Beszámoló az elnökség decemberi üléséről


A MGYK elnöksége 2021. december 16-án tartotta soron következő ülését a Kamara székházában, Budapesten, amelyet dr. Hankó Zoltán elnök vezetett. Az elnökségi tagok végig határozatképes számban voltak jelen.

Az összejövetel dr. Hankó Zoltán köszöntő szavaival vette kezdetét, majd a jegyzőkönyvvezető és jegyzőkönyv-hitelesítők megválasztása és a napirend elfogadása után az előző elnökségi ülés óta történtekről szóló elnöki tájékoztató következett, ezúttal nem a hagyományos módon. Az elnök két témát kiemelve, nem a kronológiának megfelelően számolt be. Az egyik külön beszámoló a csomagküldéssel, házhoz szállítással és az internetes gyógyszerrendeléssel, míg a másik az MDR rendelethez kapcsolódó hazai szabályozással foglalkozott.

 

Az előző elnökségi ülés óta történtekről

Csomagküldés, házhoz szállítás és internetes gyógyszerrendelés

Az elnök először diavetítéssel kísért ismertetőjében – mivel számos gyógyszerész részéről alapvető tájékozottságbeli kérdések vetődnek fel a témával kapcsolatban – ismertette, jelenleg (január 1-ig) hogyan definiálják a jogszabályok a három szolgáltatást. Felhívta a figyelmet az egymás közti különbözőségekre, és hogy az egyes tevékenységeket ki, mikor hogyan végezheti (az egybevetés keretes kiegészítésként olvasható – a szerk.).

Ezt követően a gyógyszerek csomagküldéssel történő kiszolgáltatásának megszüntetéséről szóló törvényre tért rá: mint ismeretes, a Magyar Országgyűlés december 1-jén megszavazta, hogy január 1-től hatályát veszti a gyógyszer-gazdaságossági törvény, hogy

– 3. § 22. pontjában a „csomagküldést ide nem értve a” szövegrész,
–  a 63. § (6) bekezdésében a „vényköteles” szövegrész és
–  a 63. § (6a) bekezdése.

E szerint a gyógyszer-gazdaságossági törvényből mindazok a szövegrészek törlésre kerülnek, amelyekben a csomagküldés kifejezés szerepelt és a csomagküldést törvényi szinten lehetővé tették.

A gyógyszer-gazdaságossági törvény egy új 74/A- §-sal is kiegészül, mely szerint „Magánszemély helyett és nevében eljárva, üzletszerűen végzett bevásárlói és kiszállítói szolgáltató tevékenység keretében gyógyszerkiszállítás nem végezhető”. Ezzel – az elnök beszámolója szerint – a jogalkotó egy olyan kiskaput is bezárt, amivel a csomagküldés tiltása ellenére különböző vállalkozások (csomagküldő cégek) maguk gyűjtötték volna a lakossági gyógyszerigényeket és szállították volna házhoz. Az elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy ez nem zárja ki azt, hogy a beteg helyett a megbízottja járjon el, ez azonban erre szakosodott vállalkozások számára tiltott tevékenység.Beszámoló az elnökség decemberi üléséről

A továbbiakban ismertette azt az utat, ami a törvénytervezet megszavazásához vezetett. Sorra vette azokat a beadványokat, amelyek a Kamara készített és juttatott el az illetékes kormányzati szervekhez. Ezekben bemutatták a jelenleg fennálló gyakorlatot és annak a biztonságos gyógyszerellátásra kifejtett kockázatait. Kiemelte, a hazai gyógyszerpiaci szereplők nemzetközi futárcégekkel is szerződtek. Megemlítette az Amazon nevű transzkontinentális futárcéget is, amely már Németországban is működik és azon kívülre is csomagküldéssel juttat el gyógyszereket.

A Kamara már korábban, többször is foglalkozott e gyakorlat következményeivel. Első példaként egy tavalyi miniszimpóziumot említett, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy a csomagküldés, házhoz szállítás és internetes gyógyszerrendelés szabályozására együttesen kell sort keríteni. Az ottani megállapításokat több kormányzati helyre is eljuttatták.  A különböző beadványok sorában említette a 2021. szeptember 23-i elnökségi ülésen megfogalmazott kamarai állásfoglalást, az EMMI-vel való tárgyalásokat, a normaszöveg „evolúcióját”, majd részletesen kitért a parlamenti végszavazást megelőző parlamenti és kormányzati vezetőkkel folytatott egyeztetésekre.

Az elnök szót ejtett arról is, hogy a csomagküldésben érdekeltek a jogalkotás időszaka alatt dezinformáló kommunikációt folytattak, amikor a megnyilatkozásaikban folyamatosan keverték a csomagküldés és a házhoz szállítás fogalmakat, valamint arról beszéltek, hogy a jogalkotó betiltotta az online gyógyszertárakat.

A csomagküldés, a háthoz szállítás és az internetes gyógyszerrendelés január 1-ig hatályos szabályozásának összehasonlítása

Az elnök elmondta, hogy többlépcsős jogszabály-módosításra lesz szükség. Ennek során nemcsak a meglévő szabályozási inkoherencia feloldása a cél, hanem fékezni célszerű a vertikálisan integrált rendszerekhez kötött gyógyszertári hálózatok online térhez kapcsolódó további térnyerését és érvényesíteni kell az online térhez köthető gyógyszer-értékesítésben a személyes felelősség elvét. Tisztázni kell azt is, hogy fenntartható-e egyes franchise rendszerek vényfoglaló rendszere. Úgy látja, nemcsak a csomagküldést kell kivezetni a rendszerből, hanem a házhoz szállítás és internetes gyógyszerrendelés teljes és átfogó újragondolására van szükség, ugyanis a technikai feltételek változását ez idáig nem követte a jogalkotás.

Az elnökség a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette és egyetértett az elnök által ismertetett célokkal és feladatokkal is.

Az orvostechnikai eszközök regisztrációja és az MDR rendelet

„Az orvostechnikai eszközök regisztrációjához kapcsolódó kötelezettségekhez illeszkedő nyári jogszabályváltozás kamarai szempontból rosszul sikerült” – folytatta a másik kiemelt témával az elnök. Emlékeztetett az OGYÉI illetékes vezetőivel november 18-án tartott „nem túl jó hangulatú” egyeztetésükre. Még aznap dr. Tóth László helyettes államtitkár és a kamarai elnök megbeszélést folytatott a kérdésben. Ekkor az elnök felhatalmazást kapott, hogy az orvostechnikai eszközök forgalomba hozatalában és forgalmazásában érintett szervezetekkel közösen egységes módosító javaslatot készítsenek. Dr. Hankó és dr. Bartus György november 24-én a FESZ vezetőivel tárgyalt. A kérdésben november 25-én kamarai állásfoglalás született, ami a Gyógyszerészi Hírlap novemberi számában olvasható. Az orvostechnikai eszközöket forgalmazó cégeket tömörítő szervezetek vezetőit december 3-ra hívta meg az elnök a Kamarába. A megbeszélésen részt vett az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ), a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ), a Mediklaszter és az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) is. Maratoni hosszúságú megbeszélésén sikerült közös álláspontot kialakítani a kérdés megoldására. Beszámoló az elnökség decemberi ülésérőlA közös álláspont szövegezését december 6-án fejezték be és az elnök a javaslatot még aznap leadta az EMMI-be. Az elnök összegzésként kifejtette, ha nem sikerül február közepéig a ma hatályos jogszabály racionális korrekciója, komoly kockázata van annak, hogy az orvostechnikai eszközök forgalmazásában súlyos zavarok keletkezhetnek. „Itt nemcsak arról van szó, hogy egybemossa a jogszabály a forgalomba hozót, a nagykereskedőt meg a gyógyszertárat és fölösleges adminisztrációs terheket ró a forgalmazókra, hanem arról is, hogy a sok esetben árrés nélkül és kötelezően forgalmazott orvostechnikai eszközök forgalmazási kötelezettségének teljesítéséért még plusz kérelmi díjat is kellene fizetni a gyógyszertáraknak és a GYSE-boltoknak is”. Az elnökség a beszámoló vitája végén felkérte az elnököt, hogy az aláíró szervezetek jóváhagyásával tegye közzé a dokumentumot a Kamara zárt Facebook-csoportjában, mivel egyre több gyógyszerész várja az érdemi információt (időközben megtörtént – a szerk.). Az elnökség felkérte az elnököt arra is, hogy január első felében az érintett szervezetekkel közösen tájékoztassa a nyilvánosságot az orvostechnikai eszközök regisztrációs szabályozásáról.

Kormányzati egyeztetések

– Dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egyeztetett a kamarai elnökkel a parlamenti végszavazás előtt a csomagküldéssel, a gyógyszertárak többségi gyógyszerészi tulajdonlásával és a személyi jogos gyógyszerészek menedzsment jogainak érvényesítésével kapcsolatos kérdésekről.

– Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter dr. Sohajda Attilával és dr. Hankóval folytatott megbeszélést egyebek mellett a magisztrális gyógyszerkészítésről és a gyógyszertárak gazdálkodásával kapcsolatos kérdésekről. A megbeszélésen részt vett t.k. dr. Szabó László egészségipari fejlesztésekért felelős miniszteri biztos is.

Kamarai egyeztetések

– Dr. Hankó, a négy képzőhely dékánja és az MGYT elnöke a graduális képzés képzési és kimeneti követelményeinek (KKK) végső szövegezéséről folytatott több megbeszélést. A szakma javaslatát az év elején adták le az Innovációs és Technológiai Minisztérium Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságára. A megjelentetés előtti utolsó egyeztetéseken – néhány szövegpontosításon túl – arra kerestek megoldást, miként lehet az ipari gyakorlatokat a graduális képzésben intézményesíteni, tekintettel arra, hogy ezt a célt a gyógyszeriparral stratégiai együttműködő Külgazdasági és Külügyminisztérium és az ITM is támogatja. Az egyeztetéseket követően a konszenzusos javaslatot az ITM-nek megküldték.

– Az MGYK Heves Megyei Szervezete által kezdeményezett közvéleménykutatást végző cég vezetője és a kamarai elnök megbeszélésén sikerült tisztázni az elsősorban a gyógyszertárak szolgáltatásaira fókuszáló közvéleménykutatás elindításához szükséges operatív kérdéseket.

– Dr. Hankó, dr. Horváth-Sziklai Attila, dr. Bérci István (MÉKISZ elnök) és dr. Horányi Tamás (MÉKISZ alelnök) két témában folytatott megbeszélést. Beszámoló az elnökség decemberi ülésérőlAz egyik a gyógyszerek túlfogyasztásával és az étrend-kiegészítőkkel foglalkozó ÁSZ-jelentéssel kapcsolatos teendők összehangolása volt, a másik a „Biztonságos étrend-kiegészítő program” kiteljesítéséhez szükséges lépések egyeztetése. Az egyeztetésen megállapodtak, hogy a MÉKISZ vezetői a programhoz még nem csatlakozott nagyobb étrend-kiegészítő forgalmazó céggel való újólagos kapcsolatfelvételt kezdeményezik.

– A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége meetingjén dr. Horváth-Sziklai Attila és Hankó képviselte az MGYK-t. A megbeszélésen a hivatásrendi kamarákhoz megküldött közérdekű adatszolgáltatási kérelmek jogi, eljárásjogi és szakmai kérdéseit tekintették át, hogy mindegyik köztestület meg tudjon felelni a jogszabályi előírásoknak.

– A kamarai elnök és dr. Horváth-Sziklai Attila prof. dr. Soós Gyöngyvérrel a Rozsnyay alapítvány ügyvezetőjével egyeztetett a Kamara intenzívebb bekapcsolódásáról az emlékverseny szervezésébe. A téma önálló napirendi pontként is szerepelt az ülésen.

– A kamarai elnök prof. dr. Szökő Éva MGYT elnökkel és Lukácsné dr. Fodor Enikő MOSZ elnökkel egyeztetett a FIP munkájába való bekapcsolódásról. A téma önálló napirendi pontként is szerepelt az ülésen.

Kamarai tevékenységek

– Az országos Felügyelő Bizottság november 25-i ülésén egy kamarai pozíciót viselő kolléganő etikai ügyével kapcsolatos eljárásjogi kérdéseket tisztázták. Az ülésen a Kamara elnöke és a hivatal igazgatója is részt vett.

– A MAGYOSZ november 25-i díjátadó ünnepségén adták át a tavalyi és az idei Orbán István emlékérmeket. A kitüntetést prof. dr. Merkely Béla, prof. dr. Klebovics Imre, dr. Feller Antal, dr. Faigl Ferenc vegyész és dr. Molnár Károlyné a MAGYOSZ korábbi igazgató-helyettese vehette át. Az ünnepségre dr. Hankó Zoltán – mint az Orbán István Emlékérem korábbi kitüntetettje – is hivatalos volt, de ezen más hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni. A MAGYOSZ alapításának 30. évfordulója alkalmából rendezett (a járvány miatt egy évvel elhalasztott) ünnepi konferencián dr. Hankó is előadást tartott, „Magyar gyógyszerek és gyógyszerészek szerepe a betegellátásban” címmel. Az elnök beszámolt, hogy az előadásban ismertette mindazokat az aktivitásokat, amelyeket a Kamara az iparban foglalkoztatott gyógyszerészek számának és felkészültségének növelése, a képzés és szakképzés ipari szempontokat figyelembe vevő reformja, valamint a hazai előállítású gyógyszerek penetrációjának növelése érdekében tett és kezdeményezett. Beszámoló az elnökség decemberi üléséről Az elnök beszámolt arról, hogy az előadást követően a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének elnöke és alelnöke írásban kifogásolta az előadásnak azt a részletét, mely szerint franchise hálózatokban – a személyi jogos gyógyszerészek kompetenciáinak korlátozása miatt – egyes magyar gyógyszerek nem érhetők el. A konfliktus feloldása érdekében a MAGYOSZ elnöke az MGYK elnököt és a GYNSZ elnökét tisztázó megbeszélésre hívta. Bár konkrét franchise rendszerek és gyógyszerek nevesítésére az elnök az érintett gyógyszerpiaci vezetőktől nem kapott felhatalmazást, előadásrészletét nem vonta vissza.

– Szarvadyné dr. Szentiványi Zsuzsa temetésén, illetve gyászmiséjén az országos szervezet részéről a kamarai elnök, dr. Zalai Károly és dr. Horváth-Sziklai Attila vett részt. Dr. Szentiványi Zsuzsát az országos szervezet és a Budapesti Szervezet saját halottjaként temették el.

– A megyei FB-elnökök értekezletén a bizottságok működésének kérdéskörét, feladatköreiket járták körbe. Az elnök beszámolt, hogy nemcsak az országos felügyelő bizottsággal, hanem a területi szervezetek felügyelő bizottságaival szemben is elvárás, hogy valamennyi kamarai döntés jogszerűségének vizsgálata mellett ellenőrizzék: a döntések harmonizálnak-e a Kamara alapszabályában rögzített célokkal, továbbá a kamarai szervezet és az egyes kamarai vezetők integritásának kontrollja is a feladataik közé tartozik.Beszámoló az elnökség decemberi üléséről

– Az Ifjúsági Állandó Bizottság december 4-i összejövetelére (korábbi nevén Táltosképző) eredetileg egy politikust hívtak volna meg, mivel azonban a járvány miatt online került sor a rendezvényre, helyette a csomagküldéssel kapcsolatos részleteket, valamint a Kamara és a politikai intézményrendszer közötti kapcsolatokat vették górcső alá.

– Az SZTE GYTK Kabay János Szakkollégium konzultációján dr. Hankó a Kamara céljairól, működéséről és feladatairól adott elő. Az előadást követően kötetlen konzultáció volt.

– Az MGYK Borsod Megyei Szervezete online elnökségi ülésén az elnök a csomagküldéssel kapcsolatos részleteket ismertette, majd aktuális szakmapolitikai kérdésekre válaszolt.

– A Galenus Kft. közgyűlésén az MGYK képviseletében kamarai elnök és dr. Horváth-Sziklai Attila vett részt.  Dr. Horváth-Sziklai az elnökségi ülésen elmondta, hogy a 2022-es tervek mellett a működési költségek csökkentése is napirenden volt.

Egyebek

– A tőkeprogram újraindításával kapcsolatos kérdőívre 365 válasz érkezett. A kérdőívek feldolgozása még folyik, de az érdeklődés „markáns kormányzati döntést alapozhat meg” – emelte ki az elnök.

– Dr. Hankó egy konkrét gyógyszertár működésével kapcsolatos OGYÉI határozathoz kapcsolódóan felolvasta a határozat egy részletét, amelyben „a gyógyszertár működtetője” a személyi jogos gyógyszerésszel szembeni fellépést és szankciókat helyezett kilátásba, mert az OGYÉI elmarasztalta a gyógyszertárat.

– Az elnök említést tett egy a IX. kerületi Rendőrkapitányságtól kapott levélre, amelyben Coderit tablettával való visszaélés alapos gyanújáról adnak tájékoztatást és kérnek további információkat.

 – A tájékoztató végén dr. Horváth-Sziklai Attila számolt be az OGYÉI-től kapott, a gyógyszertárak alapításával és működtetésével kapcsolatos határozatokról. Ezt követték a döntéshozatalt igénylő napirendi pontok.

 

Döntéshozatalt igénylő napirendi pontok

– Kamarai kommunikációs stratégia
A legutóbbi elnökségi ülésen történt döntés értelmében a kommunikáció aspektusainak áttekintésére és a következő elnökségi ülésre történő összehangolt előterjesztés készítéséredr. Somogyi Orsolya és dr. Gyimesi Nóra (szakmai szempontok alapján) és dr. Zalai Károly (szakmapolitikai szempontok alapján) kapott felkérést. Az elnökség megtárgyalta az előterjesztést, és azokat az ülésen elhangzottak figyelembevételével támogatja. Felkérte dr. Somogyi Orsolyát és dr. Zalai Károlyt a kommunikációs feladatok menedzselésére.

