Megkezdte a munkát az új elnökség


Megkezdte a munkát az új elnökségA december 7-én megválasztott új elnökség első ülésére december 19-én, csütörtökön került sor Budapesten, a Kamara Dózsa György úti székházában. Az ülést, amely mindvégig határozatképes volt, dr. Hankó Zoltán elnök vezette.

A napirend elfogadása után először röviden bemutatkoztak az elnökség tagjai, majd az elnökség működésével kapcsolatos legfontosabb technikai tudnivalók ismertetésére került sor. Ezt követően a korábbi ciklusokban kialakult gyakorlatnak megfelelően az előző elnökségi ülés óta történtekről tartott tájékoztatót dr. Hankó Zoltán elnök.

A gyógyszerészképzéssel kapcsolatos történések

 – Elsőként a november 22-én a pécsi gyógyszerésztudományi kar szervezésében november 22-én megtartott „Gyógyszerész – hivatás – etika” c. továbbképző konferenciát említette, amelyet a pécsiek a 10 évvel ezelőtt tragikus körülmények között elhunyt egyik gyógyszerészhallgató emlékére szerveztek, és amelyen pszichológusok és lelki gondozók előadásai mellett gyógyszerészi prezentációk is elhangzottak.Megkezdte a munkát az új elnökség

 – Úgyszintén egyetemi környezetben – a Semmelweis Egyetemen – volt oktató gyógyszerészi fórum november 27-én, amelynek a keretei között a szervezők tájékoztatást nyújtottak az oktató gyógyszerészeknek az egyetem nyári és záróvizsga előtti gyakorlatok fejlesztése érdekében tett törekvéseiről és az oktató gyógyszerészek tapasztalatait és javaslatait is csokorba gyűjtötték.

 – November 29-én indult a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara kurrikulum-reformját előkészítő egyeztetés-sorozat, amelyre külső résztvevőként az MGYT, a MAGYOSZ és a Kamara elnökét is meghívták a szervezők. December 16-án az ad hoc bizottság már a következő megbeszélését is megtartotta. Az elnök úgy tájékoztatott, hogy komoly munka indult el az egyetemen Dr. Antal István egyetemi tanár, dékánhelyettes vezetésével, ami nagy reményekre jogosít.

 – Dr. Hankó beszámolt arról is, hogy Budapesten december 14-én dr. Bódis Csabával, a ViridisPharma kereskedelmi igazgatójával közösen a gyógyszer-nagykereskedelemmel kapcsolatos legfontosabb szabályozási és gyakorlati kérdések mellett a szakmapolitikai szempontokat is végigbeszélték a III. évfolyamos szakgyógyszerész-hallgatókkal.

– Miután az elmúlt hetekben a négy gyógyszerésztudományi kar, az MGYT és az MGYK közös kezdeményezésének eredményeként az ITM-ben döntés született, hogy a 2020-as felvételinél az államilag finanszírozott helyekre felvehető hallgatók minimum pontszáma az eddigi 385 pont helyett 380 lesz, december 17-én a négy kar dékánjai, az MGYT és a Kamara elnöke egy promóciós programról egyeztetett, amelynek célja, hogy az érettségi előtt álló fiatalok minél nagyobb számban válasszák a gyógyszerészetet. Az egyeztetésen egy hosszú távú stratégia kidolgozása indult el.

Jogalkotással kapcsolatos kérdések

Megkezdte a munkát az új elnökségAz elnök tájékoztatott, hogy az elmúlt hetekben több olyan törvényjavaslat vitája lezárult a parlamentben, amelyek a gyógyszerészetet közvetlenül is érintik. Az elmúlt napokban ezek már kihirdetésre is kerültek. Több ponton változott a gyógyszer-gazdaságossági és a gyógyszertörvény, a módosítások jó részét a Kamara kezdeményezésére fogadta el a jogalkotó. Változtak az egészségügyi adatok kezelésére vonatkozó eddigi szabályok: így pl. január 1-től megnyílik a gyógyszerészeknek a betegek gyógyszerelésével kapcsolatos korábbi adatokba történő betekintésének lehetősége az EESZT adatbázisából is. Megjelent az új társadalombiztosítási törvény is.

Az eredeti tervekkel szemben a papír alapú felírási igazolás formátum-változása nem január 1-től, hanem július 1-től lesz hatályos, addig a papír alapú felírási igazolást továbbra is NEAK vényre írja az orvos, amit le kell pecsételnie és alá kell írnia. Úgyszintén később – egy év múlva, 2021. januárban – kerül bevezetésre az a szabály, amely szerint a vényköteles gyógyszerek vény nélküli expediálásakor az EESZT-ben rögzíteni kell a kiváltó személy, illetve az így vásárolt gyógyszer adatait.

Az elnök elmondta, hogy a sok módosításról a soron következő napokban részletes tájékoztatás készül, amit a honlapon és hírlevélben is eljuttatnak a gyógyszerészeknek.

