In memoriam dr. Halász György


 

In memoriam dr. Halász György

 Dr. Halász György
1947 – 2019

Dr. Halász György szakgyógyszerész 1947. május 6-án született Zalabéren. Gyógyszerészi diplomáját, 1973-ban szerezte Budapesten. Az egyetem elvégzése után visszatért Zala megyébe,1973-tól a Zala Megyei Tanács Gyógyszertári Központ Letenyei gyógyszertárában kezdett dolgozni, majd ezt követően átkerült Balatonszentgyörgyre, ahol 1988-ig tevékenykedett. 1988 után, az akkor még újdonságnak számító mozgó gyógyszertár vezetőjeként szolgálta a betegeket, míg 1992-ben meg nem alapította magángyógyszertárát Bak községben, Zalaegerszeg közelében.

Az elsők között úttörőként igyekezett feleségével a magángyógyszerészek minden nehézségével megküzdve létrehozni ma is kiválóan működő gyógyszertárukat. Amíg egészsége engedte, aktívan rész vett a Zala Megyei Gyógyszerészi Kamara életében, melynek hosszú éveken át volt titkára. Számos szép esemény, rendezvény és kamarai tevékenység kötődik nevéhez. Korai halálával egy lelkes, vidám embert vesztett el Zala megye gyógyszerész közössége, felesége és két fia.

Teste oda tért vissza ahonnét indult.  Zala megye gyönyörű kis falujában lelt békére.

Emléke szívünkben örökké él!

Dr. Lukács Mária
elnök, MGYK Zala Megyei Szervezete

Â