Beszámoló az elnökség februári üléséről


Az MGYK elnöksége 2024. február 15-én tartotta soron következő ülését a Kamara székházában, Budapesten, amelyet dr. Hankó Zoltán elnök vezetett. A határozatképességet az elnökség mindvégig biztosította.  Az ülésen részt vett dr. El Koulali Zakariás országos tisztifőgyógyszerész, dr. Illés Zsuzsanna, a MAGYOSZ igazgatója, a MOSZ képviseletében dr. Csontos Ildikó országos alelnök és dr. Balogh Balázs, a MOSZ Baranya megyei elnöke, valamint a MESZK asszisztensi tagozatának képviseletében Csiszár Zoltánné. Az ülésen – élve állandó meghívotti státuszukkal – a területi szervezetek elnökeinek a többsége is jelen volt.

 Az összejövetel dr. Hankó Zoltán köszöntő szavaival vette kezdetét, majd a jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv-hitelesítők megválasztása és a napirend elfogadása után az elnöki tájékoztató következett az előző ülés óta történt eseményekről.

 

Az előző elnökségi ülés óta történtekről

Kormányzati és hatósági egyeztetések

–  Január 23-án a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, dr. Fábián Gergely által összehívott megbeszélés – amelyen részt vett dr. Gerlaki Bence az NGM helyettes államtitkára, dr. Felkai Beáta, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, a Béres Gyógyszergyár Zrt. képviseletében dr. Béres József elnök és dr. Major Ferenc vezérigazgató, a BiotechUSA képviseletében Lévai Bálint vezérigazgató, Szabó János a BIGYOX elnöke és dr. Hankó Zoltán – az étrend-kiegészítők forgalmazásával kapcsolatos rendelet módosításáról folyt.Beszámoló az elnökség februári üléséről „Komoly konfliktus van a Kamara és a Béres Gyógyszergyár, illetve a MÉKISZ között egyes étrend-kiegészítők kizárólagos gyógyszertári forgalmazásával kapcsolatban” – hívta fel a figyelmet az elnök. A Béres Zrt. álláspontja, hogy olyan változáshoz nem járul hozzá, amely étrend-kiegészítők bármilyen körének kizárólagos patikai forgalmazását tenné lehetővé, leszámítva azokat a 18 olyan növény felhasználásával készült termékeket, amelyek eleve „tiltó, illetve korlátozó listán vannak”. A Béres Zrt. elnökének álláspontja szerint a forgalmazás szűkítése náluk olyan forgalomkieséssel járna, amely megkérdőjelezi a Béres eddigi – állami támogatással megvalósult – fejlesztéseit és a cégüknél számos munkahely megszűnésével járna. A Kamara álláspontja változatlan: azoknak az étrend-kiegészítőknek a forgalmazási feltételeit kell szigorítani, amelyek használata egészségkockázattal terhelt. Az MGYK erre vonatkozó javaslatát tavaly nyáron az Egészségügyért Felelős Államtitkárság kérésére elkészítette és közzé is tette. Emellett fontos az étrend-kiegészítők forgalmazási feltételeinek a minőségi garanciáit is megteremteni. A kamarai elnök elmondta, hogy a megbeszélés végén jelezte a Béres Zrt. elnökének: a termékkör kijelölésével kapcsolatos jelentős ellentét ellenére az MGYK a MÉKISZ-szel a piaci anomáliák megoldása érdekében továbbra is egyeztetni kíván.

–  Február 6-án este jelent meg a Magyar Közlönyben a 6/2024. (II. 6.) BM rendelet, amely szerint május 6-át követően a fiókgyógyszertárak nyitvatartási idejében gyógyszerészi jelenlétet nem kell biztosítani. Az elnök elmondta, hogy azóta kamarai elnökként több médiumban is nyilatkozott a rendeletről. Ezeknek visszatérő eleme volt, hogy hibás helyzetértékelést követő rossz döntésnek tartja a rendelet megjelentetését, amely betegbiztonsági és betegjogi aggályokat is felvet. A téma később önálló napirendi pontként is szerepelt.

– Február 7-én a kamarai elnök dr. Bidló Judit helyettes államtitkárral és dr. Horváth Beatrix főosztályvezetővel egyeztetett. Az előző napon megjelent rendeleten kívül téma volt a 2022-es mérlegbeszámolók elemzése, amely szerint gyorsan nyílik a „jövedelmezőségi olló” a vidéki kispatikák és a nagyforgalmú, hálózati gyógyszertárak között. Beszámoló az elnökség februári ülésérőlEnnek az elnök szerint strukturális és szabályozási okai vannak, amelyek megszüntetése a Kormány és a hatóság feladata. A helyettes államtitkár elmondta: márciusra elkészül az a rendelet, amely megszünteti a GYSE-termékek veszteséges patikai forgalmazását. Az egyeztetésen az étrend-kiegészítők forgalmazásával kapcsolatos álláspontok különbözősége is téma volt. Az elnök kifejtette: az egészségügyért felelős politikai vezetőknek az étrend-kiegészítőket gyártó cégek érdekei mellett az egészség-kockázatokat is figyelembe kell venni.