Ünnepi események

Az elnök beszámolt

 – a MESZK ünnepélyes kitüntetés-átadó ünnepségéről,

 – a Budapesti Szervezet december 11-én megtartott – immár hagyományos – nyugdíjas gyógyszerészeket köszöntő évzáró rendezvényéről (amelyet minden területi szervezet figyelmébe ajánlott), továbbá

 – arról a december 17-én megtartott konferenciáról, amelyet a Magyar Hivatásrendi Kamarák Szövetsége 15 évvel ezelőtti megalakulásának alkalmából szerveztek a hivatásrendi kamarák. Az ünnepi eseményre az ügyvédi kamara budapesti szervezetének impozáns székházában került sor, amelyen előadást tartott dr. Boros Anita azInnovációs és Technológiai Minisztérium építésügyért és infrastrukturális környezetért felelős államtitkára és dr. Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára is. A Kamara az ünnepi eseményen ötfős delegációval vett részt (dr. Hankó Zoltán, dr. Horváth-Sziklai Attila, dr. Torma Ádám, dr. Fang Simon és Vidáné dr. Puszta Ildikó Pest megyei alelnök).

Tisztújítás az egészségügyi kamaráknál

Megkezdte a munkát az új elnökségA legutolsó elnökségi ülést követően az országos vezetők megválasztásával fejeződött be mindhárom egészségügyi szakmai kamaránál a teljes szervezetre kiterjedő tisztújítás. A Magyar Orvosi Kamaránál dr. Éger István eddigi elnököt dr. Kincses Gyula váltotta a november 30-i küldöttközgyűlésen, dr. Balogh Zoltán eddigi elnököt pedig a december 12-i küldöttközgyűlésen újraválasztotta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara. A Magyar Gyógyszerészi Kamara küldöttközgyűlésére – a Gyógyszerész Köztestületi Napok (GYKTN) keretei között – december 7-én került sor; a GYKTN-ről szóló szakmai és gazdasági beszámolót a januári elnökségi ülésen tárgyalja az elnökség.

Egyéb témák az elmúlt hetekből

Dr. Hankó Zoltán elnök beszámolt arról is, hogy

 – a FoNo legutóbbi módosítása kapcsán kialakult értelmezési problémákat a MAGYOSZ galenusi szekciójának képviseletében Ásványi Tibor a Kamara honlapján tisztázta.

 – Megérkeztek a gyógyszertárak gazdálkodásának 2018-as adatai feldolgozásához a KSH-tól kért pontosító adatok, így néhány héten belül elkészülhet erről is a gyorsjelentés.

 – Az elnök megemlítette a gyógyszerészeket negatív színben feltüntető média-megjelenésekkel kapcsolatos kamarai aktivitást, melynek több eleme a Kamara honlapján olvasható. A Kamara mindent megtesz azért, hogy a valótlan vagy jogszabálysértő reklámok, illetve a gyógyszerészeket negatív színben feltüntető megjelenések ne maradjanak válasz nélkül.

Megkezdte a munkát az új elnökségOGYÉI határozatok   

Dr. Horváth-Sziklai Attila tájékoztatott az elmúlt hetekben gyógyszertárakat érintő hatóági határozatokról. Ezek között kiemelt jelentőségű az a döntés, amely két – jelentős mértékben átfedő tulajdonosi körrel rendelkező – gyógyszertár szabálytalan gyógyszer-átadási gyakorlatához kapcsolódik.

Határozathozatallal járó napirendek 

 – Az elnökség meghallgatta dr. Hankó Zoltán elnök „helyzetértékelés” c. előterjesztését, amelyben az elnök kitért az MGYK és a politika kapcsolatára, a szakmapolitikai dimenziókra, a kamara stratégiai partnereivel folytatott együttműködésére, valamint a függőben lévő kamarai projektekre. Ezek figyelembe vételével kell meghatározni a Kamara országos szervezeti struktúráját (bizottsági kereteit) és feladatkijelölését. Az elnökség úgy döntött, hogy az új bizottsági struktúrára, a bizottságok összetételére és feladataira vonatkozó döntéseket – megfelelő előkészítő munkát követően – a januári ülés keretei között kerülhet sor.

 – Az elnökség foglalkozott az elnökségi ügyrend aktualizálásával is, melynek lezárására szintén januárban kerül sor.

 – Az elnökség döntött arról, hogy a Kamara a 2020-as Vándorgyűlést március 20-21-én rendezi meg Zalakaroson.

 – Az elnökség jóváhagyólag tudomásul vette a 2020. február 8-i gyógyszerészbál előkészítéséről szóló beszámolót. A bálra történő jelentkezésekhez szükséges információkat a Békéshelp az elkövetkező napokban teszi közzé.

 – Az elnökség jóváhagyta a 2020-as elnökségi ülések időpontjára vonatkozó előterjesztést, majd

 – hivatali ügyvezetői javadalmazás elvi feltételeiről döntött.  

mgyk.gyh