Gazdálkodó szervezetek és intézmények MOHU regisztrációja


Mint ismert, 2023. július 1-jét követően az eddigi megosztott önkormányzati és állami hulladékgazdálkodási közfeladatok helyett az előbbi megszűnésével egy centralizált hulladékgazdálkodási rendszer jön létre, melyben az állam hulladékgazdálkodási közfeladata a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységre és a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenységre terjed ki. Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat gyakorlásának jogát az állam kizárólag egységesen, egy eljárásban, egy és ugyanazon koncesszor részére koncessziós szerződéssel 2023. július 1-től 35 évre átengedi.  A koncesszor vállalat a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.

A hulladéktermelő gazdálkodó szervezetek és intézmények regisztrációja 2023. március 1-jén indult a MOHU Partner portálon és ugyan április 30-ig volt elsődlegesen lehetőség a regisztrációra, a portálon a regisztráció lehetősége továbbra is folyamatosan biztosított.

A 2012. évi CLXXXV. törvény azon intézményi és gazdálkodó szervezetek számára, amelyek hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozó hulladékot termelnek és azokat elkülönítetten gyűjtik, kötelezően előírja, hogy a MOHU által üzemeltetett Partner Portálon regisztráljanak, valamint a szerződéskötéshez szükséges adatokat megadják.

Az intézményi és gazdálkodó szervezetek által koncesszió alá tartozó elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtését kizárólag a MOHU és annak szerződött intézményi szolgáltatója végezheti.

Mivel több gyógyszerész érdeklődött a MOHU-val való szerződési kötelezettséggel kapcsolatban, az alábbiakat tartjuk célszerűnek figyelembe venni.

Kit nem érint a regisztrációs kötelezettség?

Azon gyógyszertárat, amely most sem rendelkezik, illetve nem kell, hogy rendelkezzen külön, hulladék elszállításra vonatkozó szerződéssel (pl. társasházban működik és a társasház rendelkezik szerződéssel, hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenységet nem végez).

Kit érint a szabályozás?

A jelenlegi hulladék elszállítási szerződéssel rendelkezők a mostani szolgáltatótól az érkező számlával együtt külön tájékoztatást is kapnak. A hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozik a gazdálkodó szervezetek elkülönítetten gyűjtött települési hulladéka és valamennyi EPR-es hulladék, így különösen az alábbiak:

– csomagolóanyagok (pl. papír, műanyag, fa, fém, üveg, veszélyes csomagolóanyagok stb),

Рelektomos ̩s elektronikus berendez̩sek,

– elemek és akkumulátorok,

– hulladékká vált gépjárművek és alkatrészeik,

– gumiabroncs,

– reklámhordozó és irodai papír,

– használt sütÅ‘olaj,

– biológiailag lebomló hulladék.

A gyógyszer önmaga nem esik a törvény tárgyi hatálya alá.

Hol kapható telefonon vagy e-mailen segítség?

A felmerülő kérdésekkel kapcsolatban a MOHU-val felvehető a kapcsolat ügyfélszolgálatukkal írásban (MOHU - Kapcsolat), valamint hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között telefonon is (+36 1 776 7770).

 

(Forrás: https://mohu.hu/nem-lakossagi-ugyfelek/gazdalkodo-szervezetek-es-intezmenyek-regisztracioja)

Â