Beszámoló az elnökség novemberi üléséről


A MGYK elnöksége 2021. november 25-én tartotta soron következő ülését a Kamara székházában, Budapesten, amelyet dr. Hankó Zoltán elnök vezetett. Az elnökségi tagok végig határozatképes számban voltak jelen.

Az összejövetel dr. Hankó Zoltán köszöntő szavaival vette kezdetét, majd a jegyzőkönyvvezető és jegyzőkönyv-hitelesítők megválasztása és a napirend elfogadása után az előző elnökségi ülés (október 21.) óta történtekről szóló elnöki tájékoztató következett. 

 Az előző elnökségi ülés óta történtekről

 Kormányzati és hatósági egyeztetések

– A csomagküldés, házhoz szállítás, internetes gyógyszerrendelés újra szabályozásával kapcsolatos egyeztetések

– Dr. Lengyel Györgyi miniszteri biztos (ITM) kamarai elnökkel folytatott megbeszélése során kérte, hogy a Kormány gyógyszeripari stratégiájához kapcsolódóan a Beszámoló az elnökség novemberi ülésérőlKamara véleményét és javaslatait fogalmazzák meg és juttassák el hozzá. Mivel ez a téma már tavaly is napirenden volt, sőt, konkrét javaslat is készült, a tavaly elkészült kamarai javaslat aktualizálása volt elsődlegesen a feladat, amit az elnök – egy erre a célra összehívott ad hoc bizottsággal – elkészített és a kért határidőn belül a kérést teljesítette. Dr. Lengyel Györgyi miniszteri biztos kért továbbá egy részletes elemzést a gyógyszertári ágazat helyzetéről, amit a Kamara határidőn belül szintén elkészített. Mivel a megbeszélésen az Állami Számvevőszék gyógyszer-túlfogyasztással és étrend-kiegészítőkel foglalkozó jelentése is felmerült, a Kamara az ezzel kapcsolatos álláspontját és javaslatait is megküldte a miniszteri biztos asszonynak.

– Dr. Hankó Nyitrai Zsolt kabinetfőnökével előkészítő megbeszélést tartott, ahol az előttük álló államtitkársági egyeztetés témaköreit és a stratégiai együttműködési megállapodás megújításának lépéseit beszélték végig.

– Az EMMI-ben tartott november 18-i egyeztetésen – ahol részt vett a minisztérium több vezető munkatársa és Nyitrai Zsolt kabinetfőnöke, valamint a kamarai elnök – téma volt az orvostechnikai eszközök szabályozásának változása, amit a kamarai elnök korrigálandónak tart. Dr. Tóth László h. államtitkár felkérésére az elnök a GYSE piac szereplőivel egyeztet, majd – lehetőség szerint – konszenzusos javaslatot készít a szabályozás korrekciójára. A megbeszélésen a magisztrális gyógyszerkészítéssel kapcsolatos szabályozás és a minimálbér-emelés kihatásai is szóba kerültek.

– Az OGYÉI főigazgató helyettese, dr. El Koulali Zakariás, valamint dr. Szerdi Kornél, az OGYÉI Orvostechnikai Főosztályának főosztályvezetője dr. Hankóval és dr. Horváth-Sziklai Attilával folytatott megbeszélést az orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos új jogszabályról. Az OGYÉI és a Kamara között nézetkülönbség van, de – az elnök elmondása szerint – közös a törekvés az egységes álláspont kialakítására.Beszámoló az elnökség novemberi üléséről

– Az elnök beszámolt, hogy írásban küldte el az OGYÉI-be a Kamara részletes jogi álláspontját a Semmelweis napi nyitva tartásokról és a gyógyszertár-áthelyezés szabályozásának szükséges módosításáról.

– Szabó Bálint, az OKFŐ főigazgató-helyettese és a kamarai elnök a szoftverfejlesztés első részének lezárása és a három gyógyszertárban végzett teszt lezárása után a még megoldásra váró fejlesztési igényekről egyeztetett. Ezt követően a fejlesztő konzorcium vezető szakembereivel a tesztben résztvevő gyógyszertárak képviselői és kamarai vezetők taxatíve egyeztették a fejlesztésre váró további pontokat.

