Kiváló Gyógyszertár a sajóbábonyi Károlyi Patika


Kiváló Gyógyszertár a sajóbábonyi Károlyi Patika2018. évi Medicina évkönyvhöz kötődő, a gyógyszertárak számára kiírt pályázaton, a zsűri értékelése alapján a sajóbábonyi Károlyi Gyógyszertár nyerte el a Kiváló Gyógyszertár - 2018 díjat. Átadására 2018. október 12-én, a Hungaromedica kiállítással egybekötött Medicina konferenciát követő ünnepélyes gálaesten került sor.

Bodnárné dr. Károlyi Ibolya személyi jogos gyógyszerész által vezetett sajóbábonyi Károlyi Gyógyszertár bekapcsolódott a gyógyszerészi irányelvek alkalmazásához kapcsolódó számítógépes programba, a BEGONIA tesztelésének pilot szakaszába.

A résztvevő gyógyszertárak közül ők a legaktívabbak, több száz gyógyszerészi gondozási eseményt rögzítettek eddig. Folyamatosan, magas szintű gyógyszerészi gondozást végeznek már évek óta nem csupán a patikába betérő betegek, hanem a település minden érdeklődő lakosa körében.

A gyógyszertár kiemelt jelentőséget tulajdonít a cukorbeteg gondozásnak, nagyszabású rendezvényeivel, betegedukációs programjaival segíti az érintetteket, életminőségüknek javulását. A betegek számára elérhetővé tesznek betegoktató anyagokat, könyveket, DVD-ket.

A gyógyszertár – Kónyáné dr. Bodnár Eszter szakgyógyszerész, és Fábián Tündeszakasszisztens közreműködésével – aktív szerepet vállal a helyi egészségmegőrző tevékenységgel foglalkozó Életmód klub életében. Az Önkormányzat támogatásával előadásokat, szűrővizsgálatokat, gyógytornát szerveznek a város lakóinak.

A gyógyszertár családias hangulatú légköre lehetőséget termet a betegekkel való bizalmas, együttműködő kapcsolat kialakítására, melynek következtében már a patika falain kívül, nap mint nap az utcán is megállítják a gyógyszerészeket, hogy kikérjék tanácsukat.

Szívből gratulálunk mindnyájuknak a kiemelkedő munkáért és a jól megérdemelt elismerésért!

mgykbaz