Patikanap a zalakomári Angyal gyógyszertárban


2019. június 12-én hatalmas érdeklÅ‘dés övezte a XVI. Országos Patikanapot, ami talán az alábbiaknak is köszönhetÅ‘. 2017. január elsején vettem át a zalakomári Angyal gyógyszertár vezetését, és már abban az évben azon törtem a fejem, mivel lehetne felkelteni az emberek érdeklÅ‘dését az Országos Patikanap iránt. Kitaláltam egy „nyereményjátékot”, hiszen ki ne szeretne nyerni és sorsoláson részt venni? E napon a gyógyszertárunkba betérÅ‘ betegek kis papírra írták fel nevüket és elérhetÅ‘ségüket, amelyet egy ládikába dobták és a nap végén ajándékcsomagokat sorsoltunk ki.

Az elsÅ‘ évben még a betegek nem értették, mi is ennek az eseménynek és játéknak a lényege. A következÅ‘ éven már nagyobb siker volt, sokaknak megtetszett a játék. Az idei évben nagyobb „marketinget” tulajdonítottam az eseménynek, meghirdettem a helyi folyóiratban, facebook-eseményt készítettem a napnak a plakáthirdetés mellett.

2019. június 12.-én már hatalmas nagy érdeklődés övezte a XVI. Országos Patikanapot, az emberek többsége megjegyezte és értékelte az eseményt, ami egy kis települést tekintve nagy siker, hiszen céltudatosan tudták a betegek milyen nap is van aznap. Természetesen szabadon választható szűrővizsgálat is hozzá tartozott a programhoz, vérnyomás, vércukor és BMI értékeit mértük meg az érdeklődőknek és szükség szerint betegtanácsadás alkalmaztunk.

Számomra mégis a legnagyobb öröm, hogy közismert lett az Országos Patikanap létezése és fogalma, és nem csupán azért tértek be az emberek a gyógyszertárba, hogy a betegségeik kezelésére kiváltsák és megvásárolják a gyógyszereket.

Dr. Novák Attila