Mintaelőadások gyógyszerészeknek


Kedves Kollégák!

Amint Önök számára már bizonyára ismert, minden évben szeptember 25-én ünnepeljük a Gyógyszerészek Világnapját. Az adott évi jelmondatot a FIP javasolja, amely alapján a tagországok a saját programjukat megszervezhetik.

   – 2017-ben a „Kutatástól a betegellátásig: Gyógyszerészek az Ön szolgálatában”,

   – 2018-ban a „Gyógyszerésze az Ön gyógyszer szakértÅ‘je” és

   – 2019-ben a „Biztonságos és hatásos gyógyszert mindenkinek!” volt az aktuális jelmondat.

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság idei központi rendezvényén tudományos és szakmapolitikai előadásokat hallgathattak meg a meghívottak, de ezen a napon hangzottak el a mintaelőadások is. Immáron hagyomány, hogy minden évben két mintaelőadást mutatunk be, amiket aztán az érdeklődők előzetes regisztráció után a www.mgyt.hu oldalról letölthetnek. Az előadások szabadon módosíthatók és a gyógyszerészek által szervezett programokon, összejöveteleken bemutathatók. A mintaelőadások mindig két téma köré csoportosulnak, az egyik előadás a középiskolásoknak szóló beteg-edukációs rész, míg a másik a felnőtteknek szól, és célja tévhitek eloszlatása, tények megerősítése a gyógyszeres terápia egy-egy területén.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara célja, hogy népszerűsítse ezeket az előadásokat azon gyógyszerészek körében, akik eddig nem tartottak ilyen típusú előadásokat. Ezért három év mintaelőadásai megtekinthetők és letölthetők a Kamara honlapjáról is.

Kérjük, vegyen részt a beteg-edukációs programunkban, mert gyógyszerészi hivatástudatunk erősödik azzal, ha felelősséget vállalunk és aktívan teszünk is a jövő generációjának és betegeink egészségműveltségének növeléséért!

 

Köszönettel és üdvözlettel:

Prof. Dr. Szökő Éva
Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke

Dr. Bácskay Ildikó
Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság továbbképzési titkára

 

Letölthető mintaelőadások:

2017:

2018:

2019: