Közlemény a gyógyszertári adatok felhasználásáról - MGYK


A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöksége és területi szervezeteinek elnökei 2014. október 16-án miniszimpózium keretei között vitatták meg a gyógyszertárakban keletkezett, tárolt és hivatalos vagy üzleti céllal továbbításra kerülő adatokkal kapcsolatos kérdéseket.
A megbeszélésen részt vett a MAGYOSZ, a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége és a Gyógyszertári Rendszergazdák Szövetsége képviselője is. A miniszimpóziumra Budapesten az EGIS Gyógyszergyár Tudományos és Technológiai Központjában került sor.

A miniszimpóziumon egyértelművé vált, hogy kialakult a gyógyszerforgalmazáshoz és gyógyszertári értékesítéshez kapcsolódó adatok piaca, amelynek működési feltételei ma nem egyértelműen szabályozottak. A résztvevők – beleértve a meghívott vendégek képviselőit is – egyetértettek abban, hogy közös cél a kialakult helyzet teljes körű értékelése és – lehetőleg egységes elvek mentén – a szükséges szabályozási korrekciók kezdeményezése.

A Kamara elnökségének tagjai és a területi szervezetek elnökei e mellett kezdeményezték kamarai ajánlás elkészítését, melynek előkészítésére felkérték a Kamara informatikai munkabizottságát. Az ajánlás közzétételéig is felhívjuk valamennyi személyi jogos gyógyszerész figyelmét arra, hogy a gyógyszertárakban keletkező adatok egy része a betegek személyes vagy egészségügyi adatai, melyekre vonatkozóan szigorú adatvédelmi előírások vannak hatályban. Hasonlóképpen szenzitív adatnak illetve üzleti titoknak minősülhetnek a gyógyszertárral kapcsolatba kerülő egészségügyi szolgáltatók (pl. orvosok) és a gyógyszertárak beszállítóinak üzleti tevékenységére vonatkozó adatok, csakúgy, mint a közfinanszírozásban részesülő gyógyszerek beszerzésére, forgalmazására és a támogatására vonatkozóak. Ezek nem megfelelő kezelése jogkövetkezményekkel járhat.

Mindezek miatt a Kamara tisztségviselői kérik a személyi jogos gyógyszerészeket, hogy a helyzet teljes körű tisztázásáig csak kellő körültekintéssel és a személyes felelősségüket is figyelembe véve hozzanak a gyógyszertárakban keletkezett és tárolt adatok továbbítására vagy értékesítésére irányuló döntéseket.

 

Budapest, 2014. október 17.

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök