Miért nem lehet már vérnyomást mérni a gyógyszertárakban? - boon.hu


Nyíri László, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete elnöke:.. : A gyógyszerészi gondozás programot intézményesítettük, ami azt jelenti, hogy három feltétele volt annak, hogy ezeket gyógyszertárban mérhessék: egy helyiséget kellett elkülöníteni ennek, de ez lehetett paravánnal is, kellettek a mérÅ‘eszközök, illetve tanfolyamot kellett végezniük azoknak a gyógyszerészeknek, akik a mérést elvégezték – mondta, majd hozzátette, a gyógyszertárak maguk jelentkezhettek erre, és volt is rá igény, mind az intézmények, mind pedig a betegek részérÅ‘l. – Az eseteket adminisztrálni kellett, továbbá a gyógyszerészek tanácsot is adtak a betegnek, hogy forduljanak-e orvoshoz az adott eset után... tovább.