Beszámoló az elnökség januári üléséről


Az MGYK elnöksége dr. Hankó Zoltán elnök vezetésével 2020. január 16-án tartotta kihelyezett ülését a Fenyőharaszt Kastélyszállóban. Az elnökségi tagok végig határozatképes számban voltak jelen.

Az összejövetel dr. Hankó Zoltán köszöntő szavaival vette kezdetét, aki külön is üdvözölte a vendégként jelenlévő dr. El Koulali Zakariás országos tiszti főgyógyszerészt. A napirend elfogadása után az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak kamarai eseményeit ismertette az elnök. 

Jogszabály-módosítások
Az elnök beszámolt a 2020. január elsején életbe lépett jogszabály-módosításokról. Említésre került ajövedéki adóról szóló törvény (étrend-kiegészítők) és a gyógyszertörvény módosítása (homeopátia). Beszámoló az elnökség januári ülésérőlA gyógyszer-gazdaságossági törvény módosításából egyebek mellett kiemelte a gyógyszertár-áthelyezés, az ügyeleti idő alatt történő expediálás, az OGYÉI ellenőrzési jogkörének bővülése témaköröket – hangsúlyozva az OGYÉI-vel közös kezdeményezéseket. Kiemelt jelentőségűnek tartja a gyógyszerészek betekintési lehetőségének megteremtését az EESZT-ben a betegek korábbi gyógyszerelési adataiba, aminek rövidesen várható elindulása „lényeges előrelépés lesz az adherencia szempontjából is”. Az EESZT-hez kapcsolódó módosításokkal kapcsolatban megjegyezte: „döntő többségük a mindennapi munkát javíthatja”. Megemlítette továbbá, hogy a honlapon és a januári Gyógyszerészi Hírlapban a korrekciókról részletes ismertetés jelent meg.

Beszámoló az elnökség januári ülésérőlAz EESZT elérhetetlenségével kapcsolatos egyeztetések
Nagy felháborodást és zavart okozott a gyógyszerészek körében az új esztendő első tényleges munkanapján az EESZT egész napos elérhetetlensége – említette az elnök. A problémát nehezítette egy jogalkotási hiba, ami miatt a Tér elérhetetlensége esetén felírási igazolással nem lehet gyógyszert kiváltani, a meghatalmazási rendszer késedelmes indulása, továbbá, hogy az orvosok jelentős hányada nem ad felírási igazolást a betegeinek. Mindezeket tetézte egy vényíró rendszergazda olyan fejlesztése, amire hivatkozással az orvosok olyan email értesítéseket küldtek betegeiknek, amit ők felírási igazolásként kezeltek, viszont ezekre még a Tér elérhetősége esetén sem lehet gyógyszert kiszolgáltatni. Az elnök ismertette a pattanásig feszült helyzetben a probléma megoldására tett erőfeszítéseket, az „intenzív” egyeztetéseket, a Kamara által készített betegtájékoztatót és szórólapot, valamint a gyógyszerészeknek készült tájékoztatót. Ez utóbbiban leírta, hogy a tér elérhetetlensége esetén felírási igazolásra kiadott gyógyszerek támogatás-elszámolása is biztosított.

Hatósági és kormányzati egyeztetések

  – Dr. Tarnai Judit az OGYÉI főigazgató-helyettese és dr. Pallós Júlia főosztályvezető dr. Hankóval és dr. Horváth-SziklaiAttilával egyeztetett egy farmakovigilanciával kapcsolatos kérdőív köröztetéséről a gyógyszerészek körében. Beszámoló az elnökség januári ülésérőlEhhez a Kamara szakmai és gyakorlati segítségét kérték. Az MGYK támogatja a törekvést – ez várhatóan februárban indul –, amellyel kapcsolatban arról is egyeztettek, hogyan lehet a gyógyszerészek motivációját megteremteni a kellő számú válasz érdekében.

   – Az elnökségi ülést megelőző napon folytatódtak az EMMI-ben a sztrájktárgyalások. „Mivel az EDDSZ és a MOK álláspontja között tartalmi különbségek vannak, számomra komoly kérdés, hogy az eddigi módon folytathatóak-e a megbeszélések? – tette fel a kérdést az elnök, majd ismertette a tárgyalások eddigi eredményeit.

   – Dr. Horváth Beatrix az EMMI Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztályának vezetőjével és munkatársaival történt egyeztetés került szóba ezt követően (az elnök mellett dr. Sohajda Attila és dr. Horváth-Sziklai Attila képviselte a Kamarát), ahol sorra vették a közös feladataikat, egyebek mellett például a vidék gyógyszerellátásával kapcsolatos teendőket, az árrés és az ügyelet kérdését.

   – Az elnök tájékoztatott prof. dr. Horváth Ildikó államtitkár leveléről, amelyet válaszként küldött a Kamara küldöttközgyűlésének a vidék gyógyszerellátásával kapcsolatos tavaly december 7-i határozatára. Államtitkár asszony úgy fogalmazott, hogy a további munkában figyelembe veszik a kamarai álláspontot.  

Beszámoló az elnökség januári ülésérőlEgyéb egyeztetések
   
 Dr. Hankó Zoltán és dr. Horváth-Sziklai Attila a HUPSA Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesületekülkapcsolati alelnökével, Ertli Bencével egyeztetett a XI. Gyógyszerészhallgatók Országos Találkozóján és Gyógyszerbörzéjén a Kamara részvételéről és támogatásáról.Folyamatos, állandó kapcsolat kialakítása a célunk – hangsúlyozta az elnök.

   – Dr. Újhelyi István, az MSZP Európai Parlamenti képviselője az egységes európai egészségügyi minimum kialakítása érdekében konferencia-megbeszélést tartott, ahol dr. Torma Ádám alelnök képviselte az MGYK-t. Az alelnök megemlítette, hogy a vitaindítót dr. Kökény Mihály volt miniszter tartotta és a CEU két hallgatója is felkért hozzászóló volt. A szervezők szerint az összejövetel célja egy hosszú távú műhelymunka elindítása, amely lehetővé tenné, hogy a különböző uniós országokban is egységes egészségügyi minimumszolgáltatások lehessenek. Dr. Hankó tájékoztatott, hogy a konferenciát megelőző levélváltás során kifejtették: a gyógyszerellátás struktúrájának egységes uniós elvek szerinti átalakítási kísérlete (patikaliberalizáció) a rendszerváltás utáni gyógyszerészet legnagyobb válságát okozta, ráadásul az egészségügy szervezése jelenleg tagállami hatáskör, így a Kamara elvi aggályokat lát a kezdeményezés kapcsán. Beszámoló az elnökség januári ülésérőlEzzel együtt az elnökség támogatja, hogy az MGYK „megfigyelői” státuszban kövesse a kezdeményezést.

   – Dr. Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke a MOK, a MESZK és az MGYK képviselőivel tartott sztrájktárgyalást előkészítő megbeszélést január 13-án az EDDSZ székházában. Az elnök beszámolója szerint az EDDSZ és a MOK közötti véleménykülönbség már akkor is egyértelmű volt. Az MGYK ennek a feloldására tett kezdeményezése nem járt sikerrel.

Adherencia-program
Dr. Kovács Gábor, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosa és dr. Vajer Péter, a „Három generációval az egészségért” elnevezésű program vezetője, valamint dr. Hankó Zoltán, az MGYK elnöke a gyógyszertári adherencia-fejlesztő program 2020-as folytatásáról tartott megbeszélést. Az elnöki tájékoztatóból kiderült, hogy mindkét, tavaly elindított program folytatódik. Az egyeztetés résztvevői megállapodtak arról, hogy a Komplex gyógyszertári adherencia-fejlesztő programban résztvevő kilenc szervezettel februárban plenáris egyeztetést tartanak. Beszámoló az elnökség januári ülésérőlA megbeszélésen az is felvetődött, hogy a további adherencia-fejlesztő tevékenység támogatására célszerű lenne egy alapítványt létrehozni.

Kurrikulum-reform
Folytatódtak a Semmelweis Egyetem gyógyszerésztudományi Kar kurrikulum-reformjával foglalkozó megbeszélések, amelyen az MGYK-t az elnök képviseli. Az egyeztetéseken – amelyeket dr. Antal István egyetemi tanár, dékánhelyettes koordinálja – jelentős előrelépés körvonalazódik a képzés tartalmi, módszertani és szervezeti vonatkozásaiban is.

