magát.

A napirend elfogadása után az első a gyógyszertárban dolgozók COVID-oltással kapcsolatos tapasztalatainak ismertetése volt, megyék szerinti bontásban. A területi elnökök egyenként beszámoltak a gyógyszertárban dolgozók megyéjükben folyó vakcinációjáról. Az elnökök technikai részleteket is megosztottak egymással. Beszámoló a Területi Elnökök Értekezletének online ülésérőlVolt olyan megye, ahol a kamarai elnök bejelentkezésére indult el az együttműködés a kamarai szervezet és az oltóközpont között, máshol az oltóközpont vezetője kezdeményezte ezt. Van, ahol a kollégák közvetlenül regisztrálhatnak, van, ahol a gyógyszertárvezetők teszik ezt csoportosan, máshol pedig a kamara koordinálja a személyre szóló regisztrációt. Összefoglalásként azonban elmondható, hogy egy-két kivételtől eltekintve minden szervezetnél zökkenőmentesen folyik az oltakozás.

A beszámolók elhangzása után dr. Hankó Zoltán összegezte az elhangzottakat, aki örömének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy mind 21 területi szervezet képviseltette magát. Kitért a vakcináció kapcsán a sajtóval való kapcsolatra, majd kiemelte, ma már látható, hogy hasznos volt, hogy a Kamara már az ünnepek előtt elkezdte az igények felmérést. Felhívta a figyelmet a gyógyszertári kommunikáció fontosságára.

A második napirendi pontban a vidék gyógyszerellátásával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg. Dr. Hankó beszámolt egy készülő kormányrendeletről, amely a kétezer fő alatti falvak életkörülményeinek a javítására pályázati rendszer hoz létre. A pályázók kisboltok létesítésére, felújítására, bérköltségeinek részleges átvállalására pályázhatnak. A pályázat részeként lehet gyógyszertáron kívül forgalmazható gyógyszerek forgalmazását is vállalni. Feltétel, hogy a legközelebbi gyógyszertárból szerezzék be a gyógyszereket. Mint mondta, már régóta folynak az ezzel kapcsolatos tárgyalások. Az elnök elmondta, hogy ezzel a rendelettel lekerült a napirendről a gyógyszerautomaták telepítése és nagykereskedők speditőr cégeinek közvetlen lakossági ellátó tevékenysége. Kérte azon elnökök támogatását egy módszertani ajánlás összeállítására, akik megyéjében sok a kistelepülés.

A harmadik, az egyéb kérdéseket megvitató napirendi pontban dr. Nyíri László kért mindenkit, hogy a Kamara jobb kommunikációja segítése érdekében lépjenek be a hamarosan induló kamarai zárt Facebook-csoportba, valamint kérte a Symphonia Alapítvány támogatását – hátrányos helyzetű gyerekeken segítenek ezzel.

Dr. Hankó kérte a TEÉ-t, hogy a 2022-es tagdíjra vonatkozólag gondolják át a gyógyszerészek számára kedvező korrekció lehetőségét. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy bizonyos cégek adatvédelmi szolgáltatást ígérnek brutális áron – célszerű inkább figyelembe venni a kamarai ajánlásokat. Említésre került az Alkalmazotti Állandó Bizottság, amelynek az aktivitását hiányolja az elnök, ahogy a FoNo VIII. várható megjelenése is. A Patika Tőkealappal kapcsolatban elmondta, hamarosan lezárul az egyeztetés és meghirdethető lesz.

Végezetül dr. Nyíri László köszönet mondott a részvételért, és kért mindenkit, hogy oltassa be magát.

mgyk.gyh