Dr. Hankó Zoltán hozzászólása a Parlament Népjóléti Bizottsága
október 26-i ülésén
(részlet az ülés jegyzőkönyvéből)

DR. HANKÓ ZOLTÁN elnök (Magyar Gyógyszerészi Kamara): Elnök Asszony! Államtitkár Asszony! Professzor Asszony! Tisztelt Képviselő Asszonyok, Képviselő Urak! Nagyon szépen köszönöm legelőször is a kormánynak, hogy befogadta az elsődlegesen gyógyszerbiztonságot megerősíteni célzó kezdeményezést, amit a kamara elnökségével elhatároztunk, hogy kérni fogjuk. Ismételten köszönöm, hogy befogadta, és köszönöm a képviselő asszonyoknak és uraknak is, hogy foglalkoznak ezzel a kéréssel. Kérem őket is, hogy támogassák a gyógyszerbiztonságot célzó kezdeményezésünket.
     Ma gyógyszerhez jutni lehet csomagküldéssel – és akkor most a gyógyszertáron kívüli gyógyszerhez jutás lehetőségeit mondom –, tehát hozzá lehet jutni csomagküldéssel. Ez lényegében alvállalkozó beiktatását igényli egy olyan rendszerbe, ahol a gyógyszergyárban legördülő géptől egészen a gyógyszertárban a betegnek vagy a megbízottjának történő értékesítéséig dobozszinten ellenőrzött és kontrollált folyamat van, tehát egy zárt forgalmazási rendszer. A csomagküldéssel ez a zárt forgalmazási rendszer azt megelőzően szakad meg, hogy a beteg vagy a megbízottja megkapná a gyógyszert. Ez egyrészt filozófiailag is problémás, másrészt gyógyszerbiztonsági szempontból.
     Hozzá lehet jutni gyógyszertáron kívül gyógyszerekhez házhoz szállítással. Ez a gyógyszertárnak az érdekkörében és a gyógyszertár szakembereinek közreműködésével történik. Itt a zárt forgalmazási rend érvényesül, mert egészen a betegnek vagy megbízottjának történő átadásig a gyógyszertár érdekkörében és a gyógyszertár szakmai felügyelete mellett történik ez az egész.
   Hozzá lehet jutni gyógyszerhez internetes rendelés keretei között is, ahol, ha a vény nélküli gyógyszert interneten megrendelte a személy, akkor azt vagy a gyógyszertárban maga tudja kiváltani, vagy házhoz szállítás keretei között úgyszintén megkaphatja. És vannak például önkormányzati segítők is, akik a járvány időszaka alatt kerültek be a rendszerbe.
    Itt nemcsak a gyógyszerbiztonság sérül abban az esetben, hogyha ez a csomagküldés bent marad a rendszerben és kiterjesztésre kerül, hanem nem garantált az adatvédelem, a személyes és egészségügyi adatok védelme nincs meg, hiányoznak a betegjogok, illetve annak sincs meg a lehetősége, hogy a beteg megfelelő tájékoztatást kapjon.
     Amit kezdeményeztünk, a kormány részéről, hogy a csomagküldés kerüljön megszüntetésre, ez ennek a területnek a rendezésének az első lépése. Szükség van arra, hogy a törvénymódosítást követően miniszteri rendeletek kerüljenek korrekcióra. Itt elsődlegesen a 44/2004. és a 41/2007. számú miniszteri rendeletekre gondolok.
     Azt gondolom, hogy ha a csomagküldés kikerül a törvényből, akkor az összes többi kapcsolódó intézkedést rendeleti szinten, addig, amíg ez az átmeneti határidő van, az államtitkársággal együttműködve, illetve az államtitkárság irányításával meg fogjuk tudni oldani.

 

– A Kamara részéről dr. Hankó Zoltán és dr. Fittler András egyeztetést kezdeményezett az ITM felelős vezetőivel a 2022. évi felvételi gyógyszerészhallgatókra vonatkozó feltételeinek a pontosítására. Az a cél, hogy az évente felvehető gyógyszerészhallgatók száma továbbra is 400 fő felett legyen és közülük minél többen „első helyes jelentkezők” legyenek. E mellett felvetették a két emelt szintű érettségit megkövetelő szakmákra (orvos, fogorvos, állatorvos, gyógyszerész) a pontszámítás szempontjából jelenleg hátrányos gyakorlat megszüntetését. Beszámoló az elnökség novemberi ülésérőlMíg a többi felsőfokú képzésre jelentkezőknél ugyanis pluszpontként beszámítható pl. a nyelvvizsga, országos tanulmányi versenyen elért jó eredmény, kimagasló sportteljesítmény – max. 50 pontig –, addig ez a lehetőség a két emelt szintű érettségit megkövetelő szakmáknál nem lehetséges. A javaslat senkinek nem jelent versenyhátrányt, de lehetővé tenné a kimagasló teljesítmény pontszámban történő elismerését ezeken a szakokon is.  

– A gyógyszerészhallgatók ipari gyakorlatával kapcsolatban az MGYK elnöke – a MAGYOSZ elnökének egyetértésével – levélben fordult Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez. Az elnök kérte, hogy a gyógyszerészhallgatók graduális képzése során az elmúlt években elindított ipari gyakorlatok intézményesüljenek és a gyakorlat épüljön be a KKK-ba. Az elnök elmondta, hogy azért intézte a levelet a KKM miniszteréhez, mert a MAGYOSZ és a KKM között 2020 elejétől fogva stratégiai megállapodás van érvényben, így a Kormány elsődleges képviselője a hazai gyógyszergyárak felé a KKM. A kérést Szíjjártó Péter támogatja és az operatív ügyintézésben az ITM és az EMMI támogatását is kérte.

Kamarai egyeztetések

– Dr. Hankó Zoltán és a közelmúltban alakult Független Gyógyszertárak Egyesülete elnöke, dr. Horváth János az együttműködésük lehetőségeiről tárgyalt. A dr. Horváth kezdeményezésére létrejött megbeszélésen elhangzott, hogy a több független gyógyszertár részvételével létrejött egyesület egyik fő célja a hálózatok kommunikációjának ellenpontozása. 

– Az asszisztensek világversenyre való felkészítéséről dr. Hankó és dr. Horváth-Sziklai az asszisztensek képviselőivel egyeztetett. Dr. Horváth-Sziklai vállalta ennek további menedzselést.

– Az MGYK több munkatársa november 5-i és 12-i megbeszélésén az ITM számára megküldendő, illetve az elnökség elé terjesztendő anyagok összeállításáról egyeztetett.

– A MÉKISZ november 16-i konferenciáján a kamarai elnök és dr. Horváth-Sziklai Attila is részt vett. Beszámoló az elnökség novemberi ülésérőlDr. Hankó dr. Bérci Istvánnal és dr. Horányi Tamással, a MÉKISZ elnökével, illetve alelnökével megállapodott abban, hogy december elején egyeztetni fognak a Biztonságos Étrend-kiegészítő Program megakadását okozó tényezők megszüntetéséről, illetve az ÁSZ étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos jelentéséről.

– Dr. Hankó a HUPSA új elnökével, Lincmajer Zoltánnal folytatott megbeszélésen a hosszabb távú együttműködés lehetőségeit vitatták meg. Az egyesület egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy az érettségi előtt álló diákokat a gyógyszerészkarokra való jelentkezésre buzdítsák.

–Dr. Szabó László, a Médiaworks éléről nemrég távozott elnök-vezérigazgatója és dr. Hankó a médiabirodalom és a Kamara közti megállapodás további lehetőségeiről tárgyalt.

– A Semmelweis Egyetem alapítványi megbeszélésén dr. Hankó Zoltán is részt vett.

– A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége konferenciájának és közgyűlésének első napján dr. Hankó és dr. Horváth-Sziklai Attila, második napján az igazgató képviselte a Kamarát. Dr. Horváth-Sziklai tájékoztatott arról, hogy a közgyűlésen a járvány miatt nem került sor tisztújításra, a jelenlegi elnökségi ciklust hosszabbították meg egy évvel. Így a Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége elnöke továbbra is dr. Balogh Zoltán az egészségügyi szakdolgozói kamara elnöke.

– Dr. Hankó részt vett az Egészségipari Támogatási Programban érintett vállalkozások workshopján Székesfehérváron, ahol ötvennél több olyan kkv jelent meg, amelyek a program keretei között komoly állami támogatásban részesültek olyan termékek fejlesztéséhez, amelyek – különösen a covid járványhoz kapcsolódóan – jelentős mértékben hozzájárulhatnak az ellátásbiztonság javításához és az egészségügyi feladatok ellátásához. A kiállítók között volt a Meditop, az ExtractumPharma, a Pannonpharma és a Molar is. Dr. Ács Zoltán tájékoztatójában elmondta, hogy azok a cégek kaptak meghívást, amelyek eredményesen vették ki a részüket a járvány okozta feladatokból.Beszámoló az elnökség novemberi üléséről Mint mondta, Magyarországon az egészségipari területen 18% a hazai beszállítók aránya, míg például Dániában ez 90% körül van. Fontos cél a hazai beszállítók arányának a növelése.

– Az EMMI-től november 18-án kapott felhatalmazás alapján az első egyeztetésre az orvostechnikai eszközök szabályozásváltozásával kapcsolatban az elnökségi ülést megelőző napon került sor, ahol az elnök és dr. Bartus György alelnök egyeztetett a Forgalmazók az Egészségért Szövetség elnökével dr. Margittai Barnabással és Róka László főtitkárral.

Kamarai tevékenységek

– A Kamara november 22-i online adherencia-konferenciája szakmai, technikai és egyéb szempontok alapján is kiválóan sikerült. A kb. 300 regisztrált fővel zajló konferencia szakmai programjáért az elnök köszönetet mondott dr. Somogyi Orsolyának, a szervezésért dr. Sándor Csabának és dr. Horváth-Sziklai Attilának. (A konferenciáról részletes beszámoló jelent meg a Gyógyszerészi Hírlap novemberi számában – a szerk.)

– A gyógyszertárak építészeti feltételeivel és a helyettesítés kérdéskörével foglalkozó témakört a szakmai munkabizottság kibővített ülésén dr. Torma Ádám vezetésével tárgyalták. Az előterjesztés – dr. Torma Ádám beszámolója szerint – előkészítés alatt áll.

– Az OGYÉI november 3-i konferenciáján dr. Hankó előadást tartott a gyógyszerhasználati adherencia növelésének szakmapolitikai vonatkozásairól.

– Az Ifjúsági Állandó Bizottság (korábban Táltosképzőnek nevezett) november 6-i programjának nyitóelőadása a Kamara szervezetéről és működéséről szólt. „Dr. Horváth-Sziklai Attila előadása még az általam vártnál is kiválóbb volt” – emelte ki az elnök.Beszámoló az elnökség novemberi üléséről Ezt követően kötetlen beszélgetés keretében került sor a felmerült kérdések megbeszélésére, majd dr. Pintér László, az Országos Etikai Bizottság elnöke a Kamara etikai munkájába nyújtott betekintést. Az elnök tájékoztatója szerint a soron következő alkalomra december 4-én kerül sor – a járványhelyzetre való tekintettel online formában.

– A modellváltó egyetemek díszoklevelének átadására Veszprémben került sor, ahol a Kamarát dr. Hankó képviselte. A modellváltó egyetemek közé tartozik mind a négy gyógyszerész-képzőhely is, ahol megvan a komoly fejlesztés lehetősége – emelte ki az elnök.

– A székházba tervezett továbbképző központ létrehozása érdekében több szakember (pl. épületgépészeti, -villamossági, statikus) jelenlétében bejárást tartottak. Ennek eredményeként kiviteli terv készül.

– A Budapesti Rendőr-főkapitányságtól kapott értesítés szerint november 15-re tüntetést jelentettek be a kamarai székház elé „dr. Hankó Zoltán Gyógyszerészeti (sic!) Kamarai elnök etikátlan nyilatkozatai miatt”. Az értesítés szerint a tüntetést a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések ellen tiltakozó egyik szervezet jelentette be. A rendőrség által jóváhagyott időpontban a tüntetők nem jelentek meg. (Egy másik bejelentett helyen ugyanis sokkal tovább maradtak a tervezettnél – a szerk.)

Egyebek

– Az eGYSE november 1-i bevezetése után „pattanásig feszült helyzet” alakult ki, tekintettel arra, hogy nem minden vényíró szoftver akkreditációja történt meg a jogszabályban előírt időpontig. Emiatt kérdésessé vált, hogy a november 1. után 22-es kóddal felírt eGYSE vények kiszolgáltathatók-e és a megelőlegezett támogatást a gyógyszertárak megkaphatják el. Beszámoló az elnökség novemberi ülésérőlA Kamara az EESZT-vel és a NEAK-kal rendkívüli egyeztetéseket kezdeményezett, amely eredményeként a bizonytalanságot az első novemberi „dekád” lezárása előtt sikerült gyors operatív intézkedéssel megoldani.

– A koronavírussal kapcsolatos 61-63. számú kamarai tájékoztató közzétételre került.

– Az elnök felhívta a figyelmet az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni védőoltásával kapcsolatos kormányrendeletre, illetve a benne szereplő határidőkre. E szerint minden egészségügyi dolgozónak kötelező a „booster” oltás felvétele. Azoknak, akik december 10. előtt több mint 180 nappal vették fel a védőoltást, a december 10-i határidőig ez kötelező, a többieknek pedig a 180 napos maximális határidő figyelembe vételével kell az emlékeztető (harmadik) oltást felvenni. 

– Dr. Hankó felhívta a figyelmet a tőkeprogrammal kapcsolatos kérdőív kitöltésének fontosságára. A kitöltés lehetősége (a kamarai honlap zárt részén és a zárt facebook csoporton keresztül) november 28-ig biztosított.