A TEÉ alakuló értekezlete
A decemberi tisztújító választás után január 14-én újjáalakult a Területi Elnökök Értekezlete is. Az alakuló ülésről a TEÉ újonnan megválasztott elnöke, dr. Nyíri László számolt be. Mint elmondta, a továbbiakban három alelnökkel fognak dolgozni, dr. Nagy Vilmost, dr. Váczi Donátot és dr. Ádám Györgyöt választották erre a pozícióra. Beszámoló az elnökség januári ülésérőlAz ülésen szóba kerültek szervezeti kérdések, javaslatokat tettek az alakuló munkabizottságok vezetőre, ahogy a Békéshelp Kft. tulajdonrészének vásárlása is szóba került. Az összejövetelt nagy lelkesedés, munkakedv jellemezte – emelte ki dr. Nyíri. Végezetül felolvasta az EESZT-vel kapcsolatos állásfoglalásukat (lásd a honlap más helyén – a szerk.) és az elnökség egyetértését kérte.  Az elnökség egyhangú szavazással nyilvánította ki egyetértését a határozat szövegével.

Tájékoztató az OGYÉI határozatokról
Dr. Horváth-Sziklai Attila tájékoztatott az OGYÉI-től megküldött, a gyógyszertárak létesítésével és működtetésével kapcsolatos határozatokról. Ehhez kapcsolódóan a jelen lévő dr. El Koulali Zakariás országos tiszti főgyógyszerész az egyik határozathoz kapcsolódóan részletes tájékoztatást is adott.

Döntéshozatalt igénylő napirendi pontok:
  – Döntés született az elnök helyettesítésének rendjéről. Az elnököt akadályoztatása esetén első helyen dr. Bartus György alelnök helyettesíti.

   – Döntés született a kamarai képviseletekről is. A Galenus Kft-nél a tulajdonosi képviseletet dr. Horváth-Sziklai Attila, az FB képviseletet dr. Szegfű Gábor látja el. A Békéshelp Kft-nél dr. Hankó Zoltán a tulajdonosi és dr. Bartus György az FB képviselő. A képviseleti tevékenység nem jár díjazással.  A HUMVO Kft-nél az MGYK-t dr. Horváth-Sziklai Attila képviseli. A Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottságnál is változatlan a delegálás rendje, csakúgy, mint a NEAK Európai Technológia-értékelő Bizottságánál, ahol prof. dr. Soós Gyöngyvér képviseli továbbra is a Kamarát.

   – Az elnökségi ügyrend módosítására vonatkozó javaslatokat egyenként tárgyalta meg az elnökség.Beszámoló az elnökség januári üléséről A javaslatok jóváhagyását követően az elnökség felkérte dr. Bartus Györgyöt, hogy a soron következő elnökségi ülésre végleges jóváhagyásra egységes szerkezetben terjessze elő az ügyrendet.

   – Az elnök javaslatára bizottságok létrehozásáról döntött az elnökség, egyben felkérve a bizottságok összetételére, munkamódszerére és programjára vonatkozó előterjesztések elkészítőit is (zárójelben a felkért személyek nevei):

   – Az elnök javaslatára projektfelelősi rendszer kialakítására is sor kerül. Az elnökség a következő projektek menedzselését konkrét személyekhez kötve hagyta jóvá azzal, hogy a munkatervre vonatkozó előterjesztéseket a soron következő elnökségi ülésre kell előkészíteni. 

   – A küldöttközgyűlés által megválasztott állandó bizottsági elnökök (dr. Csokros Andrea – Alkalmazotti Állandó Bizottság, dr. Bárdos Attila – Ipari Állandó Bizottság, dr. Zupkó István Oktatói Állandó Bizottság) beterjesztették a bizottságuk összetételére és munkaprogramjára vonatkozó javaslataikat. Az elnökség kiegészítésekkel az előterjesztéseket elfogadta.

   – A 2019. évi Gyógyszerész Köztestületi Napokról dr. Sándor Csaba, az összejövetelt szervező Békéshelp Kft. ügyvezetője számolt be; a tájékoztatót az elnökség elfogadta, és egyben felkérte a Békéshelp Kft.-t a 2020-as GYKTN előkészítő szervezési munkájára.

   – Az MGYK elnöksége a XI. Gyógyszerészhallgatók Országos Találkozója és Gyógyszerészbörze szervezéséhez kapcsolódóan a HuPSA 100.000 Ft-os támogatásról döntött.

   – Az MGYK elnöksége a DDRS 2020 Konferencia megrendezését 100.000 Ft-tal támogatja az elnökségi tartalékalap terhére.

Az elnökségi ülés krónikájához tartozik, hogy az ülést megelőző napon több mint háromórás informális egyeztetésre került sor, ahol a kamarai feladatok hatékony végzéséhez szükséges bizottsági struktúráról és projektekről volt interaktív, kötetlen megbeszélés.

mgyk.gyh