Pro Pharmaciae


Pro Pharmaciae

 

Dr. Bunyevácz Zsuzsa

1978-ban végzett a SOTE Gyógyszerésztudományi Karán, majd a Gyógyszerhatástani Intézetben dolgozott, ahol 1982-ben szerzett doktori fokozatot. Ezt követően biokémiát oktatott a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. „Pályakorrekciót” követően újságíróként, szerkesztőként tevékenykedett több országos médiumnál. A magyar őstörténettel, a magyarság sorskérdéseivel foglakozó könyvei nagy sikert arattak, de mindezek mellett más írásai, előadásai is figyelmet érdemelnek. Ezekkel a kvalitásokkal szerkeszti az MGYK honlapját, a hírlevelet és a Gyógyszerészi Hírlapot, ahol a „BZS” monogram jelzi riportjait és tudósításait. Több éves áldozatos és magas színvonalú szerkesztői tevékenysége alapvetően járul hozzá a gyógyszerészet és az MGYK presztízsének elismeréséhez.

 

 

 

Pro Pharmaciae

 

Oláh Tiborné dr.

1967-ben kapta gyógyszerészi diplomáját a budapesti egyetemen, azóta a megye lakosságát szolgálja, előbb közvetlenül a tára mellett majd 20 éves gyakorló gyógyszerészi tapasztalatát hasznosítva a Gyógyszertári Központ osztályvezetője. Az ÁNTSZ 1991-ben történt megalakulása óta nyugdíjba vonulásáig a megyei tisztifőgyógyszerészi teendőket látta el. Munkájában a szolgálat volt a vezérelve, a biztonságos és jó gyógyszerellátást szem előtt tartva végezte a szakmai felügyeletet és a hatósági munkát folyamatosan támogatva a gyógyszerészeket. Sok fiatal gyógyszerész szakvizsgára, előadásokra való felkészülését segítette. Kiemelkedő szakmai tudását, példás emberi magatartását nem csak a munkatársai, hanem a gyógyszerészet mindenkori vezetői is. Több évtizedes lelkiismeretes munkájáért Egészségügyi Miniszteri Dicséretben is részesült az MGYT-től a Pharmaceutica Hungarica Emlékérmet vehette át.