Patikanapi gondolatok, múltidézéssel


Állandóan erősíteni kell szakmai, egészségügyi szerepünket - írja dr. Nyíri László, a Területi Elnökök Értekezlete elnöke patikanapi visszaemlékezésében.          

Az alábbi idézetek 15 éve, a 2008. évi és 10 éve, a 2013. évi patikanapi megnyitókon hangoztak el.

„2004-ben, amikor a Magyar Gyógyszerész Kamara először szervezte meg a nyílt napot az ország összes gyógyszertárában, az volt a cél, hogy a nyilvánosság előtt bemutassák a gyógyszerészi hivatást, a gyógyszertári munkát, és erősítsék a gyógyszerész-beteg kapcsolatot. A lényeget tekintve ez a célkitűzés most is érvényes. A liberalizáció miatt a szakmai feltételek nem túl kedvezőek, de éppen ezért minden eddiginél nagyobb szükség van arra, hogy betegek a gyógyszer mellé információt, tanácsot is kapjanak. A gyógyszertárak egészségügyi centrumok, amit folyamatosan most is erősítenünk kell.”

Ebbe a gondolatba illeszkedik be Szócska Miklós öt évvel későbbi klasszikus mondata is, miszerint „a gyógyszertár egy népegészségügyi találkozó hely” a patika nem egyszerű árusítópont, hanem olyan népegészségügyi találkozóhely, ahol kiteljesedhet a gyógyszerészeknek az ellátásban, a népegészségügyi mozgósításban vállalt szerepük. Azon a 10 évvel ezelőtti patikanapi megnyitón mondta azt is az egészségügyért felelős államtitkár – utalva az évi hatvanmillió beteg-gyógyszerész találkozásra –, hogy „hatvanmillió esélyünk van arra, hogy valamilyen népegészségügyi üzenetet továbbítsunk a lakosságnak".

 A liberalizációs nehézségek kivételéve ezek a gondolatok ma is érvényesek. Sajnos azonban ma sem problémamentes a gyógyszerészek élete, különösen igaz ez a gyógyszertárak működtetésére. Folyamatos a kiútkeresés, és szinte állandó a problématérkép bővülése is.

Mindezeket természetesen nem feledve, állandóan erősíteni kell szakmai, egészségügyi szerepünket és a lakosság érdekében is bővíteni kompetenciáinkat az egészségügyi ellátás és lakossági egészségvédelem érdekében.

Ezért is fontos a patikanapok folyamatos evolúciója, melyben a kezdeti gyógyszertári munka bemutatásától eljutottunk a szakmai lehetőségeink egyre szélesebb kimunkálásáig és bemutatásáig. Mindezek okán szükséges az idei patikanap minél szélesebb körben történő megtartása. Ezért lehetőleg minden területi szervezet szervezze meg a saját megyéjében és segítse a gyógyszertárakat az eredményes szervezésben.

 

Dr. Nyíri László
elnök, TEÉ

 A programtervezetet itt találja.