Nincs hova hátrálni - Sinkó Eszter - Világgazdaság - 2011.08.30.


A megoldandó feladvány egyszerre bonyolult és egyszer?. Az egészségügynek rövid id?n belül pluszforrásokra kell szert tennie, különben nem marad használható orvos és n?vér az ágazatban a gyógyításhoz. A kormánnyal jelenleg nem lehet érdemben tárgyalni a forrásokról, mivel így is pengeélen táncol az ország. Érkezhetne még többletforrás a magánszférából, de az átlagpolgár pénztárcája apad, míg a módosabbak ? francia és amerikai mintára ? a szolidaritási adó bevezetésér?l vitatkoznak. A lassuló gazdasági növekedés és a csökken? adóbevételek következtében egyre n? a költségvetési hiány, ez pedig minden látható tartalékot kormányzati szinten felemészt. Nem járunk jobban akkor sem, ha a gyógyszerek tb-támogatásának átalakításával számolunk; e téren komolyabb forráslehet?ség mutatkozott volna az ágazat számára, a kormány pénzügyérei azonban ebben is ?fürgébbnek? bizonyultak minden szerepl?nél.

Nincs más esély, mint az egészségügyi ágazat maradék bels? tartalékai felé fordulni, és szisztematikus munkával mozgósítani azokat. Mindnyájan, akik az ellátórendszer m?ködését közelr?l nézzük, tudjuk, hogy a rendelkezésre álló er?források felhasználásában b?ven jelen van a pazarlás, annak ellenére, hogy a kórházigazgatók ezerszer megnéznek minden számlát, minden egyes tételt azért, hogy érdemben csökkentsék a kiadásokat. A megtakarításokat éppen ezért nem is az egyes szolgáltatók szintjén kell keresni, hanem a rendszer átszervezésében, a m?ködés, m?ködtetés mechanizmusainak átalakításában, a szerepl?k érdekeltségének és egymáshoz való viszonyainak megváltoztatásában. E nélkül tartós változást nem lehet elérni.

A Semmelweis-tervet tekinthetjük kiindulási alapnak a változtatási irányok kijelölésében, de ma már bizonyosra vehet?, hogy a szolgáltatói hálózat átalakítását csak funkcióváltással és összevonásokkal, érdemi kórházbezárás nélkül nem lehet megúszni. Az eredeti tervekhez képest nagyobbat és f?ként gyorsabban kell lépni. Nem szabad ugyanakkor elfeledkezni a kórházon kívüli ellátórendszer ezzel egyidej? fejlesztésér?l sem ? az eredeti elképzelésekhez képest itt is er?teljesebb beavatkozásokra van szükség. Ma már látszik, hogy hetven-nyolcvan kórház is elegend? lenne a fekv?beteg-ellátási feladatok elvégzésére, amennyiben a háziorvosi rendszer el tudná látni mindazokat a funkciókat, amelyeket elvárunk ?t?le? ? azaz az eddiginél nagyobb mértékben nyújtana úgynevezett befejezett ellátást, valamint ha az egynapos beavatkozások gyakorisága a tervezett id?pontban elvégezhet?, nem sürg?s m?tétek során elérné legalább a 60 százalékot.

Az orvosok, n?vérek itthon tartásához rövid id?n belül minimálisan 40 milliárd forintot (adók és járulékok nélkül, nettóban) kell mozgósítani. Ekkora összegb?l megemelhetnénk a fizetéseket a kórházi szektorban ? a n?vérek és az orvosok körében egyaránt 25 százalékkal ?, de a háziorvosi praxisbevételekben is érdemi javulást érhetnénk el (20 százalékkal növelhetnénk). A járóbeteg-szakellátásban a (részben bezárt) kórházaktól átcsoportosított teljesítményvolumen-korlát érdemi b?vülése biztosíthatná a szakrendel?k bevételnövekedését. Elméletileg a népegészségügyi termékadóból éves szinten húszmilliárd forint többletforrással lehet kalkulálni, az összeg másik felét azonban a kórházi struktúra átalakításából, a kórházi kapacitások sz?kítéséb?l kellene el?teremteni.

Amennyiben lassan lépjük meg a szükséges átalakításokat, és nem szerzünk pluszforrást a rendszer fenntartásához, el kell felejtenünk azt az álmot, hogy valaha elfogadható színvonalú rendszert m?ködtessünk, európai szint? hozzáféréssel.

,, Nincs más esély, mint az egészségügyi ágazat maradék bels? tartalékai felé fordulni.

Sinkó Eszter

Világgazdaság