Országjárás


Az utóbbi időben több kijelentés is elhangzott a gyógyszerkassza várható alakulásáról. Legutóbb január 19-én,  egy budapesti önkormányzati konferencián fejtette ki Szócska Miklós államtitkár, hogy nem akar pénzt kivonni a gyógyszerkasszából. A folytatásban elmondta, hogy még lehetnek tartalékok a gyógyszerkasszában, de azt az egészségügybe kell visszaforgatni. A kormányzaton belül már megkezdődtek a szakmai egyeztetések - tette hozzá. A NEFMi államtitkára különben ezen a héten kezdte meg országjáró körútját. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi ellátó intézmények vezetői és munkatársai első kézből értesüljenek a kormányzati tervekről, és hogy a felelős államtitkár is "élőben" ismerje meg a helyi állapotokat, véleményeket.  A megbeszéléseken részt vesznek a megyei kormánymegbízottak, a megyei kormányhivatalok főigazgatói, a kórházak igazgatói és fenntartói,a járóbeteg-ellátó intézmények vezetői, az országgyűlési képviselők, valamint a területi OEP és ÁNTSZ vezetői - vagyis mindenki, akinek feladata van az adott területen. Ez a módszer "rövidre zárja" a felelősség kérdését, és egyértelművé teszi, kinek, mi a dolga.

 

Tovább >>