–  Február 7-én az online gyógyszer-kereskedelemmel kapcsolatos projektről Bekecsen folytatott megbeszélést Koncz Zsófia országgyűlési képviselő és a kamarai elnök, a térség érintett polgármestereivel és gyógyszertárainak képviselőivel. A pilot program eddigi tapasztalatait összegezve elmondható, hogy „a projekt kedvező fogadtatásra talált, de az EESZT kapcsolat nélkülözhetetlen” – mondta az elnök.

–  Február 8-án dr. Hankó a Gondosóra programvezetőjével a Kamarával való együttműködés előkészítéséről egyeztetett. Megállapodtak, hogy a legelső cél a már folyó pilot programmal való harmonizáció.

–  Február 13-án Nyitrai Zsolt Miniszterelnöki biztos dr. Hankó Zoltánnal egyeztetett a február 6-án megjelent BM rendelettel kapcsolatban arról, hogy a kialakult helyzet feloldása érdekében mit lehet tenni.

–  Február 13-án dr. El Koulali Zakariás országos tisztifőgyógyszerész kezdeményezésére a hatósági vezető, dr. Hankó és dr. Horváth-Sziklai Attila egy olyan informatikailag vezérelt egyéni gyógyszeradagolóról tárgyalt a fejlesztők képviselőjével, ami a betegek gyógyszerszedésének kontrollját biztosíthatja. Ha ez megvalósul, az elnök szerint nagy eredmény lehet a hibás gyógyszerhasználat kockázatának radikális csökkentése és további előnye, hogy a beteg a hozzá legközelebbi gyógyszertárral tudja az adherenciát fejlesztő kapcsolatot fenntartani.

 

Kamarai egyeztetések

–  A február 6-án megjelent 6/2024. (II. 6.) BM rendelettel kapcsolatban az elnök több egyeztetést folytatott. A már említett, dr. Bidló Judit helyettes államtitkárral, illetve Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízottal történt egyeztetés mellett prof. dr. Szökő Évával, az MGYT elnökével, dr. Greskovits Dáviddal, a MAGYOSZ elnökével és dr. Fittler Andrással, a PTE GYTK dékánjával. Az egyeztetéseken elhangzottak szerint valamennyi szervezet továbbra is kiáll a fiókgyógyszertárak működtetése kapcsán a gyógyszerész kötelező jelenléte mellett. Beszámoló az elnökség februári ülésérőlA fiókgyógyszertárak gyógyszerész nélküli működését lehetővé tevő BM rendelet megjelenése után a Kamara elnöke számos médiumnak nyilatkozott, így pl. a Népszavának, az Inforádiónak, a Hírklikknek, a HVG-nek és az Indexnek is. A megnyilatkozásokat a médiafigyelő összeállítása alapján rengeteg újság, honlap és rádió vette át.

–  Január 24-én a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karon elindított curriculum-reformmal kapcsolatos egyeztetésen az MGYK képviseletében dr. Hankó vett részt. Az egyik fő téma egy új tárgy bevezetése volt, amelynek célja a gyógyszerészek más egészségügyi szakemberekkel való szakmai együttműködési lehetőségeinek és módszertanának elősegítése. A tárgyat a GYTK az Általános Orvostudományi Karral közösen menedzseli.

–  A PTE GYTK által szervezett kötelező szinten tartó továbbképzés előkészítő megbeszélésén kamarai „színekben” dr. Somogyi Orsolya, dr. Süle András és a kamarai elnök vett részt.

–  A Galenus Kft. két vezetőjével, Fári Istvánnal és dr. Szarvasházi Judittal dr. Hankó folytatott megbeszélést, melynek elsődleges célja a Patika Magazin kiadásával kapcsolatos előre lépési lehetőségek megvitatása volt.  

–  A január 23-án az NGM-ben folytatott megbeszélésen elhangzott kamarai javaslatnak megfelelően február 9-én a Kamarában dr. Horányi Tamás, a MÉKISZ elnöke és Czirbus Zoltán, a Gyógynövény Terméktanács elnöke az MGYK képviselőivel (a kamarai elnökkel, dr. Torma Ádámmal és dr. Horváth-Sziklai Attilával) az étrend-kiegészítők forgalmazásával kapcsolatban folytatott megbeszélést. A forgalmazás szigorításával érintett termékkörökkel kapcsolatos véleménykülönbség megmaradt, ugyanakkor megállapodtak abban, hogy a piaci anomáliák megszüntetése érdekében minden lényeges módosítási javaslatot összeírnak, beleértve a jogi, hatósági, minőségbiztosítási és gazdasági szempontokat. A három együttműködő szervezet (MÉKISZ, GyT, MGYK) egymástól függetlenül készít problématérképet, amelyet ezután hangolnak össze.

–  Dr. Feller Antal, a Hungaropharma volt vezérigazgatója, a HPH igazgatóság tagja, aki egyben a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének elnöke és a kamarai elnök február 12-én négyszemközti találkozón folytattak megbeszélést. A találkozón összegezték az elmúlt évek vitáit és a gyógyszerellátást veszélyeztető jelenlegi kockázatokat, valamint az együttműködési lehetőségeket.Beszámoló az elnökség februári üléséről

–  Füzesi Judit, a Hungaropharma Zrt. új vezérigazgatója és a kamarai elnök a vezérigazgató-váltást és a kamarai tisztújítást követően először február 13-án egyeztetett. A vezérigazgató elmondta, hogy számára fontos a Kamarával való korrekt együttműködés és az a célja, hogy a gyógyszerészek is elégedettek legyenek a Hungaropharma szolgáltatásaival. A vezérigazgató és az elnök a lehetséges együttműködés operatív részleteiről is egyeztetett.

 

Kamarai aktivitások

–  A „Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020-2030” (MÁÉSZ) évnyitó rendezvényén dr. Hankó és dr. Zalai Károly képviselte az MGYK-t. A MÁÉSZ-szel való kapcsolat immár hagyományosnak mondható, hiszen a szűrőbuszuk évek óta jelen van a patikanapokon. Megállapodás született, hogy a patikanap országos rendezvényén, június első szerdáján a szűrőbusz idén is a Kamara rendelkezésére áll.

–  Az Országos Felügyelő Bizottság tisztújítást követő első személyes részvételű ülésén dr. Hankó és dr. Horváth-Sziklai Attila is részt vett. Az elnök az MGYK legfontosabb célkitűzéseiről, a hivatalvezető pedig a Kamara hivatalának operatív teendőiről adott tájékoztatást.

 Dr. Sándor Csaba, a kamarai elnök és dr. Horváth-Sziklai Attila Egerben a helyszínen tekintették meg az április 11-13. között tartandó vándorgyűlés potenciális helyszínét. A kiválasztott szálloda a technikai feltételeket megfelelő módon tudta volna biztosítani, azonban a minőségi „közösségi terek” hiánya miatt végül más helyszín kiválasztására került sor.

– Dr. Hankó és dr. Ács Zoltán részt vett dr. Varga Judit és dr. Bóka János miniszter Parlamenti Szalonban tartott, uniós kapcsolatokról szóló előadásán. „Nagyon hasznos volt” – emelte ki az elnök.

–  Az I. és III. évesek szakképzésében Budapesten a kamarai elnök, dr. Torma Ádám és dr. Sohajda Attila vett részt.

–  A budapesti végzős gyógyszerészhallgatók első szemináriumi napján a kamarai elnök, dr. Torma Ádám és dr. Lőrik Marcell tartott konzultációt.

–  A kamarai elnök előadást tartott a Semmelweis Egyetem GYTK kötelező szinten tartó továbbképzésén.

–  A négy képzőhely egyetemi felvételivel kapcsolatos promóciós anyagait a Kamara február 5-én kezdte el a felületein közzétenni.

–  A kamarai elnök is egyike annak a 130 „közéleti” személyiségnek, akikkel a Kossuth Rádió Unióval kapcsolatos sorozatához interjút készítettek. A sorozat már elindult és várhatóan június elejéig, az uniós parlamenti választásokig fog minden nap egy-egy rész megjelenni.

– Február 6-án dr. Hankó levélben kérte az MVM vezérigazgatóját, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően a gyógyszertárak alanyi jogon legyenek a gázkorlátozás kivételi listán, ugyanis az ügyintézők a gyógyszertáraknak változatos válaszokat küldenek.

 

Egyéb

– Február közepén kezdték el terjeszteni a JóKor Magazint, amely egy teljes oldalon népszerűsíti a SZEBB programot. A kiadvány több mint kétmillió nyugdíjashoz jut el. Az elnök felhívta a figyelmet, hogy a gyógyszertárakban fokozott érdeklődés várható a szükséges, eredményes és biztonságos gyógyszerhasználat érdekében.

 

Döntéshozatalt igénylő napirendi pontok

–  A 6/2024 (II. 6.) BM rendelet értékelése

Dr. Hankó Zoltán előterjesztésében ismertette a Magyar Közlönyben megjelent 6/2024. (II. 6.) BM rendeletet és kérte, hogy a jelenlévők értékeljék a helyzetet, továbbá az elnökség döntsön a további teendőkről. A vitában nemcsak az elnökség tagjai, hanem a jelen lévő területi elnökök és egyéb kamarai tisztségviselők is részt vettek. A hosszan tartó egyeztetés során lehetőség nyílt a társszervezetek véleményének megismerésére is. Beszámoló az elnökség februári ülésérőlAz elnök elmondta, hogy az MGYT elnöke levélben tájékoztatta: a Gyógyszerésztudományi Társaság tavaly nyári álláspontját megerősítve továbbra is kiáll a gyógyszerészek jelenlétének előírása mellett és kéri, hogy a Kamara ezt jelezze a döntéshozók felé. A MAGYOSZ-ban elnökségi döntéssel erősítették meg a korábban kialakított hasonló tartalmú álláspontjukat. A gyógyszerésztudományi karok vezetői nemzetközi állásfoglalásokra is hivatkozva önállóan fordulnak a döntéshozóhoz. Ugyanakkor a MOSZ állandó meghívottként jelenlévő képviselője a gyógyszerészek jelenlétével kapcsolatban ezekétől eltérő álláspontot képviselt.

A Kamara elnöksége az egyeztetés végén úgy döntött, hogy nem ért egyet a rendelettel és annak visszavonását, továbbá a vidék gyógyszerellátásának stabilizálását célzó érdemi egyeztetések megkezdését kéri. Mivel a Belügyminisztériummal nem sikerült egyezségre jutni, az elnökség konszenzussal úgy döntött, hogy dr. Orbán Viktor miniszterelnök közbenjárását kéri a miniszteri rendelet visszavonásához. Az elnökség pontonként egyeztetett az állásfoglalás szövegéről és a hozzá tartozó indoklásról. (Az állásfoglalást a Kamara február 16-án juttatta el a miniszterelnökhöz, a belügyminiszterhez és az egészségügyért felelős államtitkárhoz. – a szerk.)

–  Döntés az Oktatói Állandó Bizottság összetételéről

Mivel az Oktatói Állandó Bizottság programjáról az előző elnökségi ülésen született döntés, így a bizottság összetételéről kellett már csak dönteni. Vezetője: prof. dr. Zupkó István, tagjai: prof. Bácskay Ildikó, dr. Csapi Bence, prof. Csupor Dezső, dr. Horváth-Sziklai Attila, dr. Pál Szilárd, dr. Tábi Tamás.

– Munkabizottságok összetételének és programjának elfogadása

Az elnökség az előző ülésén döntött a megalakítandó munkabizottságokról és vezetőikről, a mostani ülésén pedig megkezdte a munkabizottságok programjának elfogadását és személyi összetételének jóváhagyását.

– Ad hoc bizottságok összetételének és programjának elfogadása

Az elnökség döntése értelmében az egyes ad hoc bizottságok összetétele a következő.

–  Beszámoló a XXVII. Országos Gyógyszerész Bál előkészületeirőlBeszámoló az elnökség februári üléséről

Dr. Sándor Csaba beszámolóját a XVII. Országos Gyógyszerész Bál előkészületeiről az elnökség jóváhagyólag tudomásul vette. A bálra február 24-én Budapesten a Stefánia palotában kerül sor. 

–  Döntés a vándorgyűlés helyszínéről és a kapcsolódó feladatokról

Dr. Sándor Csaba beszámolóját a vándorgyűlés előkészületeiről az elnökség jóváhagyólag tudomásul vette. A vándorgyűlésre Mezőkövesden a Balneo Hotelben kerül sor április 11-13. között.

–  Döntés tagdíjmentességi kérelemről

A Kamarához érkezett egy korábban Magyarországon dolgozó külföldi állampolgárságú gyógyszerész tagdíjmentességi kérelme, akinek korábban a kamarai tagsága megszűnt. A kérelmet dr. Horváth-Sziklai Attila hivatalból terjesztette elő, azonban az elnökség a fennálló alapszabályi rendelkezések értelmében támogató döntést nem hozhatott.

–  Döntés kamarához érkezett támogatásokról

A Rozsnyay Emlékverseny szervezésére az elnökség az MGYT Budapesti Szervezete számára 100.000 Ft támogatásról döntött az elnökségi tartalékalap terhére. Az elnökség a Pest Vármegyei Szervezet 250.000 Ft-os támogatásáról döntött, amit a Hargita megyei testvérszervezet gyógyszerészeinek magyarországi továbbképzésének megszervezésére hagyott jóvá.

mgyk.gyh
Fotó: Dr. NagyVilmos