Beszámoló az elnökség és a TEÉ áprilisi összevont üléséről


Az MGYK elnöksége 2019. április 25-én tartotta a Területi Elnökök Értekezletével (TEÉ) összevont ülését a Kamara budapesti székházában. Az ülést dr. Hankó Zoltán elnök vezette, mindkét testület tagjai végig határozatképes számban voltak jelen.

A napirend elfogadása után – a szokástól eltérően – nem a tájékoztatókkal kezdődött az érdemi munka, hanem az alkalmazotti állandó bizottság létrehozását előkészítő munkáról szóló beszámolóval, amelynek oka a napirendi ponthoz meghívott vendégek időbeosztása volt. Ennek a pontnak a részletes ismertetésére visszatérünk, de a beszámolót – a hagyományoknak megfelelően – a tájékoztató napirendi pontokban elhangzottak ismertetésével kezdjük.

Beszámoló az elnökség és a TEÉ áprilisi összevont ülésérőlDr. Hankó Zoltán adott tájékoztatást az előző ülés óta eltelt időszak kamarai eseményeiről. Időrendben haladva a lillafüredi Vándorgyűlés értékelésével kezdte. A részvétel szempontjából rendben lévőnek tartja a konferenciát, mert a meghívott előadók eljöttek, az országos és területi szervezeti kamarai vezetők is megfelelő számban vettek részt a munkában, továbbá az érdeklődő tagok száma és aktivitása is jelentős volt. A szakmai programokat is megfelelőnek ítélte. Külön is kiemelte, hogy az OGYÉI vezetői négy előadással és fórum-részvétellel jelezték: nemcsak a Kamarának fontos a hatósággal a jó szakmai kapcsolat, hanem a hatóság vezetői is komoly jelentőséget tulajdonítanak az MGYK-val való kapcsolatépítésnek. Úgyszintén jó üzenetnek tartotta, hogy az ÁEEK-EESZT képviseletében három vezető is előadással vett részt a konferencián és egy eredményes fórumnak is résztvevői voltak. A Kamarának és az EESZT-nek nemcsak a napi problémák megoldásában kell együttműködni, hanem a fejlesztési célok kialakításában és megvalósításában is. Az elnök – akárcsak korábban – a mostani beszámolóban is kiemelte: a gyógyszerészek e-recept rendszer bevezetésében és működtetésében végzett munkája jelentős hozzáadott értéket képvisel, aminek az elismertetése megoldandó feladat. Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Csoport vezetője előadását abból a szempontból értékelte rendkívül hasznosnak, hogy az ágazatot külső szemlélőként figyelő, a társadalom- és egészségpolitikai elvárásokat professzionálisan elemző politológus olyan szempontokat osztott meg a hallgatósággal, amelyek segíthetnek a közpolitika és a szakmapolitika érdekharmonizációjában rejlő szinergizmusok kiaknázására. Az elnök az előadónak különösen a gyógyszertárak nemzeti érdekkörben tartását és a gyógyszerészek szakmai és egzisztenciális önállóságát elemző megállapításait, valamint az ágazaton belüli szövetséges keresés fontosságának hangsúlyozását tekinti előremutatónak. Beszámoló az elnökség és a TEÉ áprilisi összevont ülésérőlAz elnök értékelésében külön is szóba kerültek az adherencia-fejlesztési programhoz kapcsolódó előadások. Az integritás-növeléssel kapcsolatban elhangzott előadására visszatérve pedig kifejtette: a visszajelzések alapján, egyértelmű feladatkijelölésre van szükség. A beszámoló zárásaként az elnök megjegyezte, hogy a következő elnökségi ülésen hangzik majd el a szervezői beszámoló.

Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár a kamarai elnökkel és Szabó Bálinttal, az EESZT fejlesztések vezetőjével egyeztetett – folytatódott a beszámoló. A megbeszélésen elsődlegesen az EESZT-vel kapcsolatos kérdések kerültek szóba, de arra is lehetőséget nyújtott, hogy a kamarai elnök összeállítson és az államtitkárságra hivatalosan is eljuttasson egy közel negyven oldal terjedelmű jogszabály-korrekciós javaslat-csomagot. Ebben egyaránt vannak korábban már kezdeményezett, de még meg nem valósult törvény- és rendeletmódosítások, a gyógyszertárak gazdálkodását segítő intézkedésekre irányuló javaslatok és olyanok is, amelyek a betarthatatlan és idejétmúlt szabályozások feltárására irányuló kamarai közvélemény-kutatás eredményeként kerültek a kamara vezetőinek látókörébe. Néhány most benyújtott javaslatról az OGYÉI-vel a Kamara már korábban elkezdte az egyeztetéseket.