– A 2020. év gazdálkodási adatai megérkeztek a KSH-tól, a feldolgozás első fázisán dr. Sohajda Attila és dr. Nagy Vilmos már túljutott.

– A tájékoztató végén dr. Horváth-Sziklai Attila számolt be az OGYÉI-től kapott, a gyógyszertárak alapításával és működtetésével kapcsolatos határozatokról. Ezt követték a döntéshozatalt igénylő napirendi pontok.

 

Döntéshozatalt igénylő napirendi pontok

– Tájékoztató kamarai beadványokról

Az elnök három beadvánnyal kapcsolatban adott tájékoztatást:

Az elnökség mindhárom dokumentummal egyetértett, majd úgy döntött, hogy kéri a Semmelweis napi nyitva tartással foglalkozó anyag közzétételét a Gyógyszerészi Hírlapban.

– MDR-rendelet a gyógyszertárban
Dr. Horváth-Sziklai Attila számolt be az MDR-rendelettel kapcsolatos OGYÉI-vel folytatott egyeztetésről. Az elnökség meghallgatta a „Megfontolások a lakossági gyógyszerellátás orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos adminisztrációs, illetve kérelemfizetési kötelezettségével kapcsolatban” című előterjesztést. Beszámoló az elnökség novemberi ülésérőlAz elnökség egyetértett az előterjesztésben foglaltakkal, és felkérte a Kamara vezetőit a jogszabály-módosításhoz szükséges tárgyalásokra. Továbbá felkérte az elnököt az elnökség álláspontjának nyilatkozatban történő megfogalmazására, illetve ennek elfogadása után annak közzétételére.

– Tájékoztató a csomagküldésről
Az elnökség meghallgatta és egyetértőleg tudomásul vette a csomagküldéssel kapcsolatban az elmúlt hetekben történekről szóló tájékoztatót. Megerősítette a Kamara által eddig képviselt álláspontot, indokoltnak és sürgetőnek tartja a gyógyszerek csomagküldéssel történő értékesítési lehetőségének törvényből történő törlését, valamint ezzel párhuzamosan a szükséges rendeleti szintű jogszabály-módosítás mielőbbi megvalósítását.

– ÁSZ-jelentés
Az elnökség az ÁSZ „gyógyszer-túlfogyasztás és az étrend-kiegészítők közpénzügyi elemzés” témájú jelentésével kapcsolatos kamarai értékelést jóváhagyólag tudomásul vette. Felhatalmazták továbbá az elnököt, hogy a jelentéssel kapcsolatos kamarai javaslatot minél előbb a megfelelő kormányzati helyekre juttassa el.

– Az MGYK javaslatai a magyar gyógyszerek penetrációjának növeléséhez
Az elnökség jóváhagyólag tudomásul vette az előterjesztésben foglaltakat, és felkérte az elnököt annak a kormányzati intézményekhez történő eljuttatására.

– A Kamarához érkezett támogatási kérelem 
A Kamarához érkezett, egy kolléga verses könyvének kiadásával kapcsolatos kérelem ügyében az elnökség felkérte dr. Zalai Károly főtitkárt, hogy egyeztessen a szerzővel és a Galenus Kft. ügyvezetőjével az esetleges kamarai támogatásról.

– Tájékoztató a Pharmacia Alapítvány változásbejegyzéséről
Dr. Horváth-Sziklai Attila tájékoztatott a Pharmacia Alapítvány kuratóriumában történt személyi változások bejegyzéséről.

– Tájékoztató a Gyógyszerészi Gondozásért Kft. megszűnéséről
Dr. Horváth-Sziklai Attila tájékoztatott a Gyógyszerészi Gondozásért Kft. cégnyilvántartásból való törléséről.

– Tájékoztatás a Belügyminisztérium felügyeleti eljárásának lezárásáról
Dr. Horváth-Sziklai Attila tájékoztatott a felügyeleti eljárás lezárásáról. Az indoklás szerint a Kamara a vizsgálattal érintett területeken megfelelően járt el.

– Gyógyszertári helyettesítés – applikáció
Dr. Torma Ádám ismertette azt az objektív feltételrendszert, amely teljesítése esetén lehetőség nyílhat bármely szolgáltató számára a kamarai felületen történő megjelenésre. Az elnökség jóváhagyólag tudomásul vette az előterjesztésben foglaltakat.

– Kérelem kamarai tagsággal kapcsolatban
Egy tagdíj-nemfizetés miatt megszűnt kamarai tagság ügyében érkezett kérelem a Kamarához. Ennek rendezése nem elnökségi kompetencia. Az elnökség ugyanakkor felkérte az elnököt az ügy elintézésében való konzultatív részvételre.