Medicina Fórum 2022 kiválósági díjak


November 17-én adták át a Nógrádi Tóth Erzsébet egészségügyi szakújságíró által alapított Medicina Fórum évkönyvhöz kötődő díjakat. A kötet immár 10. alkalommal jelent meg, amelyet ünnepi gálaesten mutattak be Budapesten. A gálán 12 kiválósági díjat adtak át az egészségügy különböző szakterületein dolgozóknak.

„A Medicina évkönyv támogatója, az 1991-ben alakult MEDITOP Gyógyszeripari Kft. négy éve alapított külön­díjat a kiváló fiatal gyógyszerész kategóriában a gyógyszerkutatásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyógyszerészeknek” – mondta dr. Gaál Péter, a Magyar Egészségügyi Menedzser Társaság elnöke, a zsűri tagja.

Prof. Dr. Kovács Árpád, Nógrádi Erzsébet, dr. Rusznyák Ágnes, dr. Ács Zoltán, Prof. Dr. Szökő Éva, dr. Greskovits DávidA zsűri értékelése alapján az egymillió forint értékű különdíjat két fiatal gyógyszerész megosztva kapja. A zsűri értékelése alapján a Kiváló Fiatal Gyógyszerész 2022 díjat dr. Rusznyák Ágnes, a Debreceni Egyetem GYTK Gyógyszertechnológiai Tanszékének tanársegédje nyerte el. A méltatást Prof. Dr. Szökő Éva, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke, a Medicina pályázatok zsűrijének tagja mondta el. „Dr. Rusznyák Ágnes, a Debreceni Egyetem GYTK Gyógyszertechnológiai Tanszékén tanársegédként dolgozik. Idén szerzett PhD fokozatot dr. Fenyvesi Ferenc témavezetésével: β-ciklodextrinek celluláris hatásainak vizsgálata témakörben. Eddig tizennégy közleménye jelent meg rangos nemzetközi szakmai lapokban, amelyekre ez idáig 82 független hivatkozás jelent meg, ami jelentősnek tekinthető. Rendszeresen részt vesz, és mutatja be munkáit különféle nemzetközi és hazai szakmai kongresszusokon. A Poszterszekció Legjobb Posztere Díjat nyert a XVI. Congressus Pharmaceuticus Hungaricus-on 2020-ban. Gyakorlatvezető és TDK témavezető munkái mellett részt vesz a fiatalabbak tehetséggondozásban. Segíti a szakkollégiumban folyó munkát, a 11. évfolyamos hallgatók tutoraként részt vesz a nyári táborokban.”

Prof. Dr. Kovács Árpád,   Nógrádi Erzsébet, dr. Sipos Bence, dr. Ács Zoltán, Prof. Dr. Szökő Éva, dr. Greskovits DávidA zsűri értékelése alapján a Kiváló Gyógyszerész PhD hallgató 2022 díjat az idén dr. Sipos Bence, a Szegedi Tudományegyetem GYTK Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézetének PhD hallgatója kapta. Prof. dr. Szökő Éva méltatása: „Dr. Sipos Bence kutatási témájának címe, melyet dr. Katona Gábor vezetésével végez: Polimer micellák fejlesztése alternatív gyógyszerbeviteli kapukra. Hat elsőszerzős és öt társszerzős közleménye jelent meg rangos nemzetközi folyóiratokban. Több, mint 20 alkalommal adott elő, vagy mutatott be posztert különböző nemzetközi és hazai kongresszusokon. Két alkalommal részesült Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjban, több pályadíj nyertese. Kétszer is III. díjat nyert el a doktoranduszok Tavaszi Szél elnevezésű konferenciáján. Gyógyszerészeknek szóló továbbképző közlemények szerzője. Aktívan vesz részt a gyógyszerészhallgatóknak szervezett szakmai programok megrendezésében.”

A díjakat dr. Greskovits Dávid és dr. Ács Zoltán, a MEDITOP Gyógyszeripari Kft. ügyvezetői, valamint Prof. Dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Bizottság elnöke, a zsűri elnöke és Nógrádi Tóth Erzsébet adta át.

A Medicina konferenciától és a díjátadóról bővebb tájékoztatást a memt.hu honlapon találhatnak.

(Medicina)