Ez a gyógyszerészet ünnepe – a Patikanap elé


Ez a gyógyszerészet ünnepe – a Patikanap elé  Dr. Sivadó Miklóssal, az ünnepi megnyitó helyszínéül szolgáló poroszlói Írisz Patika gyógyszerészével, a rendezvény főszervezőjével való beszélgetésünk során a szervezési kérdések mellett a generációváltás is szóba került.

 Mi volt az első gondolata, amikor felmerült, hogy az önök patikájában kéne megszervezni az patikanapi megnyitót?

– Kifejezetten örültem neki, amikor felkértek ennek az eseménynek a megszervezésére, mert egyrészt ez a gyógyszerészi hivatás ünnepe, úgyhogy szerintem mindenki nagy örömmel fogadna egy ilyen felkérést. Másrészt pedig e nap keretén belül a lakosság számára átfogó szűréseket tudunk biztosítani. Valljuk be, egy kisebb településen nagyon ritka, hogy komplex szűrésre nyílik lehetőség utazás vagy várakozás nélkül. Poroszlót kb. háromezren lakják, és most, hogy már elindultak ezekre a regisztrációk, mondhatjuk, nagyon szívesen fogadják. Olyan sokan jelentkeztek, hogy előzetes regisztrációra volt szükség, pedig nagyobb hírverést nem is tettünk, csak szájhagyomány útján terjedt a hír, és már teltházas a szűrőbusz. Ezért is nagyon örültem és nagy eredménynek tartom, hogy egy ilyen eseményt ide tudtunk hozni.

– Döntésében esetleg szerepet játszhatott az is, hogy felhívja a figyelmet a kistelepülések gyógyszertáraira?

– Valójában igen, szerintem jó üzenet ez arra, hogy kis, vagy kisebb településeken is lehet jó dolgokat létrehozni, szervezni. Korábban inkább nagyobb települések, városok adtak helyszínt az országos patikanapnak, ezért is fontos számomra, hogy megmutassuk, mi is képesek vagyunk hasonlókra.

– Milyen programokkal várják az érdeklődőket?

– Gazdag programmal büszkélkedhetünk. Elsősorban a gyerekek számára lesznek előadások, preventív, szemléletfejlesztő játékos foglalkozások. Sok gyereket várunk a Tisza-tavi térségből, a környező iskolák igazgatóival beszélve úgy látom, nagyjából négy-ötszáz főre számíthatunk. Mindenhol nagy örömmel fogadták ezeket a meghívásokat. Külön vonzó egy kisebb településen, hogy egy ilyen programra el tudják hozni a gyerekeket. Ezen kívül, a patikanapok keretében most először, labdarúgó tornát is terveztünk. Hál' Istennek, a poroszlói futballszakosztálynak a vezetője nagyon lelkiismeretes és pozitívan állt a kérésünkhöz, és „mindent a gyerekekért felkiáltással” sokat segít ennek a kis labdarúgó tornának a lebonyolításában.

– Ezt a sok mindent megszervezni nem könnyű feladata, a város vezetése hogy áll ehhez a kérdéshez?

– Nagyon pozitívan, a polgármester úrral szinte heti szinten egyeztetek a fejleményekről, és azt kell, hogy mondjam, mindenben teljes mértékben támogat. Tényleg, amit csak tud, minden segítséget megad, és örül, hogy egy ilyen esemény Poroszlón kerül megrendezésre.

– Kiket várnak a megnyitóra? A hagyományoknak megfelelően idén is kaptak meghívót az egészségpolitika, közpolitika megyei és országos vezetői?

– A meghívók kiküldése jelenleg is zajlik, és az előzetes egyeztetések alapján mondhatom, hogy mindenki elfogadta a meghívást. A teljesség igénye nélkül: például a vármegyei közgyűlés elnöke, a Heves vármegyei főispán, ahogy Hankó elnök úr köszöntőt is mondanak.

– Ejtsünk néhány szót a rendezvény helyszínéről, az Írisz Patikáról is!

– A személyi jogosa dr. Rédecsiné dr. Nagy Mónika. Az együttműködésünk tavaly szeptemberben kezdődött. Mivel ő már nyugdíj előtt áll, szeretné a hangsúlyt most a patikáról a családra helyezni, és keresett valakit, akiben meg tud bízni, és aki a patikának az ügyes-bajos dolgait tovább tudja vinni – így kerültem én a képbe. Azt is el kell, hogy mondjam, hogy bár nyilván van köztünk korkülönbség, de nagyon jó együttműködésnek örvendünk. Ennek keretében a patikát teljes körűen felújítottuk, felvállalva egy kicsit modernebb szemléletet. Szabadpolcos rendszert vezettük be, ami mostanában eléggé elterjedt. Fel tudtunk venni egy új kiváló gyógyszerész hölgyet, illetve egy nagyon talpraesett szakasszisztenst, úgyhogy úgymond megtörtént a patika fiatalítása. Mindezekben teljes mértékig partner volt, a tulajdonos is, és mai napig egy nagyon jó kapcsolatban és jó hangulatban tudunk együtt dolgozni.

– Néhány személyes kérdésről se felejtkezzünk meg? Miért választotta a gyógyszerész hivatást?

– Mindig is érdekltek a betegségek, a gyógyszerek, így már elég hamar kiderült, hogy olyan pályát kell választani, ahol ezekkel foglalkozhatok. Tanulmányaimat 2016-ban fejeztem be a debreceni gyógyszerésztudományi karon.  Egyetem után a Debreceni Egyetem Idegtudományi Doktori Iskola PhD képzésébe nyertem felvételt, mellette pedig elkezdtem a közforgalomban is dolgozni, ami nagyon megtetszett. Mindig is szerettem volna olyan foglalkozást végezni, ahol a betegekkel való kommunikáció, a betegeken való segítés az előtérben van. Így került a választás a közforgalomra, ahol az egyetem elvégzése óta folyamatosan dolgozom.

mgyk.gyh