– A gyógyszertári vállalkozások 2020. évi beszámolóinak elemzése
Dr. Sohajda Attila előterjesztésében elmondta, hogy az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a Kamara idén is megkérte a KSH-tól a gyógyszertári vállalkozások előző gazdasági évre vonatkozó eredmény- és mérlegbeszámolóit. Beszámoló az elnökség decemberi ülésérőlA rendelkezésre álló adatok alapján az elemzés – döntően az előző években kialakult szerkezetben – megtörtént. Az elnökség köszönettel fogadta a gazdasági munkabizottság elemzését. Felkérte dr. Torma Ádámot, hogy készítse el a KIVA-val kapcsolatos tájékoztatót a gyógyszerészek számára. Felkérte továbbá a gazdasági munkabizottság elnökét az elemzés Gyógyszerészi Hírlapban történő közzétételének előkészítésére és az elemzésben foglalt részletek zárt Facebook-csoportban hetenkénti ütemezésben történő megjelentetésének előkészítésére. Az elemzésben részvevő munkabizottsági tagokat pedig az elnökség az anyag szakmapolitikai üzeneteinek összefoglalására kérték fel.

– Beszámoló a Békéshelp Kft. tulajdonosi szerkezet átalakításáról, döntés az Országos Szervezet tulajdonszerzéséről
A korábban deklarált és a Területi Elnökök Értekezlete által elfogadott célkitűzés értelmében valamennyi területi szervezetnek lehetőség nyílt a Kft-ban való tulajdonosi részvételre, hogy országosan egységes keretek között lehessen a kamarai továbbképzéseket lebonyolítani. A területi szervezetek az ezzel kapcsolatos döntéseket meghozták, a napirendi pont tárgyalása a soron következő ülésen folytatódik.

– A Kamara bekapcsolódása a FIP tevékenységébe
A Nemzetközi Gyógyszerész Szövetségben (FIP) az országot jelenleg az MGYT képviseli. Prof. dr. Szökő Éva, az MGYT elnöke felajánlotta, hogy a három fő szavazati jogból egyet az MGYK, egyet pedig a MOSZ vegyen át.Az elnökség az elnök által benyújtott előterjesztésben foglaltakkal egyetértve felkérte az MGYK elnökét, hogy a döntésről tájékoztassa prof. dr. Szökő Évát azzal, hogy a Kamara a szavazati joggal való részvételre dr. Horváth-Sziklai Attilát jelöli.

– 2022. évi Rozsnyay Mátyás Emlékverseny szervezésének támogatása
Az elnökség egyetértett az elnök által beterjesztett előterjesztésben foglaltakkal, hogy a Kamara – a területi szervezetekkel együttműködve – vegyen részt versenyzők mentorálásában. Beszámoló az elnökség decemberi ülésérőlAz elnökség felkérte dr. Somogyi Orsolyát, hogy az adherencia témakörrel kapcsolatos részletes előterjesztést, illetve dr. Sohajda Attilát és dr. Torma Ádámot, hogy a gyógyszertárműködtetéssel kapcsolatos témák részletes kidolgozását készítsék el. A további operatív teendőkről az elnökség ennek ismeretében dönt.

– MGYK 2022. évi költségvetésének elfogadása
Dr. Zalai Károly főtitkár előterjesztésében elmondta, hogy az MGYK költségvetési tervet összeállító „munkabizottsága” előkészítette a 2022. évi költségvetés tervezetét. A 2021-as év eddigi tényadatainak elemzése után pontosították – a bázisalapú tervezést nem hagyva figyelmen kívül – a különböző igényeknek megfelelő módosításokat, így a személyi jellegű kifizetéseket, a szolgáltatások igénybevételét, a testületi/munkabizottsági költségek körét, a kamarai kommunikációval, ezen belül az on-line csatornákkal és a Gyógyszerészi Hírlap megjelenésével kapcsolatos kiadásokat, az elnökségi tartalékalaphoz és a szakmai rendszerváltáshoz tartozó kérdéseket. Az elnökség a veszélyhelyzeti eljárásrend szerint a Kamara 2022. évi költségvetését elfogadta.

– Döntés tiszteletdíjak kifizetéséről
Dr. Gutay Tibor FB elnök és dr. Horváth-Sziklai Attila – alapszabállyal és küldöttközgyűlési határozattal harmonizáló – előterjesztését az elnökség vezetőinek tiszteletdíjáról az elnökség elfogadta.

– Az Országos Elnökség 2022. évi ülésrendjének elfogadása
Az elnökség meghallgatta és elfogadta a dr. Horváth-Sziklai Attila által előterjesztett 2022. évi ülésrendet.

mgyk.gyh