Köszönet a gyógyszerészeknek! – Kásler Miklós levelének sajtóvisszhangja


Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere 2020. március 20-án kelt levelében köszönetet mondott a gyógyszerészeknek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helytállásukért. A levélről több médium is beszámolt, ahogy az az alábbiakban is látható. 

A levél itt olvasható. 

MTI
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye

Levélben mondott köszönetet a gyógyszerészeknek az eddigi munkájukért Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erÅ‘források miniszter. "Ebben az embert próbáló nehéz helyzetben, amit a koronavírus- járvány elleni védekezés jelent, fokozottan számítunk a gyógyszerészek helytállására, hiszen most valóban elengedhetetlen az egészségügyi ellátórendszer szereplÅ‘inek az együttműködése" – fogalmazott a tárcavezetÅ‘.
"A szakmai elhivatottság, amivel nap mint nap a betegek szolgálatában állnak, most még nagyobb értéket jelent, mint a korábbi, jól kiszámítható, megtervezhető hétköznapokban. A gyógyszerészek és a gyógyszertárak dolgozói emberségből és alkalmazkodásból eddig mindig jól vizsgáztak."
A miniszter kérte a gyógyszerészeket, hogy a rendkívüli helyzetre tekintettel továbbra is tegyenek meg mindent a gyógyszertárak zavartalan működtetése érdekében, és közben fordítsanak fokozott figyelmet  a saját és a gyógyszertáruk személyzetének védelmére:
"A Kormány folyamatosan értékeli a helyzetet és a változásokra figyelemmel napi szinten dönthet a szükséges beavatkozásokról, ideértve a jogalkotás eszközeinek a felhasználását is. Kérjük, hogy kísérjék figyelemmel a kormányzati intézkedéseket, illetve a tisztifőorvos és a tisztifőgyógyszerész iránymutatásait, és segítsék a lakosság nyugalmának megőrzését!
Köszönjük Magyarország lakosságának érdekében végzett lelkiismeretes munkájukat és kitartásukat!"

lokal.hu
Emmi: köszönet a gyógyszerészeknek!
https://www.lokal.hu/2020-03-emmi-koszonet-a-gyogyszereszeknek/?utm_source=hirstart&utm_medium=link

atv.hu
Levélben mondott köszönetet a gyógyszerészeknek Kásler Miklós
http://www.atv.hu/belfold/20200321-levelben-mondott-koszonetet-a-gyogyszereszeknek-kasler-miklos

magyarnemzet.hu
A gyógyszerészeknek mondott köszönetet Kásler Miklós
https://magyarnemzet.hu/belfold/a-gyogyszereszeknek-mondott-koszonetet-kasler-miklos-7914401/

vasarnap.hu
A gyógyszerészeket is nagy köszönet illeti
https://vasarnap.hu/2020/03/21/a-gyogyszereszeket-is-nagy-koszonet-illeti/

napi.hu
Kásler: köszönet a gyógyszerészeknek, és kérjük, segítsék a lakosság nyugalmának megőrzését!
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kasler_koszonet_a_gyogyszereszeknek_es_kerjuk_segitsek_a_lakossag_nyugalmanak_megorzeset.702701.html

magyarhirlap.hu
Levélben köszönte meg a gyógyszerészek munkáját Kásler Miklós
https://www.magyarhirlap.hu/kronika/20200321-levelben-koszonte-meg-a-gyogyszereszek-munkajat-kasler-miklos

pharmaonline.hu
Köszönet a gyógyszerészeknek!
http://pharmaonline.hu/cikk/koszonet_a_gyogyszereszeknek

vg.hu
Levélben köszönte meg a gyógyszerészek munkáját Kásler Miklós
https://www.vg.hu/kozelet/egeszsegugy-kozelet/levelben-koszonte-meg-a-gyogyszereszek-munkajat-kasler-miklos-2127993/ 

hiradó.hu
Emmi: köszönet a gyógyszerészeknek!

https://hirado.hu/belfold/cikk/2020/03/21/emmi-koszonet-a-gyogyszereszeknek

ma.hu
Emmi: köszönet a gyógyszerészeknek!
http://www.ma.hu/belfold/342491/Emmi_koszonet_a_gyogyszereszeknek

Index
Kásler levélben mondott köszönetet a gyógyszerészeknek és a gyógyszertárak dolgozóinak
https://index.hu/belfold/2020/03/21/kasler_levelben_mondott_koszonetet_a_gyogyszereszeknek_es_a_gyogyszertarak_dolgozoinak/

Origo
EMMI: Köszönet a gyógyszerészeknek!
https://www.origo.hu/itthon/20200321-emmi-koszonet-a-gyogyszereszeknek.html