Húsz éve hunyt el dr. Nikolics Károly


Húsz évvel ezelőtt, 2000. szeptember 16-án hunyt el dr. Nikolics Károly gyógyszerész, gyógyszerkutató, gyógyszertechnológus szakgyógyszerész, a gyógyszerészeti tudományok kandidátusa, gyógyszerészeti tudományok akadémiai doktora, címzetes egyetemi tanár, Sopron város díszpolgára.

Húsz éve hunyt el dr. Nikolics Károly

Dr. Nikolics Károly Sopronban született 1918. augusztus 10-én gyógyszerész családban. Édesapja soproni gyógyszertárában volt gyakornok. 1940-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett gyógyszerészi oklevelet, majd az egyetem Szerves- és Gyógyszerész Kémiai Intézet tanársegéde lett, ahol 1943-ban gyógyszerész doktorrá avatták. 1945-ben édesapja megrendült egészségi állapota miatt át kellett vennie Sopronban a családi gyógyszertár, az Oroszlán patika vezetését. 1950-ben, a gyógyszertárak államosításakor csere útján Jéhn Antaltól vette át az Újteleki utcában lévő Arany Kereszt gyógyszertár vezetését, melyet Than Károlyról nevezett el, és irányította 1985-ig, nyugdíjba meneteléig.

Az Egészségügyi Minisztérium kísérleti gyógyszertáraként működő gyógyszertárában folytatta tudományos munkáit, mikroanalitika tárgyú értekezésével kandidátusi fokozatot szerzett. 1977-ben a gyógyszerészeti tudomány doktora fokozatot érte el, 1978-ban címzetes egyetemi tanár lett.

Hosszú pályafutása alatt számos gyógyszerészeti szervezetben tevékenykedett, az MTA Szerves és Gyógyszeranalitikai munkabizottsága elnöke, Kémiai Szakbizottságának tagja, Gyógyszerészeti és Gyógyszerkönyvi Bizottság tagja. A Magyar Kémikusok Egyesülete Helyi Csoportja kezdeményezésére alakult meg. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság országos elnöke volt 1982-1991 között. A Gyógyszerészet szerkesztőbizottságának elnöke volt. Tevékenységének köszönhető, hogy Sopronba került az intézményesített gyógyszerész-szakképzés, beindult a két éves nappali asszisztensképzés.

Húsz éve hunyt el dr. Nikolics KárolyÖsszefogásával a Magyar Gyógyszerészeti Társaság orvosokkal, kémikusokkal közös elÅ‘adóüléseket szervezett határterületi témakörökbÅ‘l.  Orvos-Gyógyszerész Napok, egyes szakosztályok vándorgyűlései, a konferenciák mind a Nikolics Károly által kezdeményezett „Sopron konferenciaváros” célt erÅ‘sítették.

Közreműködésével számos alkalommal rendeztek a városban gyógyszerész konferenciát. Nemzetközi kapcsolatai révén az MGYT ismét tagja lett a FIP-nek, jó kapcsolatot épített ki az osztrák gyógyszerészekkel. Sokat fáradozott az 1968-ban országosan elsőként megnyílt Soproni Patikamúzeum létrehozásáért. Szerteágazó tudományos és közéleti tevékenysége mellett a mindennapi gyógyszertári feladatok, orvosokkal való napi kapcsolattartás, a betegekkel való foglalkozás, tanácsadás ugyanolyan fontos része volt munkájának.

Szívesen tanította a fiatalokat, hosszú pályafutása alatt harminc gyógyszerész hallgató töltötte államvizsgás gyakorlatát a Than Károly gyógyszertárban, megerősítve bennük a szakma iránti szeretetet, szakmai igényességet.

Szerteágazó tudományos, oktatási, közéleti tevékenységéért számos városi, országos és nemzetközi elismerésben részesült. 1994-ben a FIP Lisszabonban rendezett kongresszusán, a nemzetközi szervezet legmagasabb elismerésében, életműdíjban részesítették. Négy külföldi társaság választotta tiszteletbeli tagjának.

Nikolics Károly professzor emlékét a mai napig ápolják egykori tanítványai, kollégái, egyetemi intéztek, a gyógyszerészet szakmai szervezetei. Emlékét a gyógyszerészeken kívül többek között a 2004. szeptember 17-én a Fő téren, a Patika Múzeum falán felavatott emléktábla is őrzi.

 

Tanítványai, kollégái nevében:

Dr. Kocsis Krisztina
gyógyszerész
Szebellédy gyógyszertár, Sopron