Dr. Feller Antal volt a Táltosképző vendége


Dr. Feller Antal volt a Táltosképző vendégeA sorban következő Táltosképző meghívott vendége dr. Feller Antal a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója volt. Az eseményre július 2-án 10 órai kezdettel került sor a Kamara székházában. A vendéget dr. Hankó Zoltán elnök mutatta be a résztvevőknek, aki elmondta magáról, hogy eredetileg vegyészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 10 éven át az Egis gyógyszerkutató laboratóriumában dolgozott. Ezt követően transznacionális nagyvállalatnál, majd adatelemző cégeknél volt, mielőtt 1999-ben a Hungaropharmához került. 2010. augusztus óta a cég vezérigazgatója.

A hazai gyógyszer-nagykereskedelem meghatározó szereplőjének meghívását megelőzően egy hónappal dr. Bodrogi József egészségügyi közgazdász volt a Táltosképző vendége, aki a gyógyszerpiac érdekviszonyairól adott részletes áttekintést; ez után került sor a gyógyszertárak és a nagykereskedelem kapcsolatainak elemzésére dr. Feller Antal részvételével.

A Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója előadását „A gyógyszer-nagykereskedelem jellemzői a XXI. század második évtizedében” címmel tartotta, s mindjárt az elején kifejtette, hogy a gyógyszertári ágazat és a nagykereskedelem 2006 utáni konfliktusait nem a szereplők generálták, hanem a rendszer kódolta, amelyben megpróbálta mindenki a saját érdekeit érvényesíteni. Úgyszintén az elején rögzítette, hogy véleménye szerint a gyógyszerellátás rendszerében a regionális „kis” gyógyszer-nagykereskedőkre is szükség van.

A 2010-es modellváltást kikényszerítő okok között említette a 2008-ban indult gazdasági válságot, amelyet követően a 2000 óta gyógyszer-támogatásra fordított, folyamatosan növekvő összeg Európa szinte minden országában jelentősen csökkent. Pl. 2012-ben (2011-hez viszonyítva) Görögországban 30%-os, Portugáliában 11,4%-os, Magyarországon (az átsorolásokkal együtt) 18,5%-os támogatáscsökkenésre került sor. A gyógyszertámogatás GDP-hez viszonyított aránya Magyarországon 0,8%; ennél csak Lengyelországban rosszabb ez az arány (0,5%). Az európai gyógyszerpiac 2013-2015 között kis mértékben, de újra növekszik, s hasonló tendenciák vannak Magyarországon is. Ennek következtében újra növekszik a nagykereskedelmi és a patikai árréstömeg, ez utóbbit „független” források is kiegészítik (pl. generikus kompenzáció, szolgáltatási díj). A „független” források megjelenését jónak tartja: csökkentik a forgalmi változások okozta ingadozásokat és hozzájárulnak a piac stabilizálódásához.  Az utóbbi években lezajlott modellváltás eredményes, és ennek következménye a nagykereskedelmi piac stabilizálódása is.

Dr. Feller Antal volt a Táltosképző vendége

A gyógyszer-nagykereskedelmi környezet változásaival kapcsolatban megemlítette, hogy Európa-szerte növekszik a hiánycikkek száma, és a sokáig biztonságosnak tartott nyugat-európai piacokon is megjelentek a hamisított termékek. A biológiai készítmények terjedésével párhuzamosan változik a kórházi és lakossági gyógyszer-forgalom aránya és a kórházak fizetési problémái is megterhelik a rendszert. Van olyan multinacionális gyógyszercég Európában, amely közvetlenül szerződött gyógyszertárakkal és a nagykereskedőtől „csak” a kiszállítást várja el. Nagy jelentőségű, hogy a két legnagyobb (és gyógyszertárakkal is rendelkező) európai gyógyszer-nagykereskedő a két legnagyobb transzatlanti nagykereskedelmi céggel fuzionált (felvásárolták). A hazai piacon a Phoenix 100%-os német, a Teva és a kórházi piacon egyre meghatározóbb Euromedic Pharma 100%-os izraeli tulajdonban van. Ezek a változások és jellemzők a gyógyszer-nagykereskedelmi piac szereplőinek új kihívást jelentenek, melyekre keresik a választ. (Ha egy gyógyszertárlánc pl. beszállítót vált, jelentős forgalmi részarány eltolódás következhet be.)

Dr. Feller Antal volt a Táltosképző vendége

Dr. Feller Antal szólt a 2007-2010 közötti időszak kárainak felszámolásáról is; ez lényegében 2013-ra befejeződött. A munka részét képezi az erkölcsi károk felszámolása is. Transzparens, szigorú, de következetes üzletvitelt alakítottak ki. Cél a hatékonyság további javítása. Folyamatosan bővítik a szolgáltatásaikat, hogy megkerülhetetlen nagykereskedők legyenek. Az előadó kifejtette a véleményét a Novodata értékesítéséről (a Hungaropharma önálló patikai szoftver piacra dobására készül), valamint a franchise rendszerekről – szerinte ez utóbbi a patikáknak forrásbevonást eredményez és a nagykereskedelemnek is stabilitást biztosít. A Hungaropharma megvásárolta a Béres Egészségtárat. Megszüntették a kereskedőházakat, folyamatos a járat-racionalizálás. Szólt arról is, hogy igazgatósági döntés értelmében valamennyi gyógyszertáruk teljes körű értékesítését tervezik. Nagy kihívás a 2018-ra bevezetni tervezett Európai Gyógyszer-ellenőrzési Rendszer.

Az előadás lényegében konzultatív jelleggel zajlott, mert a Táltosképző tagjai már menet közben is kérdeztek, illetve egy-egy témában a véleményüket is kifejtették. Ez is hozzájárult, hogy jó hangulatú, kötetlen konzultáció alakult ki, ami – az előadó záró értékelése szerint –mindkét félnek segített ahhoz, hogy a másik szempontjait megismerje.

Az előadást követően a Táltosképző résztvevői először azt beszélték meg, hogy milyen tanulságot „visznek haza”, majd az egri vándorgyűlésen elhatározottaknak megfelelően a fiatalok kamarai és szakmai integrálásának „problématérképét” beszélték meg. Itt többek között szó volt a fiatalok tájékozottságának hiányosságairól és elkötelezettségük korlátairól is. Végül kijelölték azokat, akik a problématérképre és a személyes konzultációra alapozva, előkészítik a Táltosképző „cselekvési tervét”.

A péntek délelőtt 10 órakor kezdődött megbeszélést – a kamara elnökének kezdeményezésére – délután 3 óra után hagyták abba a fiatalok.   

mgyk.hu

Fotó: Dr. Nagy Vilmos

Dr. Feller Antal volt a Táltosképző vendégeDr. Feller Antal volt a Táltosképző vendégeDr. Feller Antal volt a Táltosképző vendégeDr. Feller Antal volt a Táltosképző vendége