Beszámoló az elnökség és a TEÉ áprilisi összevont ülésérőlDr. Révész János, az OGYÉI tanácsadó testületének tagja dr. Hankó Zoltánnal, dr. Brezanóczy Ferenccel és dr. Nyíri Lászlóval folytatott megbeszélést – említette az elnök.

Ezt követően dr. Horváth-Sziklai Attila a bükfürdői MÉKISZ konferenciáról számolt be, amely a speciális gyógyászati célra szánt élelmiszerekkel kapcsolatos új szabályozás anomáliáit járta körbe. „Inkább problématérkép készült, mint megoldások születtek” – mondta.

Dr. Sohajda Attila, dr. Hankó Zoltán és dr. Torma Ádám több alkalommal is részt vett a szakképzésben és a kötelező szinten tartó képzésekben – tájékoztatott a kamarai elnök, majd a Kamara hivatalában tartott sajtóbeszélgetést említette, ahol a 2017-es év mérlegbeszámolóinak ismertetése és a levonható következtetések kerültek terítékre. „Jól átjött a médián, amit üzenni akartunk a sajtóbeszélgetésen” – emelte ki.

Az idei Patikanap országos megnyitójára június 12-én Kecskeméten a Pajzs patikában kerül sor, a helyszín előzetes megtekintésére a kamarai elnök, dr. Zalai Károllyal, Fári Istvánnal és dr. Fang Simonnal együtt kerített sort. A beszámoló a székesfehérvári Fekete Sas Patikamúzeum új kiállításának megnyitójáról szóló beszámolóval folytatódott. Dr. Schneider Attila, a Fejér megyei szervezet elnöke ismertette a kiállítás létrejöttének történetét, valamint örömének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy számos gyógyszerész is részt vett a megnyitón.

Dr. El Koulali Zakariás országos tiszti főgyógyszerész dr. Hankó Zoltánnal folytatott egyeztetést – hangzott el a továbbiakban. A megbeszélés célja elsődlegesen konkrét gyógyszertári ügyek tisztázása volt, de a Belső Minőségügyi Kézikönyv OGYÉI által történt lektorálása is a megbeszélés részét képezte. Az adherencia-program feladatairól dr. Kovács Gábor és a kamarai elnök egyeztetett, majd az elnök prof. dr. Szökő Évával, prof. dr. Zelkó Románával, dr. Somogyi Orsolyával és dr. Feller Antallal az adherencia-program Grandexpon történő bemutatásának részleteit beszélte meg. Prof. dr. Paál Tamás, dr. Horváth-Sziklai Attila, dr. Sohajda Attila, dr. Brezanóczy Ferenc, dr. Bartus György és dr. Hankó Zoltán  az összegyűjtött, az illetékes kamarai bizottságok által indokoltnak tartott, de az államtitkárságnak még  be nem nyújtott betarthatatlan jogszabályok korrekciójára vonatkozó javaslatok további sorsáról tartott megbeszélést – tájékoztatott az elnök.

Beszámoló az elnökség és a TEÉ áprilisi összevont ülésérőlEzt követően a konkrét időponthoz nem köthető események említésével folytatódott a beszámoló. Az elnök szóba hozta, hogy az OGYÉI a számlázással kapcsolatos állásfoglalását megújította, amit dr. Bartus György és dr. Torma Ádám elemzett. A Debreceni Egyetem intézeti gyógyszertára főgyógyszerészi pályázatát pozitívan véleményezte a Kamara – számolt be az elnök, majd a 24 órás nyitva tartású gyógyszertárakkal kapcsolatos, a honlapon is megtalálható összefoglalót említette. Ez a témában egymással vitatkozó feleknek segíthet az objektív helyzetfelmérésben, másoknak pedig a figyelmét hívhatja fel a problémára és megoldásának szükségességére. Szóba került, hogy a MAGYOSZ egyeztetést kezdeményez a Magyar Gyógyszer védjeggyel kapcsolatban.

Az elnök felhívta a figyelmet, hogy a GDPR rendelkezések tavaly májusi hatályba lépése után végre megszülettek és idén április 26-án hatályba is lépnek azok a módosítások, amelyekre a hazai és uniós jogszabályok harmonizációja miatt mindenképpen szükség volt. Ez nagyon sok törvényt érint, de a gyógyszerészeket elsősorban a az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (info törvény), az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (Eüak), valamint a munka törvénykönyve módosításai érdekelhetik.  Megjegyezte: a 2018. május 26-án indult új szabályozás átmeneti időszaka ezzel lezárult, ugyanakkor az új teendőkkel kapcsolatban még több nyitott kérdés is van. Mindenesetre elkészült a gyógyszertáraknak tavaly kiajánlott módszertan megújított változata és azt a kamara szakértői jóváhagyták. Az elnök azt szeretné, hogy a gyógyszertáraknak kiajánlásra kerülő módszertan használatára vonatkozó szerződés-minta is néhány napon belül véglegesítésre kerüljön. A MOK-Komplex Kft-vel kötendő szerződés előkészítése is megtörtént, néhány szövegezési pontosítás után ez a szolgáltatás is kiajánlásra kerülhet a gyógyszerészeknek. Ez a megállapodás a korábbi biztosítások megszűnését követően jelenthet előrelépést.

Dr. Zupkó István, az Oktatói Állandó Bizottság elnöke tájékoztatott a felvételi követelmények 2020-ra tervezett módosításairól, amelyek a gyógyszerészképzést kifejezetten hátrányosan érinthetik. Az elnökség támogatja, hogy a bizottság szervezésében jöjjön létre egy olyan megbeszélés, ahol a négy gyógyszerészképző hely, az MGYT és a Kamara vezetői egyeztethetik a teendőket.

A továbbiakban dr. Horváth-Sziklai Attila tájékoztatott az OGYÉI-től megküldött, a gyógyszertárak létesítésével és működtetésével kapcsolatos határozatokról.

Beszámoló az elnökség és a TEÉ áprilisi összevont ülésérőlAz elnökség és a Területi Elnökök Értekezlete első – döntéshozatallal járó – napirendi pontja az alkalmazotti állandó bizottságot előkészítő munkáról szóló beszámoló megvitatása és elfogadása volt. A napirendi pont megtárgyalásán részt vett dr. Csokros Andrea és dr. Kovács Barbara, az előkészítő bizottság delegáltjaként. A kamarai elnök az előterjesztés részeként beszámolt az elmúlt hónapokban végzett munkáról és arról, hogy az előkészítő bizottság konszenzusos javaslatot terjesztett az elnökség elé a bizottság összetételére és munkarendjére, valamint leendő programjára. Az elnökség az előterjesztést elfogadta és felkérte az elnököt, hogy a soron következő küldöttközgyűlésre a javaslatot terjessze be. Az elnökség úgyszintén támogatja az előkészítő bizottság javaslatát a leendő állandó bizottság elnökének személyére.

Az elnökség és a TEÉ jóváhagyta a május 10-i küldöttközgyűlés elé beterjesztendő alapdokumentumokat, így a 2018. évi gazdasági beszámolót, a könyvvizsgáló jelentését és a 2018-as mérlegbeszámolót, majd az elnök és dr. Bartus György közös előterjesztését az Alapszabály módosítására. A módosítási javaslat tartalmazza a Kamara céljainak jelen helyzethez történő igazítását, foglalkozik a kamarai törvény módosításának átvezetésével, egyszerűsíti a választási eljárás menetét, lehetővé teszi a nagyobb területi szervezeteknél több etikai bizottság létrehozását, valamint a Kamara irodavezetőinek foglalkoztatásával kapcsolatos kérdéseket is pontosít.

A küldöttközgyűlésre beterjesztendő új Országos Választási Bizottság összetételére vonatkozó javaslatról is döntött az elnökség és a TEÉ, majd a graduális és posztgraduális képzésben részvevők ösztöndíj-rendszerére vonatkozó kamarai javaslatot hagyták jóvá. A Kamara hivatalának felújítása és bővítése volt a következő napirendi pont, mindkét testület egyetértett ennek szükségességével. A „Május a vérnyomásmérés hónapja!” felhívás került említésre a továbbiakban. Az elnök a kommunikációs munkabizottság vezetőit és a területi elnököket is kérte, hogy minél több gyógyszertár csatlakozzon a felhíváshoz. Dr. Ádám György az MNB „Versenyképességi fordulat 330 pontban” című tanulmányának gyógyszerellátást érintő aspektusait mutatta be, végezetül a 2019. évi Rozsnyay Mátyás Emlékverseny 100.000 forinttal történő támogatásáról döntöttek.

mgyk.gyh