Patikanap – 2014 - MGYK


Kedves Kolléganők! Tisztelt Kolléga Urak!

Az elmúlt években kialakult gyakorlatnak megfelelően, június első szerdáján ismét megrendezzük a Patikanapot.

A Patikanap bevezetését követő első években az elsődleges cél a gyógyszerészek és a gyógyszertár bemutatása volt a nagyközönségnek. Ezen a napon a programba bekapcsolódó gyógyszertárakban lehetőség nyílt az érdeklődőknek azokat a helyiségeket is megtekinteni, ahová csak szakember léphet be. Sok esetben diákok, iskolai osztályok is éltek a lehetőséggel. Bemehettek a laborba, megnézhették a patikai gyógyszerkészítés eszközeit. Később előtérbe kerültek a gyógyszertári szolgáltatások, különös tekintettel a gyógyszerészi gondozási típusú tevékenységre. Az országos megnyitó helyszínén egy idő után már szűrőbusz állt a páciensek rendelkezésére, és egyes helyeken kulturális programokat is szerveztek a kollégáink. Sőt a gyógyszerésztörténeti múzeumok is bekapcsolódtak a patikanapi programba.

Az elmúlt években előtérbe kerültek a nagy népegészségügyi jelentőségű programok, melyek közül többnek az elindítására – az Egészségügyért Felelős Államtitkársággal együttműködve – a Patikanap keretei között került sor. Ilyen volt pl. a mozgással vagy a dohányzás leszokással kapcsolatos programok indítása. Fontos ugyan ma is, hogy „megmutassuk magunkat” a betegeinknek, de legalább ilyen fontos a Patikanapon a gyógyszerészet népegészségügyi programokba történő bekapcsolódásának bemutatása.

Ennek kapcsán érdemes szólni arról, hogy a dohányzás visszaszorításáért tavaly megkezdett együttműködéseink idén is folytatódnak: a COPD-vel kapcsolatos közleményt jelentetünk meg a Patikanap alkalmából a Gyógyszerészi Hírlapban, s ennek bővebb változatát közöljük a honlapon (a linkre kattintva letölthető PDF formátumban - a szerk.) és hírlevelünkben. A közlemény célja, hogy minél hatékonyabban tudjunk COPD-s betegeinknek gyógyszerelési problémáikkal kapcsolatban segítséget nyújtani.

Idén örvendetesen megnőtt a programban résztvevő gyógyszertárak száma, és külön öröm, hogy az országos megnyitó mellett sok megyében területi megnyitókat is szerveznek. Örvendetes, hogy már több intézeti gyógyszertár is bekapcsolódik a programba.

Az országos megnyitóra Gödön az Inczeffy patikában kerül sor június 4-én 10 órai kezdettel. Reményeink szerint az egészségügy politikai irányítói is részt vesznek rendezvényünkön. Ezt követően – a gödi városháza dísztermében – orvos-gyógyszerész találkozó lesz, ún. miniszimpóziumra kerül sor. Témája a dohányzás leszokás és az emésztési zavarok kezelése. Reggeltől estig szűrőbusz áll a betegek rendelkezésére, a délutáni órákban pedig a diákoknak kiírt patikanapi rajzverseny eredményhirdetésére és író-olvasó találkozóra is sor kerül.

A patikanapot – mint eddig mindig – a Galenus Kft. segítségével bonyolítjuk le. Az ő közreműködésükkel kerülnek ki a gyógyszertárakba különböző szóróanyagok és a patika alkalomhoz illő díszítéséhez is segítséget nyújtanak. Ahhoz, hogy a Patikanap a gyógyszerészi hivatás méltó ünnepe legyen idén is, kérem kollégáinkat, hogy minél többen vegyenek részt a patikanapon, tájékoztassák betegeiket népegészségügyi programjainkról továbbá gyógyszerészi gondozási tevékenységünkről, és a marketing-rendelkezéseket figyelembe véve rendezzék meg programjaikat.

 

Budapest, 2014. június 2.

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök

 

A patikanappal kapcsolatos információk, logo - itt elérhetőek!