Idén is indul a Gyógyszerpolitika és gyógyszergazdaságtan szakirányú továbbképzés az ELTE-n


Idén is indul a Gyógyszerpolitika és gyógyszergazdaságtan szakirányú továbbképzés az ELTE-n

 

Miközben egyre több betegség kezelésében áll rendelkezésünkre valamilyen fokú javulást eredményező gyógymód, és a diagnosztika fejlődésével egyre több betegséget tudunk kimutatni, nem állnak rendelkezésre korlátlan erőforrások az egészségügyi rendszerek finanszírozására. Az egészségügyi közgazdaságtan jelentősége, éppen emiatt, a 70-es végétől egyre nő, napjainkra már hazánkban is nélkülözhetetlen az ezzel foglalkozó szakemberek képzése.

Az egészség-gazdaságtan speciális területe a gyógyszergazdaságtan, a farmakoökonómia, amely a gyógyszerek kutatásával, gyártásával és forgalmazásával kapcsolatos közgazdaságtani elemzéseket takarja. Egy olyan tudományág része, amelynek megismerésével a gyógyszerágazat orvos-gyógyszerészi és ahhoz kapcsolódó határterületein javulhat a napi szinten jelentkező feladatok megoldásának hatékonysága.

A közigazgatásban, az egészségbiztosítási szervezetek különböző szintjein, országos hatáskörű, a gyógyszerágazattal is foglalkozó szervezeteknél, az egészségügyi szolgáltató intézményekben, önkéntes egészségbiztosítási pénztárakban, non-profit egészségügyi szervezetekben, a magánszektorban, az oktatásban-kutatásban és a médiában is számos lehetőség van a gyógyszergazdaságtani ismeretek alkalmazására.

A ELTE-n 2007-ben indított „A Gyógyszerpolitika és gyógyszergazdaságtan” szakirányú továbbképzés célja olyan széles látókörű, tudományosan felkészült szakemberek képzése, akik a gyógyszerügy számos területén képesek önálló szakértői (elemző, tervező-fejlesztő és programmenedzseri) feladatokat ellátni. A kurzus megfelelő társadalomtudományi és közgazdaságtani alapokon nyugvó széleskörű egészségpolitikai és egészség-gazdaságtani ismeretekkel, és ezeken alapulva multidiszciplínáris, problémaorientált szemlélettel, továbbá a gyógyszerügy makro-, mezo- és mikroszintű működésének elemzéséhez és tervezéséhez szükséges módszertani, informatikai ismeretekkel ruházza fel a hallgatót.

Olyan alkalmazási területeket tárgyal részletesen, mint:

 

- az egészségügyi kiadások növekedése

- gyógyszerkiadások elemzése, egészségpolitikai kontrollja

- a biztosító vásárlói (gyógyszer-ártámogatási) döntések

- a gyógyszergyárak új innovatív termékeinek átfogó társadalmi kontrollja

- a gyógyszerpiac optimális működtetése (piaci szereplõk struktúrája)

- gyógyszerek makroszintű árképzése (termelői ár, árrés, fogyasztói ár)

- betegorientált hatásosság vagyis az élethossz és életminőség mérése a klinikai paraméterek helyett gyógyszeres terápiák kapcsán

- az orvos gazdasági döntések

- terápiás irányelvek (guideline-ok) kialakítása

- a beteg mint vásárló döntésének a megkönnyítése

- gyógyszerforgalmazás helyi optimalizációja

- gyógyszergyári gazdasági döntések (árképzés, go-no go típusú döntések)

Az oktatási módszereket tekintve a tárgyak többsége évközi feladatok megoldását, önálló elemzések készítését és prezentációját igényli, amivel a képzés azt is célozza, hogy a hallgató képes legyen elemzési, tervezési feladatok önálló megoldására, önálló szakmai álláspont kialakítására, az egészségügy/gyógyszerügy kérdéseire vonatkozó nézetek és álláspontok kritikai értelmezésére, továbbá saját álláspontjának, szakmai munkája eredményeinek a szakmai nyilvánosság előtti szakszerű, meggyőző írásbeli és szóbeli megjelenítésére.

A tananyag összhangban áll az ELTE egészségpolitika, tervezés és finanszírozás mesterképzés szakmai programjával, azaz a szakképzésben részt vevők kreditpontjai beszámíthatók később a mesterképzésbe is. A képzést lezáró vizsga három részből tevődik össze: a törzsanyag és a szakirány ismeretein alapuló írásbeli és szóbeli vizsga, valamint a szakdolgozat megvédése. Ezek teljesítése után gyógyszerpolitikai és gyógyszergazdaságtani elemző végzettséget kapnak a hallgatók.

 

Jelentkezési határidő: 2011 június 15.
Bővebb információ: http://egk.tatk.elte.hu/
E-mail: nagyeva79@caesar.elte.hu