Gyászhír: Elhunyt dr. Pásztor György


Gyászhír: Elhunyt dr. Pásztor György

Dr. Pásztor György
1923 – 2022

 

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt dr. Pásztor György gyógyszerész, korábbi válogatott jégkorongozó, a nemzetközi szövetség (IIHF) Hírességek Csarnokának tagja.

Pásztor György 1923-ban született gyógyszerész családban. A Fasori gimnáziumban érettségizett,  itt kezdte jégkorongozói sport karrierjét.1943-ban már magyar bajnokságot nyert.1944 decemberében, Budapest ostromának közeledtével a Pázmány Péter egyetem orvos-gyógyszerész hallgatóit SAS behívóval, egyetemi tanulmányaik folytatására Németországba vezényelték, ahol a német parancsnokság a magyar egyetemistákat is a német hadsereg keretében akarta bevetni az utcai harcokba. A magyar követségen magas beosztásban dolgozó bátyja segítségével (szintén gyógyszerész) sikerült a közel ezer hallgatót és professzoraikat kimenteni és haza szállítani 1945 októberében. A Rákosi rezsim mint "nyugatra távozott, veszélyes személyt" internálta és 2 évi kényszermunka után, csak 1948-ban fejezhette be tanulmányait.

Pályáját a Kígyó utcai "Városi " patikában kezdte, majd 1951-ben került  Szent István körúti, Marx téri patikába, ahol nyugdíjba vonulásáig vezető, oktató gyógyszerész és a XIII. kerületi főgyógyszerésze is volt. Több gyógyszerészeti kitüntetéssel is rendelkezik, 2017-ben elnyerte a Magyar Gyógyszerészi Kamara PRO HOMINE NOBILE kitüntetését.

Kiemelendő, hogy sport terén a legsikeresebb magyar gyógyszerész. Ötszörös magyar jégkorong bajnok, számos válogatottsággal. A Magyar Olimpiai Bizottság tagja volt. A Nemzetközi Jégkorong Szövetségnek 1959 óta haláláig tagja, 23 éven át a Szövetség orvosi és doppingellenőrzési bizottságának vezetője. 11 hazai és nemzetközi sport kitüntetés birtokosa, pl. Magyar Népköztársaság kiváló sportolója, Sport érdemrend arany fokozat, MOB Olimpiai díj, Magyar Érdemrend tisztikeresztje, Fair Play Életmű